2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

I. Erdélyi Gazdasági Fórum

Többségben az erő – tartja az ismert mondás. Ez pedig a vállalkozások esetében is megállja a helyét, hiszen amennyiben sokan összefognak, virágzóbb vállalkozásokat és élhetőbb, gazdaságilag fejlettebb környezetet tudnak teremteni. Erről szól a mentorprogram is, amelyben az adott területen már jártas vállalatvezetők osztják meg a tapasztalataikat a nem annyira tapasztaltakkal. Egymás segítése érdekében tartották meg pénteken és szombaton Marosvásárhelyen az első gazdasági fórumot.

A részletekről Kozma Mónika főszervezőt, a Pro Economica Alapítvány igazgatóját kérdeztük.

– Hogyan lehetne meghatározni a gazdasági fórumot?

– A fórum megszervezésének ötlete onnan indult, hogy idén tavasszal a Pro Economica Alapítvány a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával, valamint a Design Terminal szakembereivel megszervezte az első erdélyi mentorprogramot. A mentorok nagyobb vállalkozások vezetői voltak, és a mentoráltak olyan vállalkozók, akik kezdők voltak az adott területen és például profilváltás miatt szerettek volna tanácsot kapni a jártasabb szakemberektől. A mentorprogramban részt vevő majdnem 100 vállalkozó részéről felmerült ez a javaslat, hogy próbáljunk meg több találkozót szervezni az ilyenfajta információ- és tapasztalatcserékre. Ennek eredményeképpen valósult meg az a rendezvény, amelyet pénteken és szombaton tartottunk meg Marosvásárhelyen Erdélyi Gazdasági Fórum néven. Itt már kimondottan a Pro Economica Alapítvány által lefedett célterületről, Románia 16 megyéjéből hívtunk magyar vállalkozókat, akik el is jöttek. Bevallom, jó érzés volt szombaton kimondani a Kultúrpalotában, hogy 16 megyéből vannak jelen az eseményen. Továbbá meghívtuk a vállalkozói ernyőszervezeteket is, vagyis olyan egyesületeket és társaságokat, amelyek valamilyen kategóriában képviselik a vállalkozókat, legyen szó akár területi képviselői szervezetről vagy olyan nagyobb társaságról, mint a Romániai Magyar Közgazdász Társaság vagy az Üzletemberek Egyesülete. A fórumon volt egy több órán át tartó kerekasztal-beszélgetés is, ahol konkrét ötleteket kaptunk a jelen lévő vállalkozóktól arra vonatkozóan, hogy a döntéshozóknak milyen javaslatokat tudunk továbbítani, hogy politikai válaszok szülessenek rájuk. 

– Mit takart a mentorprogram?

– Tavasszal szerveztük meg online formában. Ennek keretében a Design Terminal szakemberei – akik immáron több európai országban jelen levő fiatal és innovatív tanácsadó csapat – segítségével a mentorok és mentoráltak nagyon hasznos képzéseken vehettek részt. Olyan előadásokat hallgathattak meg az online térben, amelyekből nagyon sok hasznos információt tudtak szerezni. Voltak csoportos projektek is. Ezt úgy kell elképzelni, hogy az adott csoportba tartozó mentorok és mentoráltak akár napi szintű problémákat is meg tudtak vitatni egymással, és közösen keresték a megoldást. Véleményem szerint ez a mentoráltaknak nagy segítség volt, hiszen egy induló vállalkozó mindig tele van kérdésekkel és kételyekkel, ilyenkor különösen jól fog a segítő kéz. Ennek a projektnek a záróeseménye már szerencsére offline volt, tehát júniusban személyesen tudtunk találkozni, és ott egyértelműen az volt a részt vevő vállalkozók visszajelzése, hogy hasznos volt, vagyis kézzelfogható eredményeket tudtak felmutatni, amelyekért érdemes volt részt venni a mentorprogramban. Ez arra bátorít minket, hogy próbáljuk meg ezt a programot is hasonlóan folytatni a következőkben.

– „Újra előny magyarnak lenni a Kárpát-medencében.” Gazdasági szempontokat figyelembe véve mit jelent ez a mondat?

– Azt gondolom, hogy mostanra már sokakban tudatosult – vállalkozókban és nem csak –, hogy a Romániában élő magyar közösség két konkrét segítségforrásból táplálkozhat, hiszen Bukarest mellett ott van Budapest is. Ezáltal a Romániában (nem csak Erdélyben) élő magyar vállalkozóknak egy pluszelőnyt tudunk teremteni, hiszen nemcsak a Bukarestből induló és Romániában zajló különböző támogatási rendszerekben tudnak pályázni, hanem a Kárpát-medencei térben, és a magyar állam támogatásának köszönhetően kifejezetten a magyar kormány által kiírt budapesti pályázatokban is sok esetben részt tudnak venni. Ilyen például a Pro Economica Alapítvány által lebonyolított erdélyi gazdaságfejlesztési program is, ami szintén a magyar kormány támogatásával jön létre, de itthon is tudnak pályázni a cégek. Meglátásom szerint ezért jó újra magyarnak lenni, hiszen azontúl, hogy a nyelvünkben, az identitásunkban és a nemzeti büszkeségünkben eddig is biztosak voltunk, most már azt is látjuk, hogy gazdasági értelemben is a napi megélhetésünket két oldalról tudjuk ilyen szempontból biztosítani. Vállalkozóként nagyon fontos tényező az RMDSZ kormányzati szerepe, hiszen ennek köszönhetően van egy másik pillér is, ahova ezeket a kéréseket el tudjuk juttatni döntéshozói szintre.

 Előadás a gazdasági fórumon

Forrás: a Pro Economica Alapítvány Facebook-oldala

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató