2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Egészségbiztosítási útvesztő

A 18. életévüket betöltött fiatalok évente fel kell keressék az egészségbiztosítási pénztárt, minden októberben igazolást kell vinniük az egyetemről, hogy bizonyítsák tanulói mivoltukat.

Több mint másfél év után derült ki egyetemista lányáról, hogy mióta betöltötte 18. életévét, nincs egészségügyi biztosítása – jelezte szerkesztőségünknek egy felháborodott édesanya.

Mint elmondta, néhány hete felkereste a családorvosukat és kérte, írjon fel antibiotikumot a jelenleg 20 éves lányának, amikor az orvos közölte, nem teheti, ugyanis az egyetemista lány nem rendelkezik egészségügyi biztosítással. Az édesanya felháborodva vette ezt tudomásul, ugyanis abban a tévhitben élt, hogy amíg lánya egyetemre jár, biztosított.

– Anélkül, hogy tudtunk volna róla, a lányom másfél évig nem volt biztosított. Mi van akkor, ha ez idő alatt, isten őrizz, hirtelen baleset történik és ez akkor derül ki? Miután befejezte a líceumot, az egyetemre való beiratkozáskor kellett egy igazolás a családorvostól. A doktornő tudta, hogy mi a helyzet, ám egy szóval sem figyelmeztetett – nehezményezte az anyuka.

Évente igazolniuk kell, hogy diákok

A Maros Megyei Egészségügyi Biztosítópénztár szóvivője, Manuel Butiurcă lapunk megkeresésére elmondta, ők nem tudhatják, hogy egy fiatal folytatja-e tanulmányait vagy sem, ezért bizonyítaniuk kell diák mivoltukat. – Fel kell keresniük a pénztárt egy, az egyetemről hozott igazolással, valamint egy saját felelősségre tett nyilatkozattal, amelyben kijelentik, hogy nincs jövedelmük – fogalmazott a szóvivő.

Nem csak a diákokat éri meglepetés

Gyakran szembesülünk esetekkel, amikor kiderül, hogy egy-egy beteg nem szerepel biztosítottként, holott erre jogosult lenne – fejtette ki dr. Kovács Bea családorvos, a Maros Megyei Családorvosok Egyesületének a titkára. – Van jelenleg is páciensem, egy anyuka, aki gyereknevelési szabadságát tölti, és most derült ki, hogy nincsen biztosítása. El kell mennie a polgármesteri hivatalhoz egy bizonylatért, hogy gyereknevelésin van, amit eljuttat a pénztárhoz, ott bevezetik a nyilvántartásba, majd több hónapig vár, amíg Bukarestből megérkezik a döntés – sorolta a rendszer összevisszaságából adódó huzavona és utánajárás menetét a doktornő.

Az egyetemistákra vonatkozóan elmondta, a 18. életévüket betöltött fiatalok évente fel kell keressék az egészségbiztosítási pénztárt, minden októberben igazolást kell vinniük az egyetemről, hogy bizonyítsák tanulói mivoltukat. Mi több, abban az esetben, ha valaki betölti a 18. évét, de tizenegyedik osztályos diák, akkor is igazolás szükséges az illető tanintézettől ahhoz, hogy biztosítottként szerepeljen továbbra is a rendszerben – tette hozzá dr. Kovács Bea.

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató