2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az Európai Labdarúgó Szövetség vasárnap Frankfurtban, Festhalléban kisorsolta a 2024-es németországi Európa-bajnokság selejtezőjének csoportbeosztását.

Magyarországot a Nemzetek Ligájában elért sikeres szereplésének köszönhetően a legerősebb kalapból húzták ki a frankfurti eseményen, majd ellenfélül a szerb, a montenegrói, a bolgár és a litván együttest kapta a G csoportba.

A selejtezősorozatban jövő márciusban, júniusban, szeptemberben, októberben és novemberben is dupla fordulót rendeznek. Mivel a magyarok ötcsapatos csoportba kerültek, így tíz forduló során kétszer szabadnaposak lesznek.

Románia elkerülte az erős ellenfeleket, az I jelű csoportban Svájc, Izrael, Koszovó, Fehéroroszország és Andorra társaságában küzd majd a továbbjutásért.

A legérdekesebbnek a C jelű ötös ígérkezik, ugyanis az előző Eb két döntőse, az aranyérmes Olaszország és az ezüstérmes Anglia is odakerült, ráadásul Ukrajna társaságában. Szintén ebbe a csoportba kapott besorolást Málta és az az Észak-Macedónia, amely a vb-pótselejtező márciusi elődöntőjében kiejtette a sokkal esélyesebb Squadra Azzurrát – a taljánok így sorozatban másodszor maradtak le a vb-ről.

Németország házigazdaként biztos Eb-résztvevő, így nem vesz részt a selejtezőben, Oroszországot pedig kizárták, ezáltal 53 válogatott lesz érdekelt a kvalifikációban. A tíz selejtezőcsoport mindegyikéből az első kettő jut ki a 24 csapatos kontinensviadalra. A maradék három helyért 12 csapat küzdhet meg a 2024 márciusában esedékes pótselejtezőkön, amelyekben – a Nemzetek Ligájában kivívott nyolcadik helynek köszönhetően – szinte biztosan szerepelhetne a magyar válogatott, amennyiben nem jár sikerrel a hagyományos selejtezőkön.

Az A, B és C divízió „pótvizsgára szoruló” csapatainak ugyanis egyaránt négy-négy hely jár. Ez azt jelenti, hogy a magyarok sikertelen selejtezősorozat esetén csak akkor nem javíthatnak a pótselejtezőn, ha a Nemzetek Ligájában előtte végző hét együttesből – a holland, a horvát, a spanyol, az olasz, a dán, a portugál és a belga – legalább négy lemaradna az Eb-részvételt jelentő első két helyről a saját selejtezőcsoportjában.

A németországi Eb-t 2024-ben június 14. és július 14. között rendezik.

 Fotó: az MLSZ közösségi oldala



A 2024-es Európa-bajnoki selejtezők csoportjai

* A csoport: Spanyolország, Skócia, Norvégia, Georgia, Ciprus

* B csoport: Hollandia, Franciaország, Írország, Görögország, Gibraltár

* C csoport: Olaszország, Anglia, Ukrajna, Észak-Macedónia, Málta

* D csoport: Horvátország, Wales, Örményország, Törökország, Litvánia

* E csoport: Lengyelország, Csehország, Albánia, Feröer-szigetek, Moldova

* F csoport: Belgium, Ausztria, Svédország, Azerbajdzsán, Észtország

* G csoport: MAGYARORSZÁG, Szerbia, Montenegró, Bulgária, Litvánia

* H csoport: Dánia, Finnország, Szlovénia, Kazahsztán, Észak-Írország, San Marino

* I csoport: Svájc, Izrael, ROMÁNIA, Koszovó, Fehéroroszország, Andorra

* J csoport: Portugál, Bosznia-Hercegovina, Izland, Luxemburg, Liechtenstein


Román siker Dánia ellen

Győzelemmel kezdte a világbajnoki selejtezősorozatot a román futsalválogatott. Múlt héten, csütörtökön este Marosvásárhelyen, a ligeti sportcsarnokban 5-1-re nyert a Kacsó Endre irányította együttes Dánia ellen. A skandináv csapat Falck góljával vezetett, a hazaiak Hadnagy és Oliveira találatával még a szünet előtt megfordították az állást, majd Hadnagy további három góljával nagyarányú sikert értek el. Románia következő mérkőzését Finnország ellen játssza.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató