2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Elsőéves „orvosis” hallgatóknak

Az egyetem elkezdése nagy fejezetváltás az emberek életében, még abban az esetben is, hogyha ugyanabban a városban maradnak, ahol a középiskolát is végezték. A felsőoktatás egy teljesen más rendszer, teljesen más kritériumokkal és felépítéssel. Az egyetemi hallgatók pedig nem egy esetben azt sem tudják, hogy hol álljanak neki az ismeretlen feltérképezésének. Ebben kíván segítséget nyújtani a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség (MMDSZ) Első(s)segély névre keresztelt eseménye, amelyet idén szeptember 15-én, vasárnap szerveztek meg.

Ahogy az esemény neve is mutatja, ez az elsőéves egyetemistáknak szól, a cél pedig az, hogy mielőtt megkezdik a gólyák az első évet, legyen esélyük arra, hogy kicsit megismerjék az egyetemet, információkat szerezzenek, és valamivel nyugodtabban kezdhessék meg a tanulmányaikat, mondta Elekes Darabont Rita, az Első(s)segély társfőszervezője.

Információkból pedig nincs hiány, úgy is lehetne fogalmazni, hogy az Első(s)segély egy információbomba volt, hiszen mind tanulási technikákról, mind az egyetemről, mind pedig az órák menetéről kaptak információt az elsőévesek, számolt be Szita Dávid társfőszervező.

Az idei Első(s)segélyen volt egy előadás, amelyen a főszervezők hivatalosabb információkat osztottak meg, ezután körbevezették  az egyetemen a diákokat, és ezalatt a szervezők nyíltabb, kreatívabb formában az oktatási folyamatokról beszéltek. Az érdeklődő diákok előzetesen egy Google Forms kérdőívet kellett kitöltsenek, hogy jelezzék részvételi szándékukat, de azoknak is volt lehetősége részt venni az eseményen, ha vasárnap reggel eljöttek az egyetemre, akik elmulasztottak a regisztrációt, tette hozzá Elekes Darabont Rita.

Az esemény több órát tartott, a hivatalos előadást és a körbevezetést a magyar tagozat tanévnyitója követte a Vártemplomban, ezután következett a Sörpatikában egy – nem kötelező – ismerkedés. Utóbbi is nagy segítség a diákoknak, hiszen itt lehetőségük volt megismerni az évfolyamtársaikat, ismeretségek, barátságok alakultak ki, fogalmazott Szita Dávid.

Az Első(s)segélyen részt vevő diákok pedig minden bizonnyal hétfőn nem azzal kezdték a napjukat, hogy keresték a termet, ahol éppen órájuk volt, hanem tudták, hogy hogyan kell oda eljutni. Az esemény a marosvásárhelyi diákok számára is nagy segítség volt, hiszen sokan keveset tudtak az egyetemről, még akkor is, ha vannak felsőbbéves ismerőseik, az Első(s)segély révén belátást kaptak a folyamatokba. A rendezvényen az idén mintegy 250 diák vett részt.

A szervezők kiadtak egy tájékoztató füzetet is, az Első(s)segély kisokost, amelyben az is le van írva, hogy hol találják meg az egyetemi campusban a fontos helyszíneket, hogyan jutnak el oda. A Kisokos tehát nagy segítség lehet azok számára, akik valamilyen oknál fogva nem jutottak el az Első(s)segélyre, de nemcsak számukra hasznos ez a nyomtatvány, ugyanis tartalmazza az MMDSZ éves programtervét, így a hallgatók megismerkedhetnek a marosvásárhelyi diákélettel is. A diákszövetség számos programot kínál a tanév folyamán, így a hallgatóknak bőven lesz lehetőségük szórakozni és tanulni is, nem csak az egyetem padjaiban!

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató