Egymásra hangolva – a Hunyadi házaspár közös tárlata

A kiállításon hallott számos méltató szó, elismerő nézői megnyilatkozás között talán a mélység fogalma merült fel a legsűrűbben. A lenyűgöző, szép, elegáns, rendkívüli jelzők mellett természetesen, hiszen ezek is ráillenek Hunyadi László és Hunyadi Mária közös tárlatára a marosvásárhelyi Bernády Ház galériájában.

A tárlatnyitón (Bálint Zsigmond fotója)

A kiállításon hallott számos méltató szó, elismerő nézői megnyilatkozás között talán a mélység fogalma merült fel a legsűrűbben. A lenyűgöző, szép, elegáns, rendkívüli jelzők mellett természetesen, hiszen ezek is ráillenek Hunyadi László és Hunyadi Mária közös tárlatára a marosvásárhelyi Bernády Ház galériájában. A ritkán hangsúlyozott jellegzetesség annak tulajdonítható, hogy már belépéskor meglepi a nézőt, mennyire kitágul, milyen messzire terjeszkedik a textilművésznő munkáin a tér. Falra akasztott textíliáknál nem mindennapi az a 3D-s hatás, ami más vonatkozásokban manapság egyre megszokottabbá válik. A hagyományos keleti csomózás nem ilyesmire termett, annál nagyobb Hunyadi Mária érdeme, hogy ki tudta taposni a maga számára jól járható utat, tökéletesítette azt a sajátos eljárást, amivel ily módon képes formába önteni alkotó szándékait. Igencsak munkaigényes módszerről beszélünk, a művésznő évtizedek óta ragaszkodik hozzá, ezt hasonlóan sikeres korábbi bemutatkozásain is bizonyította. Művészi igényességét közel három évtizeden át a művészeti középiskolában sok ifjú tehetség is megtapasztalhatta, a textilművészek tárlatain a nagyközönség is rendszeresen érzékelheti. Klasszikus szépségű szőnyegein úgy alakítja ki az egymásra tevődő síkokat, akárha egységes anyagú domborművet öntene. A különleges összhatást persze egymással harmonizáló, olykor ütköző színek is szolgálják. Az a szemlélő benyomása, hogy miközben megkapó textilmű gyönyörködteti, különleges képet és plasztikát csodál. És nem csupán ennyi történik. Az első benyomást, a térhatás fizikai észlelését egy bonyolultabb, áttételesebb belső folyamat követi: a mélység gondolati, érzelmi szinteken is észlelhető lesz, felsejlenek bennünk az idő dimenziói, körvonalazódik a múlt-jelen-jövő bűvös hármasa, kezet fog egymással megannyi látványos földi és égi tünemény. Az alkotó különféle történelmi érákba indít képzeletbeli utazásra, kedvenc stíluskorszakokat varázsol elénk. Elég, ha csak címeket említünk, máris könnyebben betájolható az irányulás: Kariatidák, Alapítók, Kőműves Kelemen, Kámea, Assisi Szent Ferenc, Alvó múzsák, A föld ajándéka, Sámándob. Az utóbbi már az életmű főcsapásait kisebb kitérőkkel, figyelemre méltó kísérletezésekkel, rendhagyó ötletekkel erősítő munkák sorához társítható. Ezek anyagukban, formáikban, kivitelezésükben jelentenek olyan újdonságot, ami ugyancsak egyedivé teszi Hunyadi Mária munkásságát a honi textilművészetben. A Tiltott gyümölcs, a Mátyás udvara, a Három grácia, az Exodus, a Tükörben, a Chiara, a Via Sophia, a megismételhetetlen Triptichon megannyi kivételes csúcsteljesítmény, amely sokáig emlékezetessé teszi ezt a kerek évfordulós, jubileumi kiállítást.

Rangban, kínálatban, látványelemekben azzal válik még teljesebbé a tárlat, hogy a sokoldalú szobrászművész, Hunyadi László jó néhány kisplasztikája, portréja, plakettje, dísztála is ott látható a textíliák mellett, között. Szőnyegek és szobrok, ötvösművek egymásra hangolódva hirdetik az emberi értékek diadalát, a családi összetartozás erejét, szépségét, férj és feleség érzelmi, gondolati egységét, az ősi gyökerek megtartó képességét. Igazi tárlatrendezési telitalálat az, ahogyan a két öntörvényű művész alkotásai kiegészítik egymást. Volt még a házaspárnak közös kiállítása nemegyszer, de összhatásában mindeddig talán ez a legfelfokozottabb. A Hunyadi László mintázta művészfejek, a hírneves barát és pályatárs, Román Viktor arcmása, Illyés Kinga portréja és más hasonló egyéniségek megörökítése joggal keltett nosztalgiákat a vásárhelyiekben, a népi motívumkincset egyedi módon gyarapító fémdomborítások, a történelmi személyiségeket lényegretörő egyszerűséggel és rendkívüli jellemzőerővel ábrázoló plasztikák pedig azt is elkerülhetetlenül felvetették az emberekben: milyen kár, hogy a mester időnap előtt abbahagyta az ötvösművészetet! Persze, ha nem így lett volna, akkor azt sajnálhatnók, hogy elmaradt valamelyik lehetséges köztéri alkotása. De hát még semmi sincs veszve, mindkettőjüktől várjuk az újabb „csendes csodákat”. Annál is inkább, mivel azonos meggyőződéssel vallják azt, amit Hunyadi Mária egy évtizeddel ezelőtt így fogalmazott meg ars poetica-szerű önvallomásában: „…hitem szerint van valami, ami dacolni tud az elmúlással, ez pedig nem más, mint a művészet maga”. Hát dacoljanak még jó sokáig!