Az úgynevezett „egyszerű állampolgár” igényli, hogy felelős vezetői utat mutassanak neki, világosan, őszintén, szavahihetően (!) szóljanak hozzá – és akkor majd elmegy öntudatosan, még néha büszkén is... szavazni.
Legutóbbi írásomban azon füstölögtem, hogy nem vagyunk képesek mi, romániai magyarok, de az anyaországbeliek sem arra, hogy legalább azokat a hibákat ne kövessük el, amelyeket aztán évekig emlegetünk, hogy bizony, adott esetben nem azt a döntést kellett volna meghoznunk, amelyet egykor elfogadtunk. Füstölgésem során a mindenkori politikai-közéleti vezető(in)k által elfogadott döntéseket emlegettem fel, a közintézmények rendszerének teljesen logika nélküli felépítését és gyakorlatban többször is lejáratott példáját próbáltam bemutatni.
Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar ismét találkozom egy olyan megszólalással, amelyben újabb bizonyítékot nyer fent említett képességünk hiánya. Annál meglepőbb, hogy ezúttal egy igencsak forró témában, a 2012-ben esedékes marosvásárhelyi polgármester-választásra ajánl Kincses Előd egy „biztos” receptet: az előválasztást. Tiszteletben tartva azt a feltétlen jogát bárkinek, hogy higgyen bármilyen meggyőződésében, nem is szóltam volna a javaslattal kapcsolatban egyetlen szót sem. Mivel azonban név szerint megtisztelt írásában, felemlegetve egy 2000 április-májusában történt, az RMDSZ Maros megyei elnökeként általa megszervezett előválasztás kapcsán, erős késztetést érzek arra, hogy egy-két tévedésére felhívjam olvasóink figyelmét.
Abban az ominózus 2000-es évben az előválasztásokat kimondottan helyi jelleggel, vasárnap, április 16-án tartottuk a Bernády Házban. Hangsúlyozom, csak a marosvásárhelyi tanács leendő RMDSZ-es névsorának, „bejutási sorrendjének” a mikéntjéről szavaztunk, a többi helységben minden helyi szervezet döntötte el, hogy tart-e előválasztást netán a polgármester személyét vagy a helyi tanács összeállítását illetően. A Maros Megyei Tanács névsoráról például egyáltalán nem volt előválasztás, azt a Területi Képviselők Tanácsa döntötte el, többségi szavazással, területi szempontokat is figyelembe véve. Ezért aztán semmi jelentősége nincs annak, hogy Szovátán Péter Ferenc, Ákosfalván pedig Osváth Csaba váltotta az előző, ugyancsak RMDSZ-es polgármestereket, hiszen ismétlem, ezt nem a marosvásárhelyi előválasztás eredményezte. Amint az sem helytálló, hogy Dávid Csaba akkor került volna a helyi közéletbe, őt és például Nagy Ágnest is 1996-ban választottuk a marosvásárhelyi tanács RMDSZ-es tagjai közé, miután még néhai Zonda Attila elnökletével hónapokon át 56 marosvásárhelyi személyt hallgattunk meg rendszeresen, hogy közülük kerüljenek ki azok a helyi képviselőink, akik közül legtöbben megállták, megállják helyüket. Erről az idén márciusban megjelent Naplómban részletesen beszámoltam; nem is említeném ezt, de Kincses Előd abból a könyvből idéz, és nem úgy, ahogy ott megjelent a véleményem, ezért pontosítok. Virágvasárnap lévén, az akkor még ki nem bővített épületben sem tolongtak az előválasztáson részt venni óhajtók, erről magam is személyesen meggyőződhettem. Magam már akkor és azóta is meggyőződéssel vallottam, hogy hiba volt az előválasztás, rosszul szerveztük meg azokat Marosvásárhelyen. Ebben nekem – mint az RMDSZ megyei választási bizottsága egyik tagjának is – felelősségem van. A megelőző viták során többször kértem ugyan, hogy az előválasztásban résztvevők számaránya a marosvásárhelyi magyarok legkevesebb 20%-a legyen, ezt a javaslatomat a bizottság elvetette és 10%-ban szabta meg. További kérdéseim, hogy milyen adatokat tartalmazzon a névsor, amelyről „előválasztunk”, szintén nem voltak a bizottság többségének kedvére, így aztán az a 48 nevet tartalmazó névsor került az előválasztásban résztvevők kezébe, amelyen mindenfajta sorrend nélkül csupán neveket lehetett olvasni.
És akkor a személyes tapasztalat: azon az április 16-án úgy húztak ki neveket arról a névsorról a választók, hogy abban konkrét és elfogult segítséget nyújtottak azok, akik közül többen a névsorban szerepeltek. Neveket nem említek, de azért számomra, régi (öreg) marosvásárhelyi számára is nehéz lett volna eldönteni, hogy a nevek közül kit húzzak ki és kit hagyjak ott, hiszen még én sem ismertem sem életkorát, sem szakmai múltját, sem közéleti addigi teljesítményét a legtöbb ott szereplő személynek, pedig akkor már tíz éve benne forogtam a helyi közéletben. Látván ezt az állapotot, rövidesen elhagytam a termet, és azzal a meggyőződéssel távoztam, hogy így, ebben a formában semmi értelme az előválasztásnak. Ezt ma is határozottan vallom.
Maga az ötlet azonban nem elvetendő. Figyelembe véve azt a megosztottságot, amely a különböző szervezeteinket jellemzi évek óta, a leendő marosvásárhelyi polgármesterjelölt kiválasztására valóban meg lehetne szervezni egy előválasztást. Csakhogy annak előkészítésétés megszervezését olyan személyekre kell(ene) bízni, akikről fel sem tételezhető, hogy egyik vagy másik jelölt javára vagy kárára módosítanák az eredményt. Itt jelzem, anélkül, hogy ezzel bármit sugallani akarnék, hogy az egyik, most is szóba hozott jelöltet eddig „csak” háromszor akadályoztuk meg abbeli törekvésében, hogy jelölt lehessen: 1996-ban, 2004-ben és 2008-ban. Aki Marosvásárhelyen él, könnyen kitalálhatja, kiről van szó, hiszen három évvel ezelőtt annak ellenére sem lett belőle jelölt, hogy a helyi szervezetáltal megejtett szavazáson még győzött...
Ezzel be is fejezhetném megszólalásomat, de nem tudok eltekinteni attól, hogy meg ne említsem: közéleti képviselőink abban a tévhitben élnek, amelyet magam is tapasztaltam aktív koromban. Tudniillik azt hiszik, én is sokáig azt hittem, hogy a közvélemény, amely meghatározza majd választandó vezetőinket, ugyanolyan jól tájékozott a politikai élet boszorkánykonyhájában, mint maguk a politikusok! Nos, az úgynevezett „egyszerű állampolgár” igenis igényli, hogy felelős vezetői utat mutassanak neki, világosan, őszintén, szavahihetően (!) szóljanak hozzá – és akkor majd elmegy öntudatosan, még néha büszkén is... szavazni. Amíg csak a hónapokon keresztül tartó, egymást lejárató iszapbirkózásról szerez tudomást, számára nehezen érthető mellébeszéléssel vagy ködösítéssel, addig ne várjuk, hogy lelkesen, tömegesen járuljon az urnák elé.
Kedves Előd! A múltkor, nagyon helyesen, kiigazítottad tárgyi tévedésemet a nándorfehérvári egyik várnagy nevét illetően. Azt viszont, hogy az együtt átélt (és a legőszintébb jó szándékkal átdolgozott!) éveket illetően a Napló egy kicsit hitelesebb, mint a visszaemlékezés több mint tíz esztendő távlatából, talán számodra is elfogadható.
Budapest, 2011. augusztus 30.
