Folyik az amerikai elnökválasztás kiértékelése. Mire ezek a sorok napvilágot látnak, kiderül, merre fordul a világ sorsa a következő években. Elnökválasztásra készül Románia is. Persze, egészen más körülmények között és más normák szerint.
A kampány sohasem volt ennyire durva, alpári, lelepleződtek a politika legrondább részei: az például, hogy az egyik elnökjelöltet, aki a közelmúltban a NATO helyettes vezetője volt, azzal vádolják, hogy kapcsolatban áll egy Kreml-propagandistával, egy másik pedig nyíltan dicsér egy fasiszta vezetőt és a többi. Kevéssel az elnökválasztás első fordulója előtt a többség számára még nem körvonalazódott egy egyértelmű vezető. A PSD és a PNL között élet-halál küzdelem folyik, de a közvélemény szerint mind korruptak.
A minap egy elemzés jelent meg a politico.eu kiadványban „A romániai választások pazarlása felébreszti a fasiszta múlt kísérteteit” címmel. A Politico elemzése a jelöltekről akár viccesnek is nevezhető.
Azt mondja, hogy a román politikusok egy része azért küzd, hogy a „romániai főnököknek” nevezettek kegyeibe kerüljön. Ezeknek nincs semmi céljuk. Sem rövid, sem hosszú távon. Számukra az egyetlen bizonyosság a bizonytalanság, hogy kapnak-e befutó helyet. Ebből a meggyőződésből fakad a nyilvánosság előtt is egyre gyakrabban elhangzó mondásuk: „A választásokon bármi megtörténhet!”
Ezek a politikusok, az elemzés szerint, valójában utálják a népet, és még az országot is, amelyben élnek.
Ha nyomon követjük, mi történik a politikai színtéren, nincs kétség. Ezek a politikusok, mivel emberek milliói nézik őket a tévében, szeretnének felsőbbrendűnek tűnni. Számukra a társadalom szabályok és hatalmi viszonyok által irányított vállalkozás.
Olvastam valahol, hogy a híres francia író, Emile Zola állítólag egyszer azt mondta Mallarme-nak, hogy véleménye szerint a gyémántok nem értékesebbek a kakinál. Mallarme erre azt válaszolta: „Igen, de a gyémánt ritkább!”
Nálunk most nem ez a probléma, hanem az, hogy hiába próbálná bárki a politikusok egy bizonyos részét gyémánttá alakítani.
Egyik, a párhuzamos állam által kiiktatott politikusról mondták, akit annak idején szájtátva hallgattak a kongresszusokon, hogy „ugyan nem értettem semmit abból, amit mondott, de nagyon szépen beszél”. Igaz, akkor még nem volt Tik-Tok, Instagram, még Facebook sem. Ahol ma nyakló nélkül, hevesen és agresszíven lehet „véleményt mondani” a politikai ellenfelekről.
Pár évtized alatt a politikai retorika minősége óriásit romlott. A jelöltek meg akarják mutatni az embereknek, hogy „közülük valók, értük vannak”.
A politikai vita finoman fogalmazva középszerű, az elnöki posztra pályázók boltba, vidéki vásárokra járnak, amit sohasem tettek, élelmiszert vásárolnak a szupermarketből, és vallási zarándoklatokon vesznek részt. El akarnak vegyülni a tömegben, valószínűleg, mert nem tudnak mit ajánlani. Szánalmas volt látni például, ahogy a liberális tábornok, aki valamikor megesküdött, hogy nem lép be a politikába, jó szolgaként gazsulált a bukaresti főpolgármesternek és az éppen leköszönni készülő elnöknek is.
Mindent egybevetve: Romániát egy olyan embernek kellene vezetnie, aki vállalja a korlátait, de van jövőképe. Olyan, aki tud döntéseket hozni, és nem engedi, hogy mások irányítsák, akár a közösségi médiában, akár Brüsszelből. Akinek van a saját véleménye, akiről azt lehetne mondani, hogy nem mocskol, nem vádol, civilizáltan, közérthetően beszél, amiből az egyszerű ember is ért…
