Egy haldokló kastély

Erdélyben egyre nagyobb méretet ölt a kastélyok és udvarházak eladása

Koronka Marosvásárhely keleti határában, a Poklos-patak völgyében fekszik. Körülötte a Nyárád és a Maros vízválasztó dombjai ölelkeznek lombhullató erdeikkel. A település neve először az 1332-es pápai tizedjegyzékben szerepel. A birtok ura János Zsigmond erdélyi fejedelemsége idején Mihályfy Tamás volt. A család bukását követően a terület Kovacsóczi Farkas kancellár birtokába került, majd a Toldalagi családra szállt…

A történelem lapjainak tanúsága

A Marosvásárhelytől Segesvárra vezető műúton, a várost elhagyva, bal kéz felől tűnik fel az újklasszikus homlokzatú, rendkívül elhanyagolt kastély és a kastélyhoz tartozó néhány gazdasági épületnek a maradványa. 

Mindezeket ma kopár környezet övezi, pedig valamikor százhúsz kataszteri hold nagyságú, gondosan rendezett és fásított park, mesterséges halastó és lombhullató liget vette körül. A park a falu egykori bejáratánál terült el, és egy része felhúzódott a csaknem százötven méter magas, erdővel borított dombra.

A fellázadt székelyek rombolása

A középkori település szentegyházát az oklevelek Koerunka (1332-ben), Kornuka (1334-ben) és Koruka (1335-ben) néven jegyezték fel. Az 1567. évi regestrum alkalmával nyolc kaput számoltak. 

János Zsigmond erdélyi fejedelem idejében a falu a Mihályfy Tamásé. Kastélyát a fellázadt székelyek 1562-ben feldúlták.

A Sepsiszékről származó Mihályfy család után a körtefájai Kovacsóczi Farkas kancellárra, majd a Toldalagi családra szállt a birtok.

Amit a Toldalagi-címerről tudni kell

A Toldalagi – más forrásokban: Tholdalagi, Toldalaghi, Tholdalaghi – család Magyarországról származott Erdélybe.

András, a Magyarországon kihalt híres Alaghi család sarja, 1453-ban kapta birtokul Toldalag helységét, és ekkor vette fel a Toldalagi nevet, majd a szomszédos Ercse elnyeréskor az „ercsei” előnevet.

A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkból: 

„ …a Toldalagi-család címere egy kereket tartó páncélos kar, melyet a családi hagyomány onnan származtat, hogy valamelyik király Erdélyben utaztakor, midőn egy veszélyesen sebes folyamot szekeren gázolna át, a kerék szege kiesett, mit a kíséretében levő egyik Toldalagiős észrevevén, ujját dugta a kerékszeg helyére mindaddig, míg a király a veszélyen túl volt, minek emlékére e címert s jutalmul jószágokat nyert…”.

A fejedelmi kor egyik legnagyobb tudású diplomatája

Keresztes Gyula a Maros megyei kastélyok és udvarházak című munkájában említi, hogy a Toldalagi család, a nagyercsei és nagyiklódi előnévvel, Erdély régi mágnás családjainak egyike, nevét a család Toldalag helységről mint ősi birtokról vette fel a 16. században.

Toldalagi I. Mihály (1580–1673), a fejedelmi kor egyik legnagyobb tudású diplomatája, a 17. század harmincas éveiben nagy kastéllyá építtette át elődje épületét, melynek nagyságáról és az ahhoz tartozó épületekről az 1680-ban készített leltár tudósít.

A Toldalagi grófok tervezői

Az építő tevékenységű Toldalagi család László (1748–1806) nevű tagja a régi kastély helyett a 19. század elején egy nagyobb méretű barokk kastély építését vette tervbe – tervezője talán Jean Luidor, a Toldalagi grófok szolgálatában álló francia építész –, de nem valósíthatta meg.

Keresztes Gyulának tudomása volt arról, hogy gróf Toldalagi Ferenc is lemondott a nagy kastély épületegyüttesének felépítéséről, és mindössze annak előépületét, a ma is álló kastélyépületet készítette el. Tervezője 1829-ben Joseph Weixlbraun építész volt.

Erdély egyik leggazdagabb könyvtára volt, később gabonaraktárként használták

Az U alaprajzú kastély végül újklasszicista homlokzattal épült, főtengelyében, a középső rizalitban, félköríves és kazettás kiképzésű dongaboltozatú áthajtóval. Az épület arányos méreteivel és visszafogott díszítésével a klasszicista kastélyok szép példája.

Hatvanhárom négyzetméteres könyvtára az egyik leggazdagabb volt Erdélyben.

Az államosítást követően a könyvanyag egy része a marosvásárhelyi Teleki Tékába került. A kastély utolsó lakója gróf Toldalagi József volt, aki 1944-ben hagyta el a későbbiekben gabonaraktárként használt épületet…

Szökőkutat is terveztek

Biró József említést tesz egy szigorúan geometrikus rendszerű, erős francia hatásoktól mentes kerttervről, a kert közepén szökőkúttal, amelyet a barokk kastélytervvel egy időben álmodott meg Toldalagi László grófnak Jean Luidor, és amely – a nagyszabású épületegyüttes- hez hasonlóan – soha nem épült meg.

Dr. Fekete Albert az Erdélyi kertművészet – Maros menti kastélykertek című könyvében arról ír, hogy később, a 19. század első felében a százhúsz kataszteri hold nagyságú tájképi park kialakításakor tudatosan használták ki a terület északnyugati határát képező szimmetrikus dombok látványát: „ …gloriette állott az egyik halom tetején, s elragadó kilátás nyílt a regényes vidékre…”

A tájképi kert tervezője

Biró József közlése szerint 1832-ben a parkba virágházat is tervezett Johann Erras, és bár a híres koronkai könyvtárban egy 1825-ös datálású, Zalabsky névvel fémjelzett angolparkterv is megvolt, a hagyomány mégis Bodor Pétert tartja a tájképi kert tervezőjének és építőjének, aki akkoriban a család kertésze volt.

„…a hatalmas 18. századi faóriások közé a legváltozatosabb növényeket ültették; a koronkai park… a dendrológiai kertstílus jegyeit is magán viseli…” – emlékeztet Biró, de az idézet folytatásában már inkább a század első felére jellemző szentimentális kerti elemeket emeli ki. Vagyis: „…a különféle színhatású fák alakították ki a derűs vagy komoly hangulatot…”

A kert egykori hangulatának rekonstruálása

Fekete Albertnek tudomása van arról, hogy a parkot ekkor lombhullató liget övezte, benne egy mesterségesen kialakított halastóval és egy kerti pavilonnal, melyet Müller János radnótfájai építész emelt 1887 őszén.

A kert egykori hangulatának rekonstruálásánál a legjobban talán az építtető Toldalagi Ferenc lányának, Toldalagi Rózának a visszaemlékezései segítenek:

„… a legszebb a kert volt, területre nagyobb, mint a schönbrunni – ezt a kijelentést fenntartásokkal kell fogadnunk, hiszen a schönbrunni kert négyszáz holdas –, angol stílusban, gyönyörű bokrokkal és fákkal, művészien telepítve… Pompás volt az a park! Ma is látom, ma is érzem a meleg, magnólia- és daturaillattól fülledt nyári estéket. Sehol másutt nem láttam annyi magnóliát, nem hallottam annyi csalogányt csattogni, mint ott…”.

Gróf Toldalagi Róza beszámol arról is, hogy apja „…majd minden évbe elment Bécsbe; igaz, hogy annak idején nyolc-tíz napba telt, mire odaért az ember, ő mégis útra kelt. Ettől finomodott az ízlése; mindig hozott valami újat a ház és a kert számára…”

A memoárban olvashatunk a kertet gondozó személyzetről is. A grófnő felsorolásában egy bécsi főkertész, négy kertészfiú, egy magyar zöldségkertész és segédmunkaerőként cigányok szerepelnek. 

Feljegyzések a kéziratos könyvekben

A Marosvásárhelyi Állami Levéltár jelentős forrásértékkel bíró könyvet őriz. A levéltári jegyzékben a Toldalagi Viktornak írt, számadáskönyvként szereplő könyv oldalain sehol sincs utalás a Toldalagiakra. Az 1874 és 1877 között vezetett Agenda helynevei azonban Koronkához kapcsolódnak.

Fekete Albert alaposabb vizsgálódása azt mutatja, hogy a koronkai számadó egy már korábban használt kéziratos könyvbe vezette be a napi feljegyzéseit.

A korábbi, egy kéztől származó rész a 1831 és 1833 közötti időt öleli fel.

Az épület klasszicista kastélyaink szép példája 

Keresztes Gyula szakvéleménye szerint az új – klasszicista homlokzatú, U alaprajzú kastély középső rizalitja félköríves és kazettás kiképzésű dongaboltozatú áthajtóval és magasított attika falazatával diadalívszerűen magaslik ki a főhomlokzat tengelyében.

Az ötven méter hosszú fő- és huszonhat méter mellékhomlokzatok arányos méretei, ablakainak kiosztása és mértékletesen kezelt díszítése révén klasszicista kastélyaink szép példája.

A közel szimmetrikus alaprajzi elrendezésű földszintes épületben a grófi házaspár lakosztályán kívül sorakozott a gyermekek szobája, a vendégszobák, a nagy ebédlő, a nagy szalon, a pipázó és a hatvanhárom négyzetméteres könyvtár, valamint a szobalányok szobája és a konyha. A belső kapcsolatot a gangok – folyosók – biztosították.

A jobb oldali szárnyépület alatt dongaboltozatos pince volt. A termeket korhű bútorok, tükrök, csillárok és szőnyegek díszítették.

Fehér porcelánkályhái közül az utolsót Keresztes Gyula hozta be és állíttatta fel a marosvásárhelyi házasságkötő ház nagytermében. Amint azt már említettük, a könyvtára Erdély egyik legszebb és legnagyobb kastélykönyvtáraként ismeretes, ahol ősnyomtatványok és könyvritkaságok sorakoztak a polcokon. A könyvanyag egy része a marosvásárhelyi Teleki Tékába került.

A Toldalagiak egykori kriptájára véletlenül bukkantak rá

Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakmérnök dokumentációiból tudjuk meg, hogy a Toldalagiak egykori kriptája, melyet a hegyoldalba építettek, földcsuszamlás következtében tönkrement, és helyette 1806-ban építettek újat.

Fontos tudni, hogy a Toldalagiak egykori kriptájára a véletlen szerencse folytán bukkantak rá. 

A föld alatti kripta falán lévő emléktábla szövege szerint ott nyugszik mások mellett Toldalagi IV. Mihály, akit 1748-ban helyeztek örök nyugalomra – Nagy István könyve szerint T. Mihály 1746 előtt halt meg –, mellette felesége, tancsi Földvári Erzsébet (1697–1748), valamint Toldalagi I. László (1746–1779) és felesége, gróf Was Kata szarkofágja 1779-ből.

Nem tudni, hogy a föld alatti kripta mikor semmisült meg

Keresztes Gyula azt is leírja, hogy a megbontott föld alatti kripta sírköveit, a márvány-táblákat és a szarkofág latin és magyar feliratait Spielmann Mihály történész jegyezte le és közölte teljes terjedelmükben. 

A síremlékek díszítéseit, a színes márvány-táblákat a késői reneszánsz művészet emlékeinek véli. Az előbbiek szerint feltételezhető, hogy az 1806-ban készített kriptában  az összeomlott régi kripta sírköveit helyezték el. Hogy a kripta mikor semmisült meg, nem tudni. Keresztes Gyula szerint a Toldalagi család még életében lévő tagja sem tudott róla.

A véletlen folytán megtalált kripta a család nemzedéki adatait egészíti ki, és nem utolsósorban a koronkai kastély műemlékértékét növeli.

A Toldalagi-számadás

Fekete Albert a fent említett munkájában megjegyzi, hogy a 19. század hetvenes éveiben a kastély gróf Toldalagi Viktor otthona volt. Az ő megbízásából vezetett számadáskönyvből kiderül, hogy fenntartotta és gondozta a virágházat. Nem hanyagolhatta el a kertet sem, hiszen Orbán Balázs a hatvanas évek második felében azt írta róla, hogy a parknak „ …szépség és célszerű berendezésre nézve alig van párja a Királyhágón inneni részben…”

A kastély jelenlegi állapota

Ma a kastély épülete erősen elhanyagolt, mondhatni romos, és semmilyen funkciót nem tölt be.

Az épületen nyomot hagyott a háború utáni átalakítás, tetőszerkezete leomlott, belseje is romos. Az egykori kályhák nyoma helyenként még fellelhető a falszerkezetben.

A kastély körüli park teljesen elpusztult, az épület körül a területet részben felszántották. Északnyugati irányba, a hajdani tájképi park adottságaként kiemelt szimmetrikus, hármas dombhát – a Zsuzsa-hegy, a Piskóta-hegy és a Makkos-hegy – ma is megvan, de a régi gloriettnek, a gazdag növényállománynak nyoma sincs. A Toldalagiak több jelentős birtokkal, kastéllyal rendelkeztek. Koronkán kívül Marosgombáson, Marosvásárhelyen, Sajóudvarhelyen és Nyárádszentbenedeken is rendelkeztek ingatlanokkal.

Dr. Kálmán Attila történész kiegészítése

A koronkai kastély és a Toldalagi család kiemelkedő helyet foglal el Erdély történetében. Koronka közelsége Marosvásárhelyhez azt is jelentette, hogy a család tagjai a város történetében is fontos szerepet töltöttek be. Palota viseli a nevüket, a legnehezebb korszakban, a huszadik században vállalták a református kollégium főgondnoki tisztségét.

A kastélyt 2004-ben sikerült visszaszereznie a családnak. 2005-ben azonban tulajdonost váltott. Ez nem is feltétlenül lett volna baj. 

Habár többünkben erről romantikus kép él, hogy a kastély legyen az eredeti család tulajdonában, és ha lehet, lakja is az épületet. Csak sokszor elfelejtkezünk róla, hogy mit is feltételez egy műemlék épület fenntartása.

Koronka esetében az új tulajdonos nem tudott vagy nem akart komolyabban foglalkozni az épülettel. Nem tudjuk, hogy miért alakult így, az elmúlt tizennégy évben a sajtóban végig lehet követni a történetet, a helyi önkormányzat és a tulajdonos közötti vitát. 

A lényeg, hogy a kastély, egy A kategóriás műemlék lassan menthetetlen állapotba kerül. Remélhetőleg valamilyen megoldást találnak rá az illetékesek.

Kálmán Attila is úgy gondolja, hogy egy ilyen fontosságú épületnek a rendeltetése sem mindegy, hiszen nyitva kell maradjon a látogatók számára. 

Jó lenne, ha Marosvásárhely közelében kulturális központ nyílhatna meg. Itt helyet kaphatna egy, a Toldalagiaknak szentelt kiállítás, egy Sényi László-emlékszoba, akinek a Toldalagi-könyvtár köteteinek a megmentése köszönhető, a könyvtárnak szentelt kiállítás ugyanakkor működhetne konferencia- és rendezvényközpontként.

Vigyázzunk örökségünkre! Erdélyben mind nagyobb méretet ölt a kastélyok, udvarházak adásvétele. Szem előtt kell tartani, hogy ezek nem csak értékes ingatlanok, hanem múltunk tanúi, megmentésük bármilyen körülmények között és bármi áron kötelességünk.

* Köszönetet mondunk Keresztes Géza és Demján László műemlékvédő építészeknek, továbbá dr. Kálmán Attila történésznek és nem utolsósorban a fényképekért Szövérffi Adrienn-nek.