2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Elővigyázatossági hitelmegállapodás

  • 2011-05-10 07:36:40

A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött új, elővigyázatossági hitelmegállapodás értelmében Románia e hitel első részleteként 475 millió eurót kaphat.

A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött új, elővigyázatossági hitelmegállapodás értelmében Románia e hitel első részleteként 475 millió eurót kaphat – mondta hétfőn Bukarestben Jeffrey Franks, az IMF romániai küldöttségének vezetője.

A tisztségviselő sajtóértekezlet keretében ismertette az április 27-én kezdődött és hétfőn zárult bukaresti tárgyalásainak eredményét. Ezek során a nemzetközi pénzintézet küldöttsége a román partnerrel együtt mérlegelte az új hitelszerződéssel kapcsolatos szempontokat. A szándéklevél tervezetét szombaton fejezték be, majd a delegáció Traian Băsescu elnökkel folytatott megbeszéléseket.

Az új hitelszerződés elővigyázatossági típusú, vagyis Bukarest csak abban az esetben nyúl a pénzhez, ha váratlan helyzet áll elő a nemzetközi és a román gazdaságban. Ennek értelmében a pénz a Román Nemzeti Bank tartalékaiba kerül.

Románia 20 milliárd eurós IMF-hitelcsomagja májusban jár le, az újabb 24 hónapra szóló elővigyázatossági megállapodás keretében az IMF 3,6 milliárd eurót nyújt, 1,4 milliárd eurót az Európai Unió, 400 milliót pedig a Világbank biztosít.

Bár akadozva haladtak a hétvégi tárgyalások, mivel a felek nehezen tudtak megegyezni az állami tulajdonban lévő vállalatok magánosításának és a társadalombiztosítási hozzájárulás csökkentésének kérdésében, a megállapodást végül szombaton délután sikerült nyélbe ütni.

Traian Băsescu államfő az IMF küldöttségével folytatott tárgyalásait követően megerősítette: az új hitelmegállapodás csupán elővigyázatossági szempon-tok miatt fontos, nem egy újabb nehéz helyzet megoldását célozza, hanem a reformok nemzetközi pénzügyi segédlettel történő folytatását.

Az államfő a sajtónak kifejtette: először látta elégedettnek az IMF illetékeseit. Az első negyedévre kijelölt összes célt sikerült teljesíteni, a fiskális és pénzügyi stabilitást sikerült elérni az eddigi konszolidációs erőfeszítések nyomán. Băsescu szerint a gazdasági adatok azt jelzik, hogy sikerült kilábalni a recesszióból, a válság azonban nem ért véget, csak a gazdasági mutatók romlását sikerült megállítani.

 

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató