2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Meghozta a várt eredményt az utalványok értékének emelése

Míg előző években a nyári szabadságok, valamint a vakáció idején általában visszaesett a véradásra jelentkezők száma, és mobil véradó akciók, vidéki kiszállások révén próbálták biztosítani a szükséges vérmennyiséget a Marosvásárhelyi Vértranszfúziós Központban, idén egyelőre erre nincs szükség, ugyanis amióta az egészségügyi szaktárca négyszeresére emelte a véradásért járó utalványok értékét, még a nyári időszakban sincs hiány donorokból. Remélhetőleg ez így is marad, ugyanis a kórházaknak folyamatosan biztosítani kell a szükséges vérmennyiséget.




A korábbi években rendszeresen arról számoltunk be, hogy országos viszonylatban komoly készlethiány van az egyes vérközpontokban, folyamatosan felhívásokat tettek közzé, hogy mozgósítani próbálják az embereket. A statisztikák szerint Románia lakosságának csupán 1,8 százaléka jelentkezik donornak, még mindig az jellemző, hogy az emberek csak akkor adnak vért, ha közeli hozzátartozójuk vagy ismerősük családtagja szorul sebészeti beavatkozásra. Annak érdekében, hogy véradásra és ezáltal a súlyos állapotban levő betegek megmentésére ösztönözze a lakosságot, idén januártól az egészségügyi szaktárca az eddigi 9,75 lejről 40 lejre emelte a véradásért járó utalványok értékét. Minden véradásért hét utalvány jár, így mintegy 280 lej értékű juttatást kapnak a donorok. Ugyanakkor egy szabadnap is jár nekik, emellett 50 százalékos kedvezmény a tömegközlekedési eszközökre, illetve egy ingyenes vérvizsgálatot is elvégeznek nekik. A kártyára feltöltött elektronikus utalványok értékének megemelése, úgy tűnik, elérte a kívánt hatást, hiszen már az emelést követő első napokon országszerte megteltek donorokkal a vértranszfúziós központok, mi több, volt rá példa, hogy korlátozni kellett a véradók számát, ugyanis a begyűjtött vérmennyiség nem tárolható a végtelenségig. Amint arról az év elején lapunk hasábjain is beszámoltunk, Marosvásárhelyen is megrohamozták a vértranszfúziós központot a donorok, és bár a kezdeti lelkesedés lankadt, szerencsére a mai napig jelentkeznek annyian, hogy biztosítani lehessen a kórházak által igényelt vérmennyiséget, még most, a nyári szabadságok idején is – válaszolta lapunk érdeklődésére Marinela Lazăr pszichológus, a Marosvásárhelyi Vértranszfúziós Központ sajtószóvivője. Mint mondta, a múlt év hasonló időszakához képest 15-20 százalékkal nőtt idén a véradók száma, júniusban 1200-an, ebben a hónapban eddig pedig már 550-en adtak vért, ami elegendő ahhoz, hogy a kórházaknak biztosítani tudják a szükséges vérmennyiséget az egyes beavatkozásokhoz. Emiatt az elkövetkező időszakban nem is terveznek vidéki kiszállásokat.

Sokan érdeklődnek, hogy szombati napokon nem-e lehet vért adni, ugyanis vannak, akik élnének ezzel a lehetőséggel, azonban a hétköznapokon a munkaprogramjuk nem teszi lehetővé. Ennek kapcsán Marinela Lazăr elmondta, voltak próbálkozások, néhány alkalommal előre meghirdették, hogy szombat délelőtt fogadják a véradókat, azonban nagyon kevesen jelentek meg, és azoknak, akik bementek dolgozni, a hétvégi munkanap fejében szabadnapot kellett adni hétközben, amikor nagy szükség van rájuk, ugyanis sokan mennek vért adni – mutatott rá a szóvívő.




Egy véradó több betegen segít

A Marosvásárhelyi Vértranszfúziós Központban ebben a kánikulai időszakban is jól lehűtött helyiségben fogadják a véradókat. Egyetlen véradással – 450 ml – három betegen segíthet a donor, ugyanis minden tasak vérből többféle készítményt állítanak elő.

A vértranszfúziós központ honlapján elérhető információk szerint vért adhat minden egészséges, 18 és 65 év közötti ember, akinek érvényes személyazonossági iratai vannak, a következő feltételek teljesítése mellett:

– testsúlya 55 kg feletti; 

– az utóbbi 6 hónapban nem volt műtéti beavatkozása;

– terhes és gyermekágyas nők nem adhatnak vért;

– nem szenved a következő betegségekben: B vagy C típusú hepatitisz, szifilisz, epilepszia, cukorbetegség, gyomorfekély, szívbetegség, asztma, allergia.

Ezeken a kötelező feltételeken kívül a központ szakemberei ellenőrzik a véradásra való alkalmasságot egy űrlap kitöltése, egy általános vizsgálat és laboratóriumi vizsgálatok segítségével. A vizsgálatok nagyon fontosak mind a véradó egészsége, mind a leadott vér minőségének szempontjából. Ugyanakkor elvégzik a vérminta vizsgálatát, tehát a donor egy átfogó vérképet kap a kezébe, ami az egészségi állapotát tükrözi. Amennyiben fény derül valamiféle betegségre, értesítik, és megkérik, hogy menjen el ismét, hogy megismételjék a vizsgálatot.

Véradás előtt ajánlott elfogyasztani egy zsírszegény, könnyű reggelit, és sok folyadékot kell inni. A véradás előtt 24 órával nem szabad alkoholt fogyasztani, és nem ajánlott nehéz fizikai munkát végezni. A férfiak évente öt alkalommal, a nők négy alkalommal adhatnak vért. Két véradás között minimum két hónapnak kell eltelnie. 




Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató