Emlékezés a 100 éve született dr. Soós Pál egyetemi tanárra,

a marosvásárhelyi Gyógyszerészeti Kar analitikai tanszékének egykori vezetőjére

Dr. Soós Pál tanár több mint három évtizeden át tanította a gyógyszerészhallgatókat az analitikai kémia tárgykörébe tartozó ismeretekre. Ebben az évben van születésének 100. évfordulója. Ez alkalomból mint egykori tanítványa emlékezem meg róla, és emlékeztetek rá, felelevenítve kiváló oktatói tevékenységét, tudományos munkáját és a közösségi életben való részvételét.

Dr. Soós Pál, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet (később Egyetem) Gyógyszerészeti Karának egykori alapító tanára száz évvel ezelőtt, 1920. március 9-én születetett Marosvásárhelyen. Középiskoláit szülővárosában, a Református Kollégiumban végezte 1939-ben. Még abban az évben sikeres felvétel után megkezdte egyetemi tanulmányait a kolozsvári román tannyelvű I. Ferdinand Egyetemen (amint indexében olvasható). 1940-től, a magyar tannyelvű Ferenc József Tudományegyetem visszatérése után ott folytatta tanulmányait, és kapott tanári oklevelet. 1942–1944 között ugyanott gyakornokként dolgozott, közben a doktori értekezését készítette, majd 1944-ben elnyerte a kémiai tudományok doktora címet. Hazatérve Marosvásárhelyre, megnősült, feleségül vette Eissen Gabriellát. Házasságukból két fiú született, 1946-ban Pál és 1949-ben László. Mindkét fiú orvos lett, Marosvásárhelyen kaptak diplomát 1970-ben, illetve 1973-ban. A nagyobbik fiú, Pál később ortopéd főorvos lett, életének 74. évében Budapesten hunyt el.

Dr. Soós Pál 1944–1948 között tanárként a Marosvásárhelyi Református Kollégiumban és a Mezőgazdasági Szakközépiskolában oktatott. 1948-tól az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet orvosi biokémia tanszékére tanársegédnek nevezték ki. Majd az egyetem keretében működő és az Egészségügyi Minisztérium hatáskörébe tartozó Közegészségügyi Intézetben 1949. február 1-jén megalakult táplálkozás-egészségügyi osztály élelmiszerkutató laboratóriumának lett a főnökhelyettese. 1953-ban kinevezték a Gyógyszerészeti Kar analitikai kémiai tanszékére adjunktusnak, majd előadótanár lett. 1972-től 1985-ös nyugdíjazásáig professzori minőségben oktatott. Közben 1967–1972 között a Gyógyszerészeti Kar I. számú tanszékcsoportjának vezetőjeként részt vett a kar tudományos tanácsában.

Az óráin előadott tananyag jobb elsajátítása érdekében az első- és másodéves gyógyszerészhallgatóknak az akkoriban szokásos kőnyomatos jegyzeteket írt. Így már 1955-ben a tanszék két akkori munkatársával (Blazsek Ágnes, Vârf Liviu) együtt megírták Bevezetés a kémiai analízisbe. I. Minőségi analízis című jegyzetet; majd 1958-ban ennek a II. kötetét Mennyiségi analízis. Gravimetria, volumetria, fizikai és fizikai-kémiai analízisek címen. Miután az egyetemen 1962-ben beindult a román nyelvű oktatás is, 1976-ban szintén munkatársaival együtt megjelentette a román nyelvű gyakorlati jegyzetet (Îndreptar de lucrări practice de chimie analitică calitativă címen). Ezek a jegyzetei 1981-ben magyarul és román nyelven új és bővített kiadásban Minőségi analitikai kémia és Mennyiségi analitikai kémia címen is megjelentek. Ő volt az egyetem Gyógyszerészeti Karán az első tanár, aki óráin írásvetítőt használt előadásai vázlatos megjelenítéséhez. Oktatói tevékenységét a legnagyobb pontossággal és igényességgel látta el nyugdíjazásáig. Oktatóként több alkalommal egyes évfolyamok, csoportok felelőse volt, ezáltal a diákok jobb megismerésében, problémáik megoldásában tevékenyen tudott részt vállalni. Bár szigorú volt, de megértő, és a hallgatók nemcsak tisztelték, hanem szerették is.

Tudományos tevékenysége új analitikai módszerek kidolgozására (szénhidrátok, élelmiszerszínezékek, aminosavak, digitális glikozidok, aszkorbinsav) és kémiai anyagok hazai nyersanyagokból való előállítására (például ichtiol), valamint erdélyi ásványvizek makro- és mikroelem-tartalmának meghatározására irányult. Eredményeit a Studii şi cercetări de chimie, a Studii şi cercetări de igienă şi sănătate publică, az Igiena és a Farmacia országos havilapokban, valamint a helyi Orvosi Szemle, Gyógyszerészeti Értesítő című folyóiratokban közölte. Egyik jelentős dolgozata a Nyulas Ferenc, a haladó szellemű természettudós című, amit 1956-ban közölt az Értesítő 1. számában, a 3-6. oldalakon. Nyulas Ferenc ásványvizekkel kapcsolatos munkájáról írt dolgozata 1958-ban az Orvosi Szemle hasábjain jelent meg. 

Az egyetem orvostörténelmi tanszékének professzorával, Spielmann Józseffel együtt szerzői a Nyulas Ferenc című könyvnek, amely Nyulas sokoldalú munkásságát, orvosi tevékenységét és az ásványvizek kutatása terén végzett munkáját mutatja be. Ezt a könyvet a bukaresti Akadémiai Könyvkiadó 1955-ben jelentette meg 336 oldalon, 1500 példányban. Ebben Soós Pál az általa írt mintegy 60 oldalas önálló fejezetben Nyulas Ferencet mint vegyészt örökítette meg. Ugyancsak 1955-ben munkatársaival a helyszínen megismételte és újból elemezte mindazon források vizét, amelyeket Nyulas a könyvében leírt. Az eredmény meglepő volt, mert Nyulas vegyelemzései pontosnak bizonyultak, ma is megállják a helyüket. Ezenkívül Soós Pál még a Radna vidéki ásványvizeket is elemezte, kísérleteinek eredményei megegyeztek Nyulas eredményeivel. Csak olyan elemeknél mutatkoztak eltérések, amelyek addig még nem voltak ismertek. További vegyelemzéseinek eredményei ma is megállják a helyüket, pontosnak bizonyultak például a dombháti és románszentgyörgyi borvizeknél észlelt adatok, melyek alig tértek el az oldott sókat illetően.

Soós Pál egy Spielmann Józseffel közös tanulmányban foglalkozott Nyulas Ferenc ifjúkori művével is, Tételek az egyetemes bölcseletből és mennyiségtanból címen. Ezt a dolgozatukat 1958-ban közölték az egyetem akkori lapja, az Orvosi Szemle (4. évf., 1. sz., 84–90.) hasábjain. Később Mátyus Istvánnak a radnai ásványvizekkel kapcsolatos megfigyeléseivel is foglalkoztak A kémikus és balneológus Mátyus István és kora című dolgozatukban, amit 1968-ban a magyarországi Orvostörténeti Közlemények című lapban közöltek. Ebben részletesen elemezték Mátyus Istvánnak az erdélyi borvízforrások összetételéről szóló vizsgálatait.

Soós Pál oktatói és tudományos kutatómunkáján kívül az egyetemen működő találmányok és újítások elbírálását végző munkacsoport vezetőjeként számos újítási javaslat elbírálását is felügyelte. Ezeken kívül ismeretterjesztő előadásokat tartott a helyi rádió magyar adásaiban, cikkeket közölt a Vörös Zászló című napilapban.

Marosvásárhelyen, 76 éves korában, 1996. június 20-án hunyt el. Sírhelye a római katolikus temető 7. parcellájában, az 51-es szám alatt található. Özvegy felesége, Eissen Gabriella, 2012-ben halt meg, ugyanabba a sírba temették.

Egykori tanítványai ma is tisztelettel és szeretettel gondolnak rá, mert végtelen emberségének és mérhetetlen tudásának így állíthatunk méltó emléket. 

Péter H. Mária