Környezetvédelmi problémák megoldásának tekintetében határidők lejárta várható, ezek be nem tartása szabálytalansági eljárás megindítását vonja maga után az Európai Unió részéről.
Környezetvédelmi problémák megoldásának tekintetében határidők lejárta várható, ezek be nem tartása szabálytalansági eljárás megindítását vonja maga után az Európai Unió részéről. Emiatt válnak egyre hangsúlyosabbá a környezetvédelemmel kapcsolatos kérdések, emiatt kellene felgyorsítani azokat az intézkedéseket, amelyek elmaradása miatt Románia hamarosan eurómilliókat fizethet büntetésként. Románia – azaz mi, az ország adófizetői.
A Marosvásárhely erdőinek védetté nyilvánítása kapcsán nemrég megtartott közvita jól láthatóan kiverte a biztosítékot a polgármesternél. Tegnap közel egyórás fejtágítón megtudhattuk, hogy a környezetvédelmi tárca, annak különböző szintű vezetői, alkalmazottai elképzelhetetlen visszaéléseket követnek el, s hogy az erdőbizniszben érdekelt csoportosulások célja az erdők letarolása, a térség gazdasági elszigetelése és elnéptelenítése. A városvezető szerint a megyei környezetvédelmi ügynökségnek pártatlannak kellett volna lennie a közvitán, de, mint mondta, „az intézkedések mögött más érdekek állnak”, a nemkormányzati szervezetek pedig „dedikációval” kapták meg a védett területek adminisztrációját.
A mind a szakminisztérium, mind a megyei környezetvédelmi ügynökség ellen bűnügyi eljárással fenyegetőző, kezében törvényszéki végzést lobogtató városvezető, úgy látszik, megfeledkezik arról, hogy a szaktárca és a polgármesteri hivatal közötti per nyomán született ítélet eljárásbeli vétség miatt lett kedvező az önkormányzat számára, ami nem zárja ki a hiba kijavításának lehetőségét. Ezzel pedig élt is a szaktárca, illetve a megyei környezetvédelmi ügynökség, amikor legutóbb megszervezte a közvitát az ügy összes szereplőjének részvételével. A polgármesteri javaslat cinikus alternatívát ajánl a környezetvédelemnek: nyilvánítsák védetté az Azomureş területét, gondoskodjanak a város körüli erdők tisztaságáról, és akadályozzák meg a – főleg építkezési – hulladék szétdobálását a Maros-parton, a bodoni és jeddi erdőkben. Mondja ezt az a városvezető, aki sem prefektusként, sem politikusként nem javasolta eddig, hogy a sajtó érdeklődje meg a tüdőgyógyászati klinikán a tüdőrák előfordulási arányának növekedését, aki korábbi mandátumai alatt nem foglalt ily vehemensen állást a kombinátos környezetszennyezés ellen, aki tudni véli, hogy az Azomureş gazdát cserél, még mielőtt a 200 millió euró értékű beruházásokra megszabott határidő lejár, aki – mindegy, hogy milyen oknál fogva – jelenleg nem tud alternatívát nyújtani nemhogy a megye, de Marosvásárhely hulladékának elszállítására és tárolására sem, ez pedig közelebbről a lakossági köztisztasági díjszabás újabb emelését vonhatja maga után. Hibásokat természetesen mindig lehet találni, akik „különböző minisztériumokba beplántálva embereiket” éveken át kitartóan akadályozták, ellehetetlenítették a város nagy projektjeit, de el kellene már jutni oda, hogy választottaink ne mindig azt magyarázzák meg, mit miért nem lehetett megtenni. Az egyszerű adófizető polgárt ugyanis nem az érdekli, hogy milyen kommunikációs nehézségek, politikai csaták, érdekütközések miatt nem oldódnak meg egyes városgazdálkodási ügyek, hanem azt várja el, hogy a választottak, kinevezettek konszenzusra jussanak a közösség számára fontos ügyekben.
