2025. január 7., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Facebook bejegyzések

Kelemen Hunor

Örökmozgó embere volt a romániai magyarságnak, az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának egyik élharcosa.
Puskás Bálint a rendszerváltáskor nemcsak vágyta az új világot, de egész életében tevékenyen részt vett annak építésében. Alapító tagja volt a Szövetségünknek, megyei elnöke, 1996‒2007 között háromszéki szenátor, 2007‒2016 között alkotmánybíró – ami a magafajta, igazságosságért küzdő embernek talán a legnagyobb felelősség, amit vállalhat –, az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány tagja.
De Puskás Bálint nem csak a jog embere volt, a romániai Máltai Szeretetszolgálat alapító tagjaként mindvégig azért küzdött, hogy felemelje azokat a rászorulókat, akikről más megfeledkezik.
„A román demokrácia léte egy magyartól függ”, gyakran heccelték ezzel a román sajtóban. De őt ez büszkévé tette, mert ilyen ember volt: a mérleg nyelve, ami a józanság fele billentette el az ország sorsát.
Kerek, teljes élet volt az övé.
Isten nyugtassa Puskás Bálintot.
Vigasztalódást kívánok a családjának, mindazoknak, akik szerették és tisztelték.

Mély fájdalommal és szívünk legmélyebb szeretetével búcsúzunk
Puskás Bálinttól, aki életének 76. évében, rövid betegség után eltávozott közülünk. Szenátorként és alkotmánybíróként hazája érdekében dolgozott, a Máltai Lovagrend tagjaként és a Romániai Máltai Szeretetszolgálat alapítójaként, majd tiszteletbeli elnökeként pedig emberek ezreinek nyújtott segítséget, reményt és vigaszt. Munkásságával, emberségével és határtalan önzetlenségével mindannyiunk szívében kitörölhetetlen nyomot hagyott.🕊️Őszinte mosolya, bölcsessége és jósága örökre velünk marad.
Emlékét szívünkben őrizzük. Nyugodjon békében!

Tamás Sándor

29 évet dolgoztunk együtt, Bálint. Halk szavú tanácsaid hiányozni fognak.
Megrendülten értesültünk Puskás Bálint elhunytáról, decemberben még a jövőt terveztük, közös elképzeléseket egyeztettünk. Személye meghatározó volt az erdélyi magyar közéletben: az RMDSZ alapító tagja volt, Szövetségünk megyei elnöke, 1996‒2007 között háromszéki szenátorként, 2007‒2016 között alkotmánybíróként tevékenykedett. Mindig elkötelezetten képviselte a magyar ügyeket. Közéleti pályafutása mellett a Máltai Lovagrend tagjaként és a Romániai Máltai Szeretetszolgálat alapítójaként elhivatottan dolgozott az elesettekért.
Emlékét megőrizzük. Nyugodjék békében!



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató