Egy kutyaharapás margójára
Ami ezután következett: ijedelem, iramodás a családorvoshoz, onnan az alsó fertőzőkórházba, ahol meg kellett (volna) kapnia a szükséges oltásokat, csakhogy kijelentették: NINCS tetánusz-injekció.
A minap az a nagy szerencse ért, hogy fiam azzal jött haza: amíg jólnevelt gyerek módjára állt a stopnál (a sorompó mellett), megharapta egy, a sínek mellett andalgó kóbor kutya! (Jön a tavasz, ilyenkor ők is előkerülnek…)
Ami ezután következett: ijedelem, iramodás a családorvoshoz, onnan az alsó fertőzőkórházba, ahol meg kellett (volna) kapnia a szükséges oltásokat, csakhogy kijelentették: NINCS tetánusz-injekció. Irány a sürgősségi! Ott a szokásos bolondok háza fogadott. Miután a takarítónő ki akart seperni a folyosóról, ahol szerinte már túl sokan voltunk, végre szót tudtam érteni egy illetékessel, akinek elmondtam, mi járatban vagyunk. Szétnézett, leemelt a polcról egy tetánuszfiolát, a kezembe nyomta, s azt mondta, hogy menjek vele vissza a kórházba, vagy ahova akarok, s adassam be, mert itt nincs aki megtegye!… Visszamentünk a kórházba, ahol végre beadták az oltást. Azt már nem is mondom, hogy ez csekély 3 és fél óránkba került! A rendszer tehát istenien működik…
Tanulság: ha látod, hogy közelít feléd egy kóbor eb, menj át a piroson!
(méa)
