2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Miért támadhat a cicánk?

Utcán talált árva kiscicát fogadtak örökbe, és pár éve már családtagként gondozták szeretettel, amikor egyszer csak elkezdte támadni gazdáját – mesélte egyik hűséges olvasónk. A legkisebb hanghatás, egy tüsszentés, orrfúvás már agressziót váltott ki a most kilencéves kandúrból. Ennek kapcsán és a cicák hasonló viselkedésének feltételezhető okairól kérdeztük a szakembert.

A viselkedéskutatók a cicák agresszióját több típusba sorolják, de pontos képet kapni az egyedi esetekről rendkívül összetett folyamat – mondta dr. Pálosi Csaba, a Noé Bárkája kisállatklinika vezetője. A lakásban tartott cicák esetében egyik kiváltó ok lehet az unatkozás, mivel a macskákat a vadászösztönük állandó mozgásra készteti, ez azonban egy szobacica esetében nehezen kivitelezhető. A gazdi azonban némiképp pótolhatja az állatkereskedésekben kapható különböző mászókákkal, játékos foglalkozásokkal a kinti macskáknál természetesnek tartott mozgásigényt. Az unalom elűzése mellett az agresszió másik oka lehet a kandúrok esetében az, ha nem ivartalanítják őket. 

Minden cicagazdi ismeri azt a jelenséget, amikor a cica homorít, a szőre az égnek áll, a farkát felemeli, és morogva, fújtatva támad egy másik cicának vagy egy számára ijesztőnek tűnő tárgyra. Olyankor próbál nagyobbnak, félelmetesebbnek látszani annak érdekében, hogy ő kerekedjen felül az adott helyzetben, mivel a cicák világában komoly jelentőséggel bír a hierarchia. Míg egyes cicákat ez jó dolgukban teljesen hidegen hagyja, másoknál olyannyira elhatalmasodik, hogy még a gazdijukat is támadhatják, vagy a család többi cicáját terrorizálják. Ez a fajta agresszió előzhető meg talán a legnehezebben, hiszen látszólag ok nélkül támad, karmol és harap, minden előjel nélkül, ugyanis nem kimondottan a gazdi vagy egy másik cica a célpont, ők csak közvetetten érintettek. Az agressziót ugyanis valami egészen más váltja ki a cicánál, egy külső tényező, tárgy, helyzet, ami ellen nem tudja a haragját kifejezni, stresszt okoz számára, ezért keres magának egy vétlen áldozatot. 

Erre lehet magyarázat az is, ha tüsszentést követően vagy az orrát fújva a gazdi azon kapja magát, hogy a macskája nekiugrott, mivel megeshet, hogy a gazdi által kiadott fújtató hangot egy másik macska fújtatásának véli.


Megszüntethető-e a cica agressziója?

Mint minden, a cicákat érintő furcsa viselkedésnél, először is az állatorvost kell felkeresni annak érdekében, hogy kizárhatók legyenek az esetleges egészségi problémák, melyek ilyen módon is megnyilvánulhatnak.

Mivel minden cicaagresszió valamilyen stresszhelyzethez köthető, a szorongást kell csökkenteni. Ha a gazdi alaposan megfigyeli a cicáját stresszhelyzetben, előbb-utóbb bizonyára rájön arra is, hogy a támadás előtt milyen jeleket, üzeneteket továbbít a testbeszédével, ami már arra irányul, hogy felgyülemlett benne a feszültség. Az előjelek között lehet izomrángás, farokmozdulatok, összehúzott szem, morgás, vagy egyéb furcsa hangok stb. Amikor ilyet tapasztal a gazdi, mindenekelőtt igyekezzen elterelni az állat figyelmét, akár valami játékkal, helyzetváltoztatással, váratlan hanghatással. Azonban mindezt higgadtan, de nem felemelt hangon kell tenni, mivel azzal csak fokozódik a feszültség. A cicák ezernyi érzékeny radarral vannak felszerelkezve, villámgyorsan kiszúrják és érzik a körülöttük zajló érzelmi ingadozásokat, és átveszik az érzelmi hullámok rezgését. Gyakran előfordul, hogy a cicák játék vagy nyugodt simogatás közben, látszólag hirtelen eresztik ki a karmaikat, pedig a jeleket észlelve megelőzhető lehetne, vagy időben elcsípve leállítható a támadás. Figyelni kell a házi kedvenc testbeszédére, és csak akkor kezdeni a simogatást és szeretgetést, amikor önszántából odamegy, és azt érzi a gazdi, hogy kedvence igényli a simogatást, ölelgetést. Egyébként annak is jelét szokták adni a cicák, ha szerintük elég volt a kedveskedésből, amit a farkuk ütemes mozgatásával jeleznek, amiből arra lehet következtetni, hogy kezdenek idegesek lenni, és ha nem veszi elég komolyan a gazdi a figyelmeztető jeleket, a következő lépés már a támadás lehet. 

Az állatorvos javaslatára használhatók a kereskedelemben kapható különböző feromonos készítmények (permet vagy párologtató formában), ami a stresszhatást csökkentheti, illetve táplálékkiegészítő készítmények ugyanazzal a hatással. Fontos a macskapopuláció rendszerezése is, a sok állatka egy helyen ugyancsak fokozhatja a stresszhatást – hangsúlyozta a szakember.

*Fotó: Petres Emília

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató