2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Május 22-én, szerdán hivatalosan is kezdetét vette a 25. Marosvásárhelyi Diáknapok és Diákfesztivál, amelynek a témája a Forma–1. Az eseményen 34 csapat, mintegy 1200 diák vesz részt, akik már az esemény első napján különböző sportjátékokban mérhették össze tehetségüket. Szerda délután volt a felvonulás, ami egyfajta megnyitója is a diáknapoknak. A csapatok és a szimpatizánsok a Bernády térről vonultak a Kornisa sétányra, a bentlakásokhoz, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség (MMDSZ) irodájához, ahol egy rövid utcai bulin szórakozhattak.

 Fotók: Metz Balázs


A felvonulás felülmúlt minden várakozást, fogalmazott Cseke Krisztina, a diáknapok társfőszervezője, aki a Népújságnak elmondta azt is, hogy az úton több problémába ütköztek, viszont jó volt látni, hogy a csapatokból többen is odafutottak segíteni. A felvonulás az Avram Iancu utcán keresztül haladt, ahol faágak és leparkolt autók nehezítették a menetoszlop elején haladó, hangszórókkal és DJ-pulttal ellátott teherautó előrehaladását. Pont ezen nehézségek tették igazán lenyűgözővé a felvonulást, már pusztán ezért a kohézióért is megérte megszervezni – mondotta Cseke Krisztina.

Természetesen egyszerűbb lett volna a főutcákon vonulni, de nem mindig a legkönnyebb út a legjobb, tette hozzá Deák Enikő, a rendezvény társfőszervezője, aki arról is beszélt, hogy a koronavírus-járványt megelőző években is mindig az MMDSZ-irodáig vonultak a csapatok, oda, ahol a diákszervezet éves tevékenységének koordinálása is történik. 2019 óta nem is volt ilyen felvonulás, ezt próbálták visszahozni az idén. A visszajelzések szerint megérte, hiszen a  csapatok nagyon jól érezték magukat. A szervezők megígérték, hogy jövőben is mindent megtesznek, hogy megszervezzék a felvonulást.

A felvonuláson és az azt követő bulin több ezer ember vett részt, sokan az ablakokból nézték a menetoszlopot és a bulizó egyetemistákat. Számos külső szemlélő is csatlakozott a jó hangulatú, zászlókkal színesített utcai bulihoz. Az idei, jubileumi diáknapokra született egy új himnusz, ennek gondolata az esemény egyik örökös szervezőjének, Ötvös Sándornak – Sancy – a fejéből pattant ki, az új szám egyből belopta magát a csapatok szívébe, mondta Deák Enikő.

A szerdai nap nem járt le a felvonulással. A rendezvény a Gokartnál folytatódott karaokepartival. Csütörtökön délelőtt a sportoké és a témához igazított játékoké volt a főszerep, pénteken pedig, a délelőtti sportolás után, Marosvásárhely egész területén kincskeresés lesz. Végül szombaton egész nap játékok folynak a diáknapok helyszínén, ezen a napon lesz az úgynevezett gála is, ahol a legjobb hat csapat mérheti össze az ügyességét, közülük kerül ki a 25. Marosvásárhelyi Diáknapok és Diákfesztivál győztese.

– A sportokon és játékokon túl természetesen bulik is lesznek. Ilyen tekintetben is nagyon nagy a választék, rengeteg zenei stílust vonultatunk fel – mondta Cseke Krisztina. Az idén visszatért a technosátor is, ahol mindennap reggel 6 óráig lehet szórakozni. A Hirschmann Automotive Stage sátorban számos külföldi előadó lép fel. Csütörtökön mások mellett fellépett Krúbi, a Döndi Duó, pénteken színpadra áll a Margaret Island, szombaton pedig a Hundred Sins, amely meglepetésvendéget is hoz magával, emellett lemezlovasok várják a diáknapozókat.

Czink Gergő, az MMDSZ elnöke lapunknak elmondta, több különlegességgel is készültek, például a történelmi sátorral, amely egyfajta visszatekintő lesz a rendezvény elmúlt negyed évszázadára. A Forma–1-hez igazított játékok is lesznek, ilyen a gokartozás vagy a csapatok által épített autók versenye, ahol az lesz a győztes, akinek a járművét a legmesszebbre sikerül taszítani. Nagyjából 3000 főt tudnak vendégül látni, a helyszínen vannak étel- és italárusok, a jó hangulat pedig garantált – mindenkit szeretettel várunk, hogy nálunk kapcsolódjon ki a hétvégén – invitált az MMDSZ elnöke.

Hogy a felvonuláson miért nem választották a főutat, arra az a magyarázat, hogy van egy új törvény, amely előírja, hogy ahol kórház, tűzoltóság vagy katonai objektum van, nem lehet utakat lezárni, ezért ajánlott alternatív útvonalakat a közlekedési rendőrség, magyarázta Soós Zoltán, és hozzátette, hogy ebbe nincs beleszólása a polgármesteri hivatalnak. Az elöljáró elmondta, hogy minden évben támogatják a diáknapokat, idén 50.000 lejt szántak erre. Felemelő, hogy ennyi diák és csapat összegyűlt, ez is mutatja, hogy szükség van a rendezvényre, amely Erdély minden szegletéből megszólítja a fiatalságot, fogalmazott Marosvásárhely polgármestere, aki 2002-ben és 2003-ban diákként, csapattagként maga is részt vett rajta.

Mostanra az esemény egy külön színfoltja a városnak, amely szórakozási és ismerkedési lehetőséget teremt a diákságnak. A 25. születésnap alkalmával pedig még ennél sokkal több sikeres évet kívánunk a Marosvásárhelyi Diáknapoknak és Diákfesztiválnak!

Az egyik csapat által épített „autó”



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató