2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Élelmiszerterrorizmus veszélye

  • 2011-06-07 07:32:39

  • MTI

A szervezet szerint az élelmiszertermelő üzemeknek a telepek külső kerítéseinél külön biztonsági ellenőrzést kell meghonosítaniuk, és előzetes rendelés nélkül érkező szállítmányokat nem szabad elfogadniuk.

A brit élelmiszerellátást fenyegető terrorveszélyre hívta fel az ágazat figyelmét a brit kormány mellett működő egyik biztonsági tanácsadó szervezet.

 A Nemzeti Infrastruktúra-védelmi Központ (CPNI) – amely kormányzati szervként biztonsági tanácsadással szolgál a brit infrastrukturális ellátó hálózat üzleti szereplőinek – jelentésben figyelmeztette a brit élelmiszeripari cégeket arra, hogy „ideológiailag vagy politikailag motivált csoportok” a forgalomba kerülő élelmiszerek megmérgezésével próbálkozhatnak.

A CPNI szerint – amelynek figyelmeztetéséből a The Sunday Telegraph című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lap idézett részleteket – fennáll például annak a veszélye, hogy e csoportok kórokozókkal vagy vegyszerekkel szennyezhetnek áruházakban forgalmazott egyes étel- és italféleségeket, de még nagyobb bajt okozhatnak azzal, ha olyan élelmiszer-nyersanyagokat vesznek célba, amelyek sokféle étel alapanyagául szolgálnak. A jelentés szerint még nehezebb garantálni a biztonságot külföldről importált élelmiszerek esetében, de a brit farmok is veszélyeztetettek, tekintettel arra, hogy sok külföldit alkalmaznak. A CPNI jelentése minden brit élelmiszeripari céget felszólít az újonnan felvett alkalmazottak és az alvállalkozók alapos ellenőrzésére. A szervezet szerint az élelmiszertermelő üzemeknek a telepek külső kerítéseinél külön biztonsági ellenőrzést kell meghonosítaniuk, és előzetes rendelés nélkül érkező szállítmányokat nem szabad elfogadniuk. A The Sunday Telegraph a CPNI-felhívás kapcsán felidézi a Németországból kiindult, súlyos egészségügyi következményekkel és több halálesettel járó hasmenésjárványt, és idéz egy német orvost, aki szerint a fertőzéseket akár szándékosan is előidézhették.

Klaus-Dieter Zastrow, a berlini Vivantes klinika higiéniai főorvosa a lapnak kijelentette: teljesen elképzelhető, hogy „egy őrült” így akart megölni néhány embert. Zastrow szerint
„hanyag mulasztás”, hogy ebben az irányban nem folyik vizsgálat.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató