2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„Néhány hete, akik hallhattuk a próbán, gurultunk a nevetéstől, ahogy Arany János A bajusz és A tudós macskája című versét mondta.”


Életének 72. évében elhunyt Csíki Ibolya, a nagyváradi Szigligeti Társulat színművésze – közölte szerdán a teátrum.
Az erdélyi színjátszás kiemelkedő személyisége kedd este halt meg. Csíky Ibolya 1945-ben született Kolozsváron, a helyi műkedvelők városi stúdiószínpadán lépett először közönség elé. 1965-től a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben folytatta tanulmányait, ahol 1969-ben végzett, majd haláláig a nagyváradi közönséget szolgálta. Vígjátéki és drámai szerepekben egyaránt kiemelkedő alakításokat nyújtott.
Munkássága elismeréséül Poór Lili-díjjal, Szentgyörgyi István-díjjal, valamint a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki. Április 9-én lett volna 72 éves. 
A nagyváradi színház társulata egy közösségi oldalon tett bejegyzésben búcsúzott a színművésztől: „Egész életét családjának és hivatásának szentelte – mindkettőnek a legmagasabb fokon, ami elképzelhető. Öröm, szellem, felelősség, elhivatottság és szeretet sugárzott belőle felénk és közönsége felé. Életszeretet. Néhány hete, akik hallhattuk a próbán, gurultunk a nevetéstől, ahogy Arany János A bajusz és A tudós macskája című versét mondta. Néhány napja még váratlanul feltámadó életerővel és huncut, kaján mosollyal felemelte az ágyában lapuló darab deszkát, színháza gyógyító színpadából egy mindent jelentő kis darabot. Néhány órája még nem tudtuk, nem akartuk elképzelni, hogy megtörténhet, hogy nélküle kell élnünk. Csíky Ibolya családja körében, békében, szeretetben hagyott itt bennünket, hogy a legnagyobbak között folytassa, a legnagyobb színpadon – most onnan mosolyog ránk. Mi még nem tudunk mosolyogni, mert nagyon fáj. Nagyon.
A társulat.”

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató