2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A köztéri rágcsálóirtás veszélyei

Áprilisban a marosvásárhelyi önkormányzattal szerződésben álló cég újra rágcsálóirtást végez. Minden tavasszal és ősszel közterületeken kihelyezik a csalétkeket, sajnos, enyveskezű polgárok az éjszaka leple alatt elvágják a rögzítő huzalt, és eltulajdonítják a látható helyre kihelyezett dobozkát.

A szakemberek idén a közterületeken rágcsálóirtásnál alkalmazott vegyi anyagokat tartalmazó csalétkeket helyeztek el szakszerűen (képünkön), megfelelőképpen megjelölve, melyek három hétig a közterületen maradnak. A rágcsálóirtásnál használt szerek az Egészségügyi Minisztérium által engedélyezettek, és alacsony mérgezési csoportba tartoznak, ennek ellenére az állattulajdonosok felelőssége, hogy figyeljenek a házi kedvenceikre, és kerüljék azokat az övezeteket, ahova a szereket kihelyezték. A szakemberek szerint ugyanis az említett időszakokban megnő a mérgezéses tünetekkel az állatorvosi rendelőkbe szállított állatok száma.

– Miként kerülhető el a mérgezés, illetve melyek a mérgezésre utaló jelek? – kérdeztük a Noé Bárkája kisállatklinika vezetőjét, dr. Pálosi Csaba állatorvost.

– Az egyik leggyakoribb, nem szándékos mérgezésfajta a szakszerűtlenül szétszórt, szétdobált rágcsálóirtó szerek következménye, amely az állatok heveny és/vagy idült vérzékenységét okozhatja. Mifelénk a rágcsálók irtására különféle kumarinok származékát – dikumarol, kumaklór és annak szintetikus formáit, pl. bromadiolon – tartalmazó rodenticideket használnak. A rágcsálóirtó szerek okozta mérgezés úgy jön létre, hogy a kihelyezett rodenticidet a kutyák, macskák elfogyasztják (habár általában nagyon keserű az ízük, viszont különböző ízesítőanyagokat, mint eper, vanília stb. használnak), vagy a mérgezés miatt lassan mozgó, illetve elhullott rágcsálót (patkányt, egeret) részben vagy egészben elfogyasztják. A vérzékenység következtében az állat testüregeiben nagy mennyiségű vér halmozódhat fel. Ha a méreg felvételét követő 8–24 óra múlva a háziállat bágyadt, étvágytalan, járása bizonytalan, nyálkahártyája világosabb a megszokottnál, sokat fekszik, vagy fel sem tud kelni, az megannyi akut mérgezésre utaló jel lehet. Belső hőmérséklete legtöbbször normális, de ha alacsony a testhőmérséklet, azt jelzi, hogy a méreganyag felszívódása már előrehaladott lehet. A belső vérzés következményeként a nyálkahártyák feltűnően sápadtak, a testnyílásokból vér szivároghat. Elhúzódó (krónikus), akár egy hét utáni esetekben a bőrön hullámzó duzzanatok (hematómák, vérömlenyek) jelennek meg. A vemhes állat ilyenkor általában elvetél. Az ismétlődő köhögés, később a nehézlégzés már mellüregi vérzésre utalhat. Ha a tünetek valamelyikét észleli az állat gazdája, késedelem nélkül állatorvoshoz kell fordulni. Meg kell tudni, hogy milyen szert fogyasztott az állat, erről pedig tájékoztatni kell az orvost, akárcsak a megtett intézkedésről.

Fotó: Szer Pálosy Piroska


– Mit tehet az állattartó a szakember beavatkozásáig?

– A szakember beavatkozásáig legfeljebb orvosi szenet érdemes adni a kutyának egyes feltételezhető méreganyagok megkötése érdekében. Az időben (nagyjából egy órán belül) való beavatkozás is (hánytatás, K1-vitamin) még eredményes lehet. A kezelés intravénásan adott fitomenadion (K1-vitamin), ezt akár napokig szükséges adni, a véralvadást figyelni, a trombocitaszámot ellenőrizni. Nagyon súlyos esetben csak a vérátömlesztés segíthet, vagy már az sem. A kumarinszármazékok a véralvadás zavarát okozzák azáltal, hogy gátolják a K-vitamin felhasználását és ezzel a protrombin képződését. Így csökken a különböző véralvadási faktorok mennyisége a vérben, a fibrinogén-, a prokonvertinképzés, és romlik a vérlemezkék összecsapódási képessége. A kumarinszármazékoknak közvetlen, hajszáleret károsító hatásuk is van. Mindezek következtében az erek már minimális mechanikai hatásra sérülnek. Így csakhamar a test legkülönbözőbb részeiben és gyakran a testnyílásokon keresztül vérzések keletkeznek. Kutyákban általában egyszeri nagyobb adag, macskákban az ismételt kisebb mennyiségek felvétele okoz mérgezést. 

– Miként kell az orvosi szenet alkalmazni? Árthat-e vele a gazda?

– Bármely mérgezés gyanúja esetén beadható az orvosi szén, de a legfontosabb az állatorvossal konzultálni előtte. Egy gramm aktív szén egy órával a méreg felvétele után annak akár 75 százalékát is képes semlegesíteni. Mivel gyárilag nagyon porózusra készítik, nagy a felszívóképessége, akár 1000–2000 négyzetméter bélfelületről képes felszívni a méreganyagokat. Az általános javasolt adag testtömeg-kilogrammonként 2–5 g széntabletta, túladagolástól nem kell tartani, legfennebb székrekedést okozhat. Azonban nem ajánlott más gyógyszerekkel keverni, mert csökkentheti azok hatását, ugyanakkor elalélt állatnak sem szabad adni. Fontos azonban tudni, hogy véralvadásgátló típusú volt-e a méreg, mert akkor nem a szén, hanem az ellenszer (fitomenadion) beadása segít. Ismeretlen anyag esetén, vagy a diagnózis megállapításáig a széntabletta alkalmazható, mert nem ártalmas (legfennebb nem használ) – mondta a szakember.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató