2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Elhunyt Novák Ferenc Kossuth-díjas koreográfus

  • 2024-08-18 16:00:00

  • -

Életének 94. évében szombat hajnalban elhunyt Novák Ferenc, közismert nevén Tata, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas koreográfus, rendező, etnográfus, érdemes művész – tudatta a család szombaton az MTI-vel. Novák Ferencet a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.

A család tájékoztatása szerint a művész életét az utolsó pillanatig szellemi frissességben töltötte.

Novák Ferenc Nagyenyeden született, felmenői között örmények is voltak. A második világháború idején a család áttelepült Magyarországra, az érettségit már Budapesten tette le. 

Műszaki gyakornokként kezdett dolgozni a Vegyipari Gép- és Radiátorgyárban, ahol a tánccsoport egyik tagja helyett egyszer neki kellett beugrania. Ezután rendszeresen eljárt a próbákra is, majd csatlakozott az Építők együtteséhez, amelynek oszlopos tagja lett. 

Katonai szolgálata alatt is táncos társakra talált, ekkor készítette első koreográfiáját. 1954 szeptemberében néhány katonatársával alakította meg a Bihari János Táncegyüttest (a névadó cigányprímás a verbunkos egyik legjelentősebb képviselője volt). A tánccsoport egyre nagyobb sikereket ért el, a hatvanas évek elején már több nemzetközi elismeréssel is büszkélkedhettek. 

1965-ben megbízták az 1949-ben alakult legrégebbi magyar művészegyüttes, a Honvéd Együttes tánckarának vezetésével, miközben együtt dolgozott a „biharisokkal” is. 

Közben levelező tagozaton elvégezte az Eötvös Loránd Tudományegyetem néprajz szakát, 1969-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerzett koreográfus-rendezői diplomát.

A Honvéd Együttesben nem engedték maradéktalanul megvalósítani elképzeléseit, s végül szakított velük. A magyar szakszervezeti és nagyüzemi együttesek szakreferenseként, 1975-től a Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál művészeti vezetőjeként folytatta munkáját. Ő vetette föl, hogy amatőr együttesek szerepeljenek egy táncjáték keretében a Dóm téren, és azóta hagyomány, hogy minden második évben a Szegedi Szabadtéri Játékok egy produkciójának gerincét a fesztivál tánccsoportjai adják.

A hetvenes évek végén koreográfus-rendezői szerződést ajánlott neki az amszterdami Folklór Táncszínház, ezután párhuzamosan dolgozott Hollandiában és odahaza. 1983-tól megbízták a Honvéd Együttes művészeti vezetésével; irányításával a tánckar gyökeres változásokon ment keresztül. Novák Ferenc autentikus népi zenekart szerződtetett, létrehozott egy új formanyelvű dramatikus táncszínházat, az együttest bekapcsolta a hazai és nemzetközi művészeti élet vérkeringésébe. 

A Bihari Együttes irányítását felesége, Foltin Jolán koreográfus vette át, aki 1991-ig irányította a táncműhelyt. 

Novák Ferenc mindkét táncegyüttesével új formanyelvű dramatikus táncszínházat hozott létre: irodalmi alapú táncszínházi produkciókat és erőteljes folklórműsorokat állított színpadra, szívesen dolgozott együtt prózai vagy zenés színházakkal, balettegyüttesekkel, szabadtéri látványosságok szerzőgárdáival is. 

Legjelentősebb művei: A helység kalapácsa, Antigoné, Évszázadok táncai, Forrószegiek, János vitéz, Keleti táncvihar, Kocsonya Mihály házassága, Kőműves Kelemen, Lúdas Matyi, Magyar Electra, Magyar menyegző. 

Koreográfiáiban meghatározó szerepet játszik a magyar néptánckincs színpadi megjelenítése, a magyar népzene, néptánc sokszínűségének bemutatása. Fontosabb koreográfiái: a Duna-rapszódia (dramatikus néptáncok), Csíksomlyói passió, Egri csillagok, István, a király (rockopera), József és testvérei, Szarvassá változott fiak. 

Munkásságát egyebek közt 1972-ben Erkel Ferenc-díjjal, 1985-ben érdemes művészi címmel, 1993-ban pedig Kossuth-díjjal ismerték el. 2005-ben vehette át a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést, 2007-ben a Jubileumi Prima Primissima díjat. 2010 óta örökös tagja a Halhatatlanok Társulatának. 2011-ben a Köztársaság Elnökének Érdemérmével tüntették ki, 2014-ben a nemzet művésze, 2021-ben Budapest díszpolgára lett.

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) saját halottjának tekinti Novák Ferencet, aki az MMA Népművészeti Tagozatának rendes tagja volt. (MTI


Fotó: Barabás Attila Csaba


*

Barabás Attila-Csaba, a Maros Művészegyüttes igazgatója 2007-től – kinevezése óta – szorosan együttműködött Novák Ferenc koreográfussal, akit nem véletlenül becéztek Tatának, hiszen ő volt a néptáncosok atyja. Az igazgató elmondta, a nagyenyedi származású Novák Ferenc erkölcsi kötelességének tartotta, hogy támogassa az erdélyi néptáncmozgalmat. Együttműködött az egykori marosvásárhelyi Állami Székely Népi Együttessel, amelynek régi, alapító tagjaival élete végéig tartotta a kapcsolatot. Valahányszor Marosvásárhelyen járt, felkereste őket, találkozott velük. Domokos István, a Székely Népi Együttes egykori táncmestere is tőle vehette át 2018-ban a Magyar Táncművészek Szövetsége által adományozott Életműdíjat. A Maros Művészegyüttessel Novák Ferenc első közös produkciója 2007-ben készült, amikor az István, a király nagyprodukcióban a művészegyüttes néptáncosai is szerepet vállaltak. Ezt követte a Kőműves Kelemen (2009) és a János vitéz (2017) néptáncszínházi produkció, amelyet Novák Ferenc rendezett. Szívügyének tekintette a tánckultúra népszerűsítését, ezért rendhagyó történelemórákat tartott – szintén a Maros Művészegyüttessel közösen –, amelyen diákoknak bemutatta a tánc történetét az ókortól napjainkig. Maradandót alkotott jó barátjának, Kányádi Sándor költőnek a verseire alapozott műsorsorozattal is (Valaki jár a fák hegyén), amelynek forgatókönyvét jegyezte. Novák Ferenc segítette abban a Maros Művészegyüttest, hogy több helyszínen, többször is fellépjen Magyarországon, többek között a budapesti Művészetek Palotájában és a Hagyományok Házában. Nemcsak a Maros Művészegyüttessel, hanem az öt erdélyi hivatásos táncegyüttessel is szorosan együttműködött, ezeknek a kapcsolatoknak köszönhetően 2012-ben az együttesek tagjai lettek a Magyar Táncszövetségnek, amely új utat nyitott számukra az összmagyar néptáncmozgalomban. Novák Ferenc együttműködött a Maros Művészegyüttes román társulata által színre vitt Hegyen-völgyön lakodalom című néptáncprodukcióban is, amelyet 2012-ben a szegedi Dóm téren több ezer néző előtt is bemutattak. 

Novák Ferenc példamutató volt a szakterületen, nem szerette, ha a politika beavatkozik, az volt a véleménye, hogy „a néptáncot támogatni és nem szabályozni kell!” Szorgalmazta a néptáncművészet egyetemi szintű oktatását és ennek népszerűsítését, elterjesztését a középiskolai oktatásban. Ennek is köszönhetően alakult meg a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán a néptáncoktatás. 

A Maros Művészegyüttes barátjától, mentorától, a néptáncmozgalom „utolsó mohikánjától” búcsúzik, aki nem felejtette gyökereit, és életét a magyar néptáncörökség – mint egyetemes magyar kultúrkincsünk – megőrzésének, népszerűsítésének, a nemzedékeknek való átörökítésének szentelte. 



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató