2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kávé és könyv

Augusztus 12-én hivatalosan is megnyílt a Gemma Könyves Kávézó a Bolyai utca 10. szám alatt. Esztétikai, irodalmi, gasztronómiai élmény belépni a helyiségbe, amely kávékülönlegességeket, kézműves sört, ízletes egyedi süteményeket kínáló kávézó és könyvesüzlet, jól megválogatott kortárs felnőtt- és gyermekirodalommal, tartalmas találkozások, szociális és irodalmi rendezvények ígéretével. 

A vállalkozást Daray Attila, a cég vezetője mutatta be, a védett munkahely jellegét hangsúlyozva, ami lehetővé tette a Mellettetek Románia (ADV) által meghirdetett pályázat elnyerését. Két olyan alkalmazottjuk van Daray Krisztina és Nagy Aladár személyében, akiknek a társadalmi beilleszkedését lehetővé tették, és a téma iránti érzékenyítés Pokorny Emese pszichológus közreműködésével a későbbiekben is jelen lesz tevékenységükben. A cégvezető bemutatta a baristákat, akik a specialty kávéról beszéltek a meghívottaknak. 

A továbbiakban Daray Erzsébet, a könyvesbolt vezetője, rendezvényszervező számolt be a névválasztásról, amely egyrészt „drágakő” jelentésével utal a vállalkozás tervezett jövőjére, miszerint a Gemma nagyköveteinek a segítségével könyvbemutatók, író-olvasó találkozók fogják színesíteni a kétszintes helyiség életét, valamint kisebb gyermekrendezvényeket is szívesen látnak a meseteremben. Ugyanakkor emléket állítanak Teleki Gemma grófnőnek, aki a Bolyai utcában egykor virágot árult. Elhangzott továbbá, hogy a műemlék épülettel kapcsolatosan Márton Juti műemlékvédő szaktanácsadó volt segítségükre, a helyiségek berendezése Kovács Tibor és Judit képzőművészek révén vált műalkotássá. 

A vállalkozásról a fiatal harmadik tulajdonossal gazdasági informatikát tanuló kolléganője beszélgetett. 


Márton Emma 



A Bolyai utca 10. szám alatt újonnan megnyílt Gemma Book Caféba belépve halk dzsesszzene, mosolygós arcok és kellemes, barátságos környezet fogad sok jó könyvvel és a minőségi kávé csalogató illatával. A könyves kávézó húszéves társtulajdonosával, Márton Emmával beszélgetünk a fiatal vállalkozói léttel kapcsolatos tapasztalatairól. Talpraesett, mindig vidám személyisége vonzza a belépőket, akik távozáskor hozzáértését értékelik.

A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum végzettjeként jelenleg a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának gazdasági informatika szakán kezdi a harmadévet. Amint elárulja, gyermekkori álma vált valóra a kávézó megnyitásával. Nagyon hálás keresztszüleinek, Daray Erzsébetnek és Daray Attila-Tibornak, akik tudták, hogy kávézót szeretne nyitni, ezért felajánlották a lehetőséget, hogy társtulajdonos lehessen a Gemmában, és nem csupán baristaként, hanem vállalkozói szempontból is meg tudja tapasztalni egy kávézó életét. Unokatestvére, Daray Áron, aki Kolozsvárról Marosvásárhelyre költözött, nagyon sok papírmunka intézését vállalta. Édesapja, Márton András János segítségével sokkal könnyebben tudtak elérni olyan személyeket, akik segítettek a hely felújításában, valamint a cég népszerűsítéséhez szükséges kellékek beszerzésében.


Készül a specialty kávé, Márton Emma és Daray Áron baristák Fotók: Nagy Tibor



– Mi ösztönzött a kávézó megnyitására?

– Mindig szerettem a vendéglátóipart, és az ebben való munkálkodást. Hogy miért pont kávézó? Ez az ötlet sugallatszerűen talált rám, majd később beleástam magam abba, hogy mit jelent kávézni, mit is jelent a jó kávé. Rájöttem, hogy van benne lehetőség, és a nagyközönség érdeklődik iránta. Főleg az utóbbi időben vettem észre, hogy az emberek ma nem csupán bedobnak egy akármilyen fekete löttyöt azért, hogy feldobja és felpörgesse őket, hanem az élvezetért is kávéznak, ami szerintem nagyon fontos. 

– Mi volt a legnehezebb? 

– Talán az, hogy megtanuljunk csapatban dolgozni, és valamelyikünk engedjen néha, ha úgy alakul a helyzet. Nyilván mindenkinek volt ötlete, és mindenikből a legjobbat kellett kihozni. Szerintem ilyen nehézségek minden vállalkozás megnyitásánál felmerülnek, ha azt többen hozzák létre. Idővel majd minden letisztul, és kialakul mindenkinek a feladatköre. Meg kell tanulni a feszültségeket és a vitákat kezelni, a végeredményt pedig pozitívra fordítani.

– Mi alakult másképpen, mint ahogyan elképzelted?

– Elsősorban azt emelném ki, hogy szociális vállalkozás vagyunk. Sohasem gondoltam volna, hogy ezt az utat választom. Én csak kávézót szerettem volna nyitni, az, hogy össze lehet kötni egy könyvesbolttal, meg sem fordult a fejemben. 


Daray Erzsébet



– Melyek azok a nehézségek, amelyekből a legtöbbet tanultál?

– Nem látszik rajtam a korom, ezért sokszor nem vettek elég komolyan, „jaj, még gyermek vagy” – mondták. Elkacagom, és elfogadom, hogy így látnak az emberek, azonban dolgozom azon, hogy magamból mindig a lehető legtöbbet és legjobbat adjam, függetlenül a helyzettől.

Amikor bejövök a kávézóba, minden problémát hátra kell hagynom, arra kell a legjobban odafigyeljek, hogy a vendég jól érezze magát, és miután bezárunk, kiadhatom magamból a stresszt. Néha nehezemre esik, hogy nyolc órán át mosollyal az arcomon dolgozzak, és mindenkit úgy fogadjak, mint az első vendéget, ami reményeim szerint pár hét után természetessé válik.

– Mióta elkezdtél dolgozni a terveden, hogyan változott a fontossági sorrend számodra? Voltak olyan aspektusai az életednek, amelyek háttérbe szorultak a kávézó megnyitása után?

– Mindenképpen átrendeződtek a napjaim. Most a kávézó a legfontosabb, és az időm nagy részét próbálom itt tölteni, hasznossá tenni magam. Nagyon örülök, hogy nyitottunk, de most már érzem, hogy egynapnyi kikapcsolódás után jobban oda tudok figyelni a teendőimre a kávézóban. Kevesebb időt töltök a családommal, a barátaimmal. Sokkal többször történik meg, hogy nemet kell mondanom különböző dolgokra, vagy csak később vagyok elérhető, mint voltam. Ez érthető olyan szempontból, hogy most minden energiámat a kávézóba fektetem, viszont nagyon remélem, hogy a közeljövőben beáll egy állandó órarend, és több időt tudok tölteni a számomra fontos személyekkel.

– Hogyan egyezteted össze a tanulást a kávézói munkával?

– Viszonylag szerencsésnek mondhatom magam, mivel januárban kezdtük el a felújítást, így amíg az egyetem tartott, azonkívül, hogy a papírokat kellett intézni, vagy különböző dolgokat megvásárolni, nem volt szükség rá, hogy nyolc órát itt töltsek. A kávézót a tanév vége után nyitottuk meg, így most a vállalkozásra tudom fordítani minden időmet. Remélem, hogy októbertől olyan órarendet tudok kialakítani, hogy minden kötelességemnek eleget tehessek.

– Ha visszatérhetsz Kolozsvárra befejezni az egyetemi alapképzést, mi a terved?

– Nyilván vannak kétségeim. Ha visszamegyek, feleannyit sem tudok dolgozni, mint most, ugyanakkor egyetemistaként nagyon vonz, hogy külön éljek, és egy másik városban magamra utalva tudjam folytatni a „felnőtté válás folyamatát”.


Daray Attila



– Az alapképzés elvégzése után haza szeretnél térni a Gemmához?

– Igen, mindenképpen. A mesterit egyelőre elhalasztom. Először induljon el a kávézó, aztán pár év múlva lehet, hogy nekifogok a mesterképzésnek, most viszont szeretnék minél hamarabb a Gemmával foglalkozni úgy, hogy ne menjen a tanulmányaim rovására sem.

– Miben különleges a Gemma? Mi emeli ki a többi marosvásárhelyi kávézó közül?

– Szociális vállalkozás vagyunk. Ez azt jelenti, hogy öten dolgozunk a kávézóban, van két barista, egy könyvesboltvezető, valamint két olyan személy, akik önhibájukon kívül nehezebben tudnak elhelyezkedni a munkapiacon. Nagyon fontos volt számunkra, személyes okokból is, hogy a munka-, valamint a társadalomba való beilleszkedés lehetőségét biztosítsuk számukra. 

A másik különlegesség, hogy a Gemma Vásárhelyen az első könyves kávézó, ahol specialty kávét árulunk. Keresztanyám foglalkozik a könyvekkel. A kötetek nagy része magyarországi és romániai kiadóktól származik. Nagyon sok gyermekkönyvet (0–12 éves korig), ifjúsági kötetet, világirodalmi alkotást lehet találni nálunk, ezek mellett pedig versesköteteket is. Keresztanyám nem csupán találomra, hanem óriási szeretettel, alaposan válogatta össze a könyveket, a vonzó olvasói élmény érdekében.

Nagy figyelmet fordítunk arra, hogy helyi termelőktől vásároljunk, nem árulunk cukros üdítőitalokat, próbálunk odafigyelni, hogy lehetőleg kerüljük a műanyag használatát, környezettudatosak szeretnénk maradni, és a vendégeinket is erre ösztönözni.

– Végszóként, kérlek, mondd el, hol látod a Gemmát öt év múlva? Ez a jövőkép egybeesik a sajátoddal?

– Mindenképpen egybeesik. Remélem, hogy akkorra már kialakul a törzsvendégkörünk, egy olyan közösség, amely szívesen jár ide akár kávézni, akár olvasni, és hogy a Gemma Book Café Marosvásárhely egyik ékkövévé válik, ahol bárki jól érezheti magát, és értékesnek érzi az itt töltött időt.

A beszélgetést követően boldogan töltöttem még egy kis időt a kávézóban, megtapasztalva, hogy az egyedi hangulat megbabonázza az embereket. Mindenkinek szeretettel ajánlom a Gemma Book Cafét, biztosan városunk egyik legkedveltebb és legismertebb helyeként fogjuk emlegetni.

Pávai-Marossy Zsófia-Réka

Kapcsolódó cikkek:

Egy életerős közösség tudata

2022-02-08 15:38:44 // Nagy Székely Ildikó

Veress László marosszentkirályi református lelkész a népszámlálásról

Egy haldokló kastély

2021-05-27 14:21:47 // Nagy-Bodó Tibor

Erdélyben egyre nagyobb méretet ölt a kastélyok és udvarházak eladása



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató