2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Egy év és több mint egy hónap után léphettek ismét szervezett keretek között pályára a 4. liga labdarúgói. A teljes amatőr foci újraindulásáról azonban még mindig nem beszélhetünk, hiszen a tesztelési kötelezettséget nem törölték el teljesen, csupán kiváltották a sokszor drágább PCR-teszteket a megfizethetőbb gyorstesztekkel. A Maros megyei 4. ligás csapatok pedig vállalták az ezzel járó költségeket, annyira várták már, hogy pályára léphessenek. Még úgy is, hogy kevesebb mint egy hónap alatt kell lejátsszák a bajnokságot. A rajtnál az eredetileg bejelentett 15 helyett csak 12 csapat sorakozott fel, így a lebonyolítás rendjén is módosítani kellett. Három ötös csoport helyett két hatos csoportot alakítottak ki, a csoportok első két helyezettje keresztben elődöntőt játszik, majd a győztesek egy semleges pályán rendezett döntőben mérkőznek meg a feljutási osztályozó jogáért. Tegyük hozzá, Maros megye így is jól áll ilyen tekintetben, hiszen nagyon sok helyen – például Kolozs vagy Bihar megyében is – nem tudtak elegendő számú csapatot összegyűjteni, több más megyében pedig négy csapattal rendeznek bajnokságot.

A lebonyolítási rend furcsasága, hogy – mivel a csoportokban csak egyszer mérkőznek meg egymással a csapatok – a pályaválasztói jogot sorsolással döntötték el, így lesz olyan csapat, amely az öt meccsből négyszer játszik hazai pályán, és olyan is, amely négyszer idegenben.

Az első forduló találkozóit szombaton játszották, az eredményekből egyelőre nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Ezekre azonban nem kell sokáig várni, mert heti kétmérkőzéses iramban folytatódik a járványbajnoki idény. Kedden játsszák a második fordulót, míg május 1-jén az ötödiket. A döntőt május 8-án rendezik.


Eredményjelző

A Maros megyei labdarúgó 4. liga (szükségbajnokság) 1. fordulójának eredményei:

* 1. csoport: Búzásbesenyői Înfrățirea – Kerelői Mureșul 2-4, CS Radnót – Mezőszengyeli Inter 4-1, Marosszentgyörgyi Kinder – Marosludasi Mureșul 3-2.

* 2. csoport: ACS Marosvásárhely – Marosvásárhelyi Atletic 5-3, Erdőszentgyörgyi Kis-Küküllő – Dicsőszentmártoni Viitorul 2002 8-0, Marosoroszfalui Mureșul – Segesvári CSM 5-1.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató