2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Elutasítják az oltásokat

  • 2017-08-09 15:42:49

Kolozs megyében a szülők mintegy 17 százaléka utasítja el az oltásokat. Emiatt a Kolozs Megyei Közegészségügyi Igazgatóság azt javasolta a polgármestereknek, hogy szervezzenek lakossági fórumokat, ahol a szakemberek ismertetnék a vakcinák hiányának veszélyeit. 

Kolozs megyében a szülők mintegy 17 százaléka utasítja el az oltásokat. Emiatt a Kolozs Megyei Közegészségügyi Igazgatóság azt javasolta a polgármestereknek, hogy szervezzenek lakossági fórumokat, ahol a szakemberek ismertetnék a vakcinák hiányának veszélyeit. Az igazgatóság képviselői szerint azért nő folyamatosan az oltásokat elutasító személyek száma, mert számos félretájékoztató anyag terjedt el a nyilvános felületeken. 2017-ben Kolozs megyében 212 személy fertőződött meg kanyaróval, és egy halálos áldozatot tartanak számon, míg 2016-ban csupán 92 megbetegedést jelentettek. Egy augusztus 4-ei összesítés szerint Romániában az eddig igazolt esetek száma 8.455, a bekövetkezett halálesetek száma 32. (Agerpres)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató