Az előrejelzések szerint a hét végén szélsőséges időjárás várható, de ez az évszaknak megfelelő jelenség – hallhattuk a rádióban, vagy olvashattuk az újságban dr. Makkai Gergelyt, a marosvásárhelyi meteorológiai központ vezetőjét, és ilyenkor utána mindenki az eget kémlelte, valóra válik-e mindez, vagy megint csak megvicceli az időjóst a természet. Ma már ő is oda költözött, talán fentről tekint vissza az általa szeretett környezetre, szülőföldre amelynek értékeire tudósként és politikusként is ráirányította kortársainak figyelmét.
Makkai Gergely, miután szülővárosában, Marosvásárhelyen a Papiu Ilarian Líceumban érettségizett, a Babeş–Bolyai Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol földrajztanári diplomát és meteorológusi szakképesítést szerzett. Gyerekként, kamaszként nem a focipályán töltötte az idejét, hanem télen, nyáron, amikor lehetett, barátaival a városközeli rétet, erdőt járták, így kötött életre szóló barátságot a természettel, talán nem véletlenül merült el a természet titokzatos és kifürkészhetetlen világába, hiszen tudta, hogy az időjárás mennyire befolyásolja az emberi létet. Fiatal végzettként a mezőségi Mezőcekedre helyezték ki tanárnak, ahol megismerte a Mezőség lelkületét. Az 1975-ös árvíz után teljesen átszervezték Románia árvízvédelmi rendszerét, így 1976. január elsején megalakult a Maros-Bánság Vízügyi Igazgatóság, ahová március elsején meteorológusként alkalmazták. Jelentősen hozzájárult a Maros vízgyűjtő területe meteorológiai hálózatának kiépítéséhez és informatizálásához, neki köszönhető az előrejelzési központ létesítése és működtetése.
Fiatalon Mezőcekeden tanított, később helyettesítő tanárként a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban. Az egykori Maros-Bánát Vízügyi Igazgatósághoz kerülve a Maros vízgyűjtő területén átszervezte a meteorológiai adatgyűjtést, és nagy szerepe volt abban, hogy létrejött az előrejelzések informatikai rendszere. Szakmai pályafutása is felfele ívelt. Az Országos Meteorológiai Ügynökség erdélyi központjának koordinátora, majd aligazgatója lett. Ő szorgalmazta a marosvásárhelyi sportrepülőtérről elköltöztetett marosvásárhelyi meteorológiai központ korszerű épületének létesítését. Az épületet szakmai tanácsainak köszönhetően alakították ki és látták el a legkorszerűbb felszereléssel.
Az oktatáshoz is visszatért, miután egy évig, az 1990–1991-es tanévben a Bolyai líceumban földrajzot oktatott, majd oroszlánrésze volt a Budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem 1994-ben Nyárádszeredában megalakult távoktatási tagozatának működtetésében, ahol 19 évig tanított. 2003-ban megszerezte a környezettudományok doktora fokozatot a gödöllői Szent István Egyetemen, ahol agrometeorológiát, vízgazdálkodást, környezetgazdálkodást tanított. 1995–96-ban a marosvásárhelyi Dimitrie Cantemir Egyetem Földrajz Tanszékén számítógép-kezelést, 1998-tól 10 éven át a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Földrajz Tanszékén általános meteorológiát és éghajlattant tanított. Majd 13 évig oktatott a 2001-ben megalakult a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kertészeti Tanszékén, 2005–2007 között a BBTE Környezettudományi Tanszékén és 2007–2011 között a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem Környezetmérnöki Tanszékén is oktatott magyar nyelven.
2000-ben az RMDSZ marosvásárhelyi XIII. körzete jelöltjeként parlamenti képviselő lett, ahol a környezetvédelmi szakbizottság tagjaként valamennyi törvénykezdeményezése közül a 2003-ban elfogadott Alkotmány 35. cikkelyére volt a legbüszkébb, amely a szakmai értékelések szerint Romániában megalapozta a környezetvédelmi tevékenységek alkotmányosságát. Négy év alatt 12 törvénykezdeményezést nyújtott be, amiből hét törvény született. Javaslatára három Maros megyei községből Nyárádszereda, Nagysármás és Erdőszentgyörgy város, Koronka, Mezőmadaras és Székelybere önálló községek lettek. Szakpolitikusként a meteorológiai, a vízügyi és környezetvédelmi törvények kidolgozásához járult hozzá javaslataival. 2017–2019 között Marosvásárhely alpolgármestere volt.
Szakelőadóként is tevékenykedett. Tudományos ismeretterjesztő írásait A Hét, a Vörös Zászló, később a Népújság közölte, de jelen volt a marosvásárhelyi, kolozsvári, szatmárnémeti rádiók műsoraiban, a bukaresti, marosvásárhelyi tévék magyar és román nyelvű adásaiban is. Tudományos konferenciák rendszeres résztvevője volt, amelyek közül a legkiemelkedőbb a Meteorológiai Világszervezet 16. genfi kongresszusa, amelyen Romániát az Országos Meteorológiai Intézet vezérigazgatója mellett képviselte. A szakdolgozatok mellett több tudományos kötete is megjelent. (Az erdélyi Mezőség tájökológiája. Tanulmányok 2003, Imecs Zoltánnal: Meteorológia, 2006, Ökológiai gazdálkodás, 2008, Vidékfejlesztés, 2008, Környezetünk védelmében, 2010).
Nemcsak a természetvédelem volt fontos számára, hanem az egyházi és a karitatív tevékenységekben is kitűnt. Megszervezte és irányította Szent György Lovagrend Erdélyi Nagypriorátusát, amelynek nagypriorja volt. Jelentős szerepe volt abban, hogy az egyik legősibb magyar lovagrend eszméje elterjedjen Erdélyben, és ma az egyik legerősebb lovagrendként működjön e tájegységben.
1975-ben nősült meg, felesége, akivel egyetemista korában ismerkedett meg, évtizedekig munkatársa is volt. Nyugdíjazása után felesége szabédi szülői házába tértek vissza gazdálkodni és pihenni. Két gyerekük – Csilla, a Marosvásárhelyi Művészeti Főgimnázium képzőművészet szakos tanára, Zsolt Tamás vállalkozó – őrzik majd emlékét, szellemi örökségét.
Egyik interjúban azt nyilatkozta, hogy a meteorológia „alapját abban a természetes emberi vágyban látom, hogy mindenki szeretne a jövőbe látni. Tudni szeretnénk, hogyan alakul a saját és a hozzánk kötődő szeretteink élete, jövője”. Hirtelen távozásával egy kiváló szakértővel, szakpolitikussal és egy természetszerető emberrel lett szegényebb közösségünk.
Az RMDSZ megyei és marosvásárhelyi szervezete
