2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ugyancsak márciusban ünnepli a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház két társulata a születésnapját: a Tompa Miklós Társulat 71 évet, a Liviu Rebreanu Társulat 55 évet tölt.

Fotó: Új Élet, 1972


 Március Marosvásárhelyen többszörösen is a színház hava. A Nemzetközi Színházi Intézet bécsi közgyűlése által 1961-ben elfogadott határozat alapján március 27-e lett a színházi világnap. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.
 Ugyancsak márciusban ünnepli a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház két társulata a születésnapját: a Tompa Miklós Társulat 71 évet, a Liviu Rebreanu Társulat 55 évet tölt. 
 Ennek alkalmából a színház világnapján március 27-én képzőművészeti és fotókiállítás megnyitójára kerül sor, melynek anyagát elsősorban különleges archívumi fotók képezik, de a nagyközönségtől is gyűjtene régi fotókat a színház – áll a marosvásárhelyi Nemzeti közleményében.
 A tárlat kivitelezői várnak:
 – minden olyan régi fényképet, melyen a társulatnak egykor otthont adó, azaz színházként is működő Kultúrpalota, valamint a Nemzeti Színház új épülete látható
 – egykori színészekről, illetve a jelenlegi társulat színészeiről készült régebbi fényképeket
 – egykori előadásokról készült (tiltott! J)  fotókat.
 Az adományozókat – mint ahogy a közönség minden tagját – szeretettel várják az ünnepélyes megnyitóra, továbbá a színházi világnap összes eseményére, az alábbi műsorrend szerint.
 Március 27., hétfő: 16 óra – nagytermi előcsarnok – képzőművészeti- és fotókiállítás a színház világnapja alkalmából / kiállításmegnyitó / és a világnapi üzenet felolvasása.
 17 óra – Kisterem – Ophelio Barbaro búcsúzik / A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és a Fiatal Írok Szövetsége irodalmi szimpóziuma Kovács András Ferenc teátrumi verseiről / A belépés díjtalan.
 20 óra – Kisterem – Kovács András Ferenc: Theatrum Mundi / költői est / Az előadás időtartama: 1 óra 50 perc (egy szünettel).
 22 óra – a Nemzeti Színház belső terei – A színház éjszakája / rendhagyó eseménysorozat.
 A kiállításhoz felajánlott fotókat be lehet adni a színház titkárságára vagy levéltárába, de szükség esetén a szervezők a pr.office@nemzetiszinhaz.ro e-mail-címen, a 0365 806 862-es telefonszámon vagy a társulat Facebook oldalán: www.facebook.com/tompamiklos történő értesítés alapján a helyszínre mennek értük. 
A fotókat a tulajdonosok szkennelés után visszakapják, a kiállításon újranyomtatott változatban fognak szerepelni a képek.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató