Emléktábla-avatás és festménykiállítás Dicsőszentmártonban

Demjén Attila és Gidófalvyné Pataky Etelka közös emléktárlata

Dicsőszentmártoni születésű képzőművészek munkásságát elevenítette fel a város magyar közössége szeptember elsején. Demjén Attila kétszeres Munkácsy-díjas festőművész halálának évfordulóján emléktáblát avattak a református templomban. Ezt követően a Magyar Kultúra Házában Gidófalvyné Pataky Etelka festőművésszel, az erdélyi udvarházak mesteri megörökítőjével közös emlékkiállítást nyitottak meg, mely szeptember 29-éig megtekinthető.

Demjén Attila portréfestő, a tájak szerelmese 

Demjén Attila festőművész életéről és munkásságáról fia, Demjén Zoltán mesélt. Demjén Attila 1926. április 10-én született Dicsőszentmártonban, iskoláit Bukarestben és Kolozsváron végezte. Első sikerét 1941-ben diákként élte meg Kolozsváron, a város idegenforgalmi plakátpályázatán nyert a pályázó képzőművészekkel szemben. Szervátiusz Jenőhöz önkéntes szobrászinasként járt szabadidejében, a mester úgy vélte, „jól érzi a fa lelkét”, ezért biztatta az alkotásra. A front közeledtével elhagyták Erdélyt, és az anyaországban, Szentgotthárdon fejezte be középiskolai tanulmányait, ahol megismerkedett a Szépművészeti Múzeum oda menekített kincseivel, ugyanakkor elhatározta, hogy a Képzőművészeti Főiskolára jelentkezik, ahová 1947-ben fel is vették. Mestere volt Bernáth Aurél és Berény Róbert, akik nem mindennapi portréfestőt láttak az ifjú tehetségben, és nem is okozott csalódást, ugyanis a Reggeliző család című, 1951-ben készült diplomamunkájára a Munkácsy-díj második fokozatát kapta, valamint egyéves ösztöndíjat és egy műtermet Budapesten, a Bosnyák tér közelében. Itt született meg a Gábor Áron című kompozíció, amellyel a Munkácsy-díj első fokozatát nyerte el, és az 1953-as bukaresti Ifjúsági Világtalálkozón a műve szintén első díjat nyert. A Szíj Rezső könyvében olvasható életrajzi adatok szerint művészetét jelentősen befolyásolták az Olaszországban, Németországban, Franciaországban eltöltött évek, de sokat alkotott Magyarországon is. A tájak szerelmese, továbbá nagyszerű portréfestő volt, és megmaradt a természethű ábrázolásmód mellett. 1973. szeptember 1-jén hunyt el Budapesten, sírja a Farkasréti temetőben található.

Pataky Etelka – az udvarházak festőművésznője

Szász Tünde unitárius lelkész Pataky Etelka életútját ismertette az egybegyűltekkel. A festőművész 1898. május 28-án született Dicsőszentmártonban, édesapja désfalvi Pataky Sándor főszolgabíró, édesanyja gyergyóalfalvi Gál Etelka polgári iskolai tanár volt. Tanulmányait szülővárosában, valamint Olmützben és a müncheni Neimeier intézetben végezte. Művészi pályáján Romek Árpád indította el, 1914–1915 között Münchenben Fritz Bergner de Latour magániskolájában tanult festeni, majd felvették a Budapesti Képzőművészeti Akadémiára, ahol Deák Ébner Lajos tanítványa volt, de rajta kívül Romek Árpád, Tatz László és Réti István is foglalkozott a tehetséges növendékkel. 1923-ban a nagybányai művésztelepen képezte magát, ahol Thorma János volt a mestere. 1919-ben ment férjhez Gidófalvy István földbirtokoshoz, a kolozsvári közjegyző fiához, akivel 1944-ig Dobokán éltek, majd Magyarsároson, 1949-ben azonban családjukat kitelepítették, és kényszerlakhelyre Marosvásárhelyre kerültek.

Pataky Etelkát műértő közönsége és kritikusai az udvarházak festőművésznőjének tartják, mivel gyakorta örökítette meg a vidéki nemesség jellegzetes lakóhelyét, a kúriákat, udvarházakat – jellemezte művészetét Sas Péter életrajzi írásában. Valamennyi alkotásán a természet harsogó zöldje, tündöklő, színpompás virágok is megtalálhatók, melyek Thorma János, a nagybányai festőiskola mesterének tanítását idézik. Az otthont nyújtó dobokai Gidófalvy-ház, a Kis-Küküllő menti vidám tornácos házelők, a magyarsárosi Pataky-kúria, az otthon melegét árasztó megannyi alkotása művészi teljesítményének ékes bizonyítéka. Legnagyobb méretű és legszínesebb alkotása az az életkép, amely rádióhallgatókat örökít meg, ez volt az első festmény, amely a korabeli technikát megörökítette. A legkilátástalanabb időkben is képes volt dolgozni, maradandót alkotni. 1984. április 11-én hunyt el Dicsőszentmártonban. Legyen ez a kiállítás kései főhajtás Erdély egyik 20. századi nagyasszonya előtt – hangzott el a méltatások során. 

A két festőművész közös kiállítása szeptember 29-éig megtekinthető a Republicii/Köztársaság utca 78. szám alatt, a kifüggesztett nyitvatartási rend szerint.