2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az Egyesülés negyedi napközi otthon bővítéséről

A marosvásárhelyi Szabadi úti napközi otthon és óvoda tervezett bővítési munkálatai, a gyerekek esetleges áthelyezése kapcsán kérdeztük az önkormányzat iskolákért felelős igazgatóságának vezetőjét, Horaţiu Lobonţot és az érintett napközi és óvoda igazgatóját, Matei Ralucát. 

Mivel szépen felújított és karbantartott napköziről van szó, arra voltunk kíváncsiak, hogy a gyereklétszám növekedésével miért nem lehet más megoldást találni, új napközit építeni a szántóföldeken gombamód szaporodó lakótelepek mellé, mivel az Egyesülés negyedben még vannak eladó termőföldek. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a Víztelep utcában elkezdett bölcsőde építését folytatják-e, mivel a tervezett átadási határidő a tavalyi év decembere volt. Az érintett szülők elképzelhetőnek tartják, hogy a bölcsőde tervezett átadásával a napközi otthon óvodásait ideiglenesen oda költöztetnék, és a szülőket nem tennék ki a hatalmas reggeli forgalmi dugókban való araszolásnak, amennyiben növelni kell az épület befogadóképességét.

Soós Zoltán polgármester szerint a helyhatósági választások előtt a közösségi oldalakon megjelent hisztériakeltés ellenére egyelőre nincs szó a napközi bezárásáról, sem a gyerekek áthelyezéséről. Egy lehetséges elképzelés szerint megpróbálják úgy megoldani a bővítést, hogy az ne érintse negatívan a szülőket és gyerekeket. Az Egyesülés negyedet kiszolgáló óvoda és napközi otthon bővítésének szükségességét azzal indokolta az elöljáró, hogy rengeteg fiatal szülő költözött a környékre, a napközi befogadóképességét növelni kell, mivel már így is sok beiratkozásra jelentkezőt el kellett utasítson az óvoda vezetősége.

Fotók: Szer Pálosy Piroska

A bővítés tervezési szakaszban van

Horaţiu Lobonţ osztályvezető kérdéseinkre válaszolva elmondta, hogy A Gyermekek Világa/Lumea copiilor óvoda felújítására előreláthatólag jövő év tavaszán kerülhet sor helyi költségvetésből, egyelőre a tervezés fázisában van, ezért a szerződést nem lehet már felbontani. A jelenlegi óvodaépületet 2010/2011-ben ugyancsak helyi költségvetésből újították fel. A környéken az utóbbi 10 évben az ingatlanberuházásoknak köszönhetően kezdett gyarapodni a lakosság, azelőtt nem volt ennyi kérés, így a felújítás idején még nem volt indokolt az épületbővítés, utólag vették tervbe az óvoda befogadóképességének növelését, ahová hozzávetőleg 200 gyerek van beíratva. Mint kifejtette, egy új óvoda építéséhez kb. 35-40 ár területre lenne szükség (játszótér, épület, zöldterület stb. számára), és azzal érvelt, hogy az önkormányzatnak nincs olyan terület a tulajdonában a környéken, amely a célnak megfelelne, a magántulajdonban lévő eladó területek között sem találtak megfelelőt. Amint hangsúlyozta, az óvodások áthelyezéséről még nem született döntés, azt majd a megyei tanfelügyelőség, az óvoda vezetősége és az önkormányzat közösen hozza meg. 

Mivel városszerte, az idei feliratkozások ismeretében, kevésnek bizonyult a bölcsődei helyek száma, a Víztelep utcai bölcsődeépítéssel kapcsolatosan is érdeklődtünk. Felvetésünkre elmondták, hogy a kivitelezővel kialakult nézeteltérések miatt szüneteltek a munkálatok, de igyekeznek mihamarabb folytatni az építkezést, és remélhetőleg 2025-ben használatba adni. A bölcsődére jelenleg nagyobb az igény, mint az óvodai helyekre, ezért a létesítését az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) keretében finanszírozzák.

Arra a kérdésre, hogy ideiglenesen nem lehetne-e a bölcsőde épületébe áthelyezni a napközibe járó gyerekeket, a válasz nemleges volt. Mint az iskolákért felelős igazgatóság vezetője hangsúlyozta, az épület, a helyiségek bölcsődei tevékenységre lesznek kialakítva, a bútorzat ugyancsak, nem pedig óvodai tevékenységekre. A finanszírozás a bölcsőde létesítését szolgálja, az épület rendeltetésével ellentétes bármilyen más tevékenység veszélyezteti a finanszírozást, és azzal a kötelezettséggel jár, hogy a pénzt vissza kell fizetni, illetve büntetésekkel számolhatnának, ezért nem lehet ideiglenesen sem áthelyezni az óvodásokat az új épületbe a bővítési munkálatok idejére sem.

Tekintettel lesznek az óvodásokra és szüleikre 

A megyei tanfelügyelőségről az óvoda igazgatónőjéhez irányítottak, mondván, ő bizonyára jobban értesült az ügyben. Matei Raluca, A Gyermekek Világa napközi vezetője szerint hivatalos értesítést a bővítési munkálatokkal kapcsolatosan egyelőre nem kapott az intézmény, az önkormányzat és a tanfelügyelőség vezetősége sem ült még tárgyalóasztalhoz, de egyelőre semmi ok pánikra. Sem a felújítási munkálatok kezdési időpontjáról, sem a gyerekek átköltöztetésének módozatáról nem született érdemi döntés. Tény, hogy az utóbbi években több olyan kiscsoportos korosztályú gyerek beíratási kérelmét kellett elutasítaniuk, akik a lakótelepen élnek. Ezért született meg az épület bővítésének terve, ennek szükségességét a szülői bizottság képviselőivel tartott megbeszélésen megtárgyalták. Mint az óvoda vezetője hangsúlyozta, amennyiben átköltöztetésre kerül sor, az önkormányzat kell megfelelő helyiséget biztosítson. Azonban minden szempontot figyelembe kell venni, ugyanis az óvodások számára biztonsági, egészségügyi, higiéniai és oktatási szempontból megfelelő helyiségeket kell biztosítani, ugyanakkor az sem elhanyagolandó, hogy a szülőket ne terheljék nagy távolságokkal a reggeli és délutáni forgalomban. Az idei beiratkozások első szakasza lezárult, a jelek szerint úgy tűnik, beteltek a helyek a 3 év fölötti óvodásokat fogadó Egyesülés negyedi napközi otthonos óvodában.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató