2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Emmanuel Macron Franciaország új elnöke

  • 2017-05-08 15:01:59

Emmanuel Macron nyerte meg vasárnap a francia elnökválasztás második fordulóját a Nemzeti Front jelöltjével, Marine Le Pennel szemben az exit poll felmérések, illetve az első részeredmények szerint.

Emmanuel Macron nyerte meg vasárnap a francia elnökválasztás második fordulóját a Nemzeti Front jelöltjével, Marine Le Pennel szemben az exit poll felmérések, illetve az első részeredmények szerint.
A francia belügyminisztérium által vasárnap késő este közölt első részeredmény szerint 9,8 millió szavazat összeszámlálása után Emmanuel Macron a voksok 61,7 százalékát kapta meg.
Az urnazárás után közölt exit poll felmérések szerint a volt szocialista gazdasági miniszter a szavazatok 65,5-66,1 százalékával nyerte meg a második fordulót, míg Le Pen a voksok 33,9-34,5 százalékát szerezhette meg.
 Európa-szerte fokozott érdeklődés követte a francia elnökválasztást, hiszen az ötödik köztársaság megalapítása óta – csaknem 60 éve – ez volt az első eset, hogy egyik nagyobb jobbközép vagy balközép párt jelöltje sem jutott be az elnökválasztás második fordulójába.
A 39 éves Emmanuel Macron egy éve hozta létre a magát a hagyományos jobb- és baloldali pártok fölé helyező En Marche! (Indulás!) nevű politikai mozgalmát. Minden idők legfiatalabb francia elnöke lesz.
Az urnazárás után mondott első beszédében megígérte, hogy harcolni fog a franciákat emésztő megosztottság ellen. Hozzátette, hogy meghallotta a franciák „dühét, aggodalmát és kétségeit”. „Tiszteletben tartom őket” – mondta. Hangsúlyozta: Európa és népei, Európa és a polgárok közötti szálak újraszövésén fog munkálkodni. Ígéretet tett arra, hogy Franciaország a terrorizmus elleni harc élére áll, valamint arra, hogy megvédi Franciaországot és Európát. Hangsúlyozta, hogy a következő öt évben felelősségének tekinti a félelmek lecsillapítását és azt, hogy visszaadja a franciáknak az optimizmusukat. Mint mondta, elsődleges feladatának tekinti, hogy helyreállítsa a közélet tisztaságát.
Marine Le Pen telefonon gratulált Emmanuel Macronnak a győzelemhez – közölte maga a Nemzeti Front elnöke vasárnap este. 
Bejelentette, hogy új politikai erő élén kíván indulni a júniusi parlamenti választásokon, meg akarja változtatni a Nemzeti Front nevét is, amelyet rasszista és antiszemita vádakkal illettek, amikor az apja, Jean-Marie Le Pen létrehozta. 
A parlamenti választásokat, amelynek alapján megalakul az új kormány, június 11-én és 18-án tartják meg.
Emmanuel Macron jelenti az európai jövőt
Francois Hollande távozó francia elnök telefonon gratulált Macronnak a győzelméhez. Közleményében kiemelte: Macron elsöprő győzelme azt mutatja, hogy a francia emberek nagy többsége egységbe akar tömörülni a köztársaság értékei mentén, és ki akarja mutatni, hogy az ország az Európai Unióhoz tartozik.
Boldog vagyok, hogy a franciák az európai jövőt választották – közölte Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Twitter-üzenetében. 
Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke Macron győzelméhez gratulálva kijelentette: „Számítok Franciaországra – amely Európa szívében marad –, hogy vele együtt változtatjuk meg az Európai Uniót, és hogy közelebb visszük az európai polgárokhoz”.
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke és Angela Merkel német kancellár is gratulált a francia elnökválasztáson győztes Macronnak.
Donald Trump amerikai elnök is egy Twitter-bejegyzésben fejezte ki jókívánságait Macronnak. 
Táviratban gratulált Áder János köztársasági elnök Emmanuel Macron megválasztott francia államfőnek.
Áder János megerősítette, hogy Magyarország Franciaországot fontos partnernek és szövetségesnek tekinti.
Úgy vélte, megkülönbözetett figyelmet kell fordítaniuk mind az európai építkezés jövőjére, polgáraik jólétére és biztonságára, mind pedig a globális kihívások megoldására.
Klaus Johannis román államfő vasárnap este francia nyelvű Twitter-üzenetben gratulált Emmanuel Macronnak, győzelmét pedig fontos győzelemnek nevezte Franciaország és Európa számára.
Johannis ugyanakkor a Románia és Franciaország közötti stratégiai partnerség fontosságát hangsúlyozta.
Oroszország kész a konstruktív együttműködésre Franciaországgal az aktuális kétoldalú, regionális és globális kérdésekben – írta Vlagyimir Putyin orosz államfő a francia elnökválasztáson győztes Emmanuel Macronhoz intézett üdvözlő táviratában.
Putyin rámutatott, hogy a francia polgárok egy olyan időszakban szavaztak bizalmat Macronnak, amely „nem egyszerű” Európa és a világ számára.
„A terrorizmus és a harcias szélsőségesség növekvő fenyegetését a helyi konfliktusok felerősödése és egész régiók destabilizálása kíséri. Ilyen körülmények között különösen fontos meghaladni a kölcsönös bizalmatlanságot és egyesíteni az erőfeszítéseket a nemzetközi stabilitás és biztonság szavatolása érdekében” – hangsúlyozta az orosz vezető.
Táviratban gratulált Robert Fico szlovák kormányfő Emmanuel Macronnak francia államfővé választásához.
„A francia állampolgárok szabad választáson választották meg elnöküket, s ezt a döntést el kell fogadni. Hiszem, hogy ez a döntés jó hír az Európai Uniónak, s lehetővé teszi a tagországok számára, hogy egymáshoz vezető és nem egy egymástól távolodó utat keressenek” – írta táviratában Robert Fico.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató