2021. január 20., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A líceumi évek második felében már megfogalmazódik a diákok fejében a kérdés, hogy mégis, hogyan tovább? Milyen egyetem, milyen szak, melyik város és egyáltalán milyen ország következzen? 

A diákok pedig válaszokat szeretnének a kérdéseikre, ezért elkezdenek keresgélni. Ilyenkor nagy segítséget jelenthetnek az egyetemi nyílt napok vagy az adott egyetem online bemutatása, ahol feltehetik a kérdéseiket. Azonban ez nem minden egyetemen adott, és lehet, hogy az illető felsőoktatási intézményben nincs ismerőse a diáknak, akit megkérdezhet, hogy milyen ott az élet. Főként akkor áll ez fenn, ha az a bizonyos egyetem külföldön van.

És itt jön egy másik kérdés: mi kell ahhoz, hogy valaki külföldön folytassa a tanulmányait? Elsősorban óriási bátorság. Bár a diákok szeretnének minél hamarabb függetlenedni a szüleiktől, és külön költözni, nem könnyű egyes esetekben több ezer kilométerre elköltözni a szülőföldtől, és új életet kezdeni egy teljesen más világban. Ebben az esetben nem 100-200 kilométerre megyünk el, ahonnan minden hétvégén, vagy ha kedvünk úgy tartja, még gyakrabban hazajöhetünk. Nem kizárt, hogy elmegyünk, és a következő találkozás, a következő hazajövés csak hónapok múltán lesz, akkor is rövid időre. Tehát a bátorság komoly kitartással és erős lélekjelenléttel kell párosuljon. Ezen túlmenően külföldön mindent magunknak kell megoldanunk, nincsenek ott a közelben a biztonságot nyújtó szülők és a segítő barátok. Egyedül vagyunk. Az esetek nagy részében pedig az anyanyelvünkkel nem sokra megyünk.

Ha kibírjuk, ami egyáltalán nem könnyű, akkor neves és komoly diplomával gazdagodhatunk. Más kérdések: hazajövünk-e valaha? Ha igen, mit fogunk itthon csinálni, ha nem, hogyan kezdjük el ott a karrierünket? És egyáltalán hol van az a hely, amit az otthonunknak nevezünk? Nem szabad elfelejteni, hogy vannak, akik az egyetem elvégzése után nem jönnek haza, esetleg látogatóba. 

Ezen nem lehet változtatni, ez nem feltétlenül az itthoni tanügy hibája. Vannak, akik elítélik azokat, akik nem jönnek haza, azt mondják róluk, hogy elválnak a gyökereiktől. Azonban nem szabad ítélkezni, hiszen senki nem tudja, hogy a külföldön tanuló diákok milyen megpróbáltatásokon mennek keresztül, és 3-4 vagy akár még több év nem kevés idő, az emberek változnak. Az emlékek azonban örökké velünk maradnak, és vannak olyan történetek, amelyeket nem mondunk el, magunkban őrizzük, senki nem tud róluk. Ezek pedig hozzájárulhatnak a komoly döntés meghozatalához. 

A Diákjaink külföldön sorozattal megpróbálunk betekintést nyújtani a külföldön élő diákok mindennapjaiba, abba, hogy miként hozták meg a döntést, milyen nehézségekkel találkoztak, hol képzelik el a jövőjüket.


A jövő megválaszolatlan kérdés

Diákjaink külföldön I.

Az otthonról való elköltözés emberpróbáló folyamat, és soha nem tudjuk, mikor fogjuk igazán érezni a fájdalmat. Lehet, hogy az első napokban vagy az első hetekben, de az sem kizárt, hogy csak évek múltán. Azonban egyszer biztosan. Az is előfordulhat, hogy egy hazalátogatás, pontosabban egy újra elválás során, hiszen amikor hazajövünk, újra megérezzük az otthon melegét, amely szeretetet áraszt, de már érkezésünk pillanatában tudjuk, hogy rövid időn belül ismét elszakadunk tőle. 

Lukács Henrietta, Hollandiában tanuló elsőéves egyetemista a Diákjaink külföldön első megszólalója. 

Lukács Henrietta

Fotó: Metz Balázs


– Hogyan fogalmazódott meg benned, hogy Hollandiában folytatod a tanulmányaidat?

– Mindig vágytam arra, hogy a líceum befejezése után elmehessek egy másik városba. Amikor kisebb voltam, Budapest volt a cél, mert valamilyen okból a magyar főváros nekem mindig a pezsgést és az új dolgokat jelentette. Viszont a líceum során valaki rávilágított arra, hogy ha lépsz, akkor lépj minél nagyobbat. Ezért arra a következtetésre jutottam, hogy Budapest nem lenne olyan nagy kihívás. Természetesen az is biztosan nagy kihívások elé állított volna, de a nyelvet már tudom, a város sem idegen, és lehetséges, hogy ott nem fejlődnék annyit. Hollandia úgy jött, hogy a barátom is ott kezdte el az egyetemet, és volt lehetőségem több ízben is meglátogatni őt. A látogatások alatt pedig nagyon megtetszett az ország és az oktatási modell, amelyet ott kínálnak. Ezért úgy döntöttem, én is ott folytatom a tanulmányaimat. 

– Mit tanulsz ott, és miért pont azt választottad?

– Erre a kérdésre a legnehezebb válaszolni. Mindenki megkérdezi, hogy mit tanulok, mi a szaknak a neve. Az volt számomra az egyik jó pontja Hollandiának, hogy elég új és fejlett szakok vannak ott. Meg lehet találni az általános felhozatalt is, értem ezalatt a jogot, a közgazdaságtant vagy az orvosit. Hollandia nagyon bátran előállt a jövőbeli életmódot megalapozó szakjaival. Az enyém is ezek közé tartozik. Ha nagyon egyszerűen kellene megfogalmaznom, azt mondanám, hogy közigazgatást tanulok, abból a szempontból, hogy a fejlődő technológia hogyan befolyásolja a közigazgatásunkat. Tekintettel arra, hogy a negyedik iparosodási forradalomnál járunk, a robotizáció kérdése ott van az asztalon, és a kérdés az, hogy ez miként befolyásolja a régimódi és az általános közigazgatási rendszereket, amelyeknek fejlődniük kell, hogy a továbbiakban is tudják igazgatni a társadalmat. Például egy okosvárosban már nem úgy jár el a polgármester és a csapata, mint egy általános értelemben vett városban. Röviden összefoglalva, ezt tanulom. A szak úgy van felépítve, hogy három év alatt végigmegyünk több globális problémán, és megvizsgáljuk, hogy ezeket hogyan befolyásolja a technológia fejlődése, és hogyan kell megváltoztatni a mi hozzáállásunkat és értelmezésünket a problémával szemben, hogy tudjunk valós meg- oldásokat találni rá. 

– Mi az, ami a legjobban hiányzik itthonról?

– Ami talán a legjobban hiányzik, azok a hegyek és a dombok. Tudni kell Hollandiáról, hogy ameddig a szem ellát, egy nagy lapály az egész ország. Amikor ott van az ember, észre sem veszi, hogy valami hiányzik, mert gyönyörű, mindenhol zölddel van körülvéve az ember. Amikor hazajövök, és meglátom, hogy itt vannak a hegyek és a dombok, melegség tölti el a szívemet. Beszélgettem ott élő erdélyi embe-rekkel, és ők is elmondták, hogy nagyon jót tenne az ő lelki békéjüknek, ha látnának pár hegyet és dombot. Mindemellett természetesen nagyon hiányzik a családom és a barátaim. Ez a két dolog, amit kiemelnék.

– Milyen útravalót kaptál Marosvásárhelytől, Erdélytől?

– A Hollandiában eltöltött rövid idő alatt észrevettem, hogy az itteni emberek teljesen másak, mint az ottaniak. Ez egy alapvető kijelentés, hiszen a kulturális különbségekből adódnak eltérések. Mi, erdélyiek, különféle helyzetekben képesek vagyunk könnyebben megoldást találni a problémára, mint az ottaniak. Ez nem azért van, mert mi okosabbak lennénk vagy jobban képzettek, az itthoni életmód valamivel jobban felkészít erre. Nem mondom azt, hogy ez jó vagy sokkal jobb. Ez számomra jó útravaló volt, hogy képes vagyok különböző helyzeteket kezelni. 

– Kint voltál egyhuzamban 3 és fél hónapig. A két ünnep között beszélgetünk. Milyen érzés volt hazajönni?

– Nagyon ijesztő volt. Igazából a gondolattól ijedtem meg, hogy három és fél hónapja nem voltam itthon. Kicsit nehéz volt megszokni, hogy távol vagyok a családomtól. De sikerült, belerázódtam az ottani teendőimbe, megkaptam az ottani énemet. Egy picit féltem attól, hogy egyrészt, ha hazajövök, nehéz lesz visszamenni, ezt már most is érzem, hiszen hamarosan eljön a visszaindulás pillanata, és fáj, hogy megint itt kell hagynom mindent és mindenkit. Másrészt pedig attól féltem, ha hazajövök, kiesek az ottani, nehezen felállított rutinomból. Az egyik félelmem valóra vált, mert már most érzem, hogy szívszorító lesz az elválás, a másikra még nem tudok mondani semmit. 

– Hogyan látod Hollandiából Marosvásárhelyt?

– Amikor visszagondoltam Marosvásárhelyre – ez elég gyakran megtörtént –, a számomra legkedvesebb hely, a Bolyai-tető és környéke jutott eszembe. Az ott levő magas fák és az eldugott helyek nagyon szép emlékeket idéznek. Mindig, amikor hiányzott, és nosztalgikus hangulatban voltam, az ottani szép homlokzatok és a szép utcák jutottak eszembe. Azt is kijelenthetem, hogy Enschede, az a város, ahol most élek, egy kicsivel rendezettebb, és a maga módján szebb, mint Vásárhely. Teljesen más viszont, ott képesek mindent rendben tartani, és ez nagyon sokat számít.

– Mi a terved az egyetem elvégzése után?

– Nem tudom. Ezt így teljesen őszintén kijelenthetem. Azt is hozzáteszem, hogy lehet, még nem is akarom tudni. Úgy vagyok vele, hogy most keresztülmentem egy elég nagy változáson, amelynek még nem volt meg a tetőpontja, és még nem szeretném kijelenteni vagy eldönteni azt, hogy három év múlva itt és ott leszek, és ezt és azt fogom csinálni, mert úgy érzem, sokkal több lehetőség vár rám az elkövetkezendőkben, ami lehet, hogy majd hozzájárul a döntésemhez. Az átfogó cél az, hogy valamilyen módon hozzájáruljak ahhoz, hogy a világunk egy jobb hely legyen, bármilyen közhelyesen is hangzik. Azonban még nem tudom, hogy milyen módon és milyen szakágban. Egyelőre élem azt, amit az élet folyamatosan hoz, és majd ebből táplálkozom.

 Twente Egyetem 

 Forrás: www.scholarship-positions.com