Dr. Magyari Melinda az adatok országában

Három ország három orvosi egyetemén, három nyelven végezte el az orvosi egyetemet. Dániában nyert ideggyógyász szakképesítést, és 2014-ben PhD-doktorrá avatták. Dr. Magyari Melinda a Koppenhágai Egyetem Rigshospital kórházának neurológus főorvosa, a dániai sclerosis multiplex (SM) betegek országos adatbázisának, a Dán SM Regiszternek a vezetője.

Mielőtt orvossá válásának történetéről kérdezném, eljátszom a gondolattal, vajon hol lenne most, ha felveszik a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre. Bár az irodalom, az újságírás és a pszichológia vonzotta, az Egyesülés középiskola kémia-biológia szakán tett érettségi után 1987-ben szülővárosának orvosi egyetemére felvételizett, ahol akkoriban nem várták tárt karokkal a magyar diákokat. A kudarc nem törte le, és egy év elteltével Kolozsváron próbálkozott.

– Tanáraim tanácsára megtanultam románul az anatómiát, kémiát és fizikát, majd sikeresen felvételiztem a kolozsvári Victor Babeş Orvosi Egyetemre. Nagyon nehéz volt felkészülni, de az igazi megpróbáltatások első éven vártak rám. Olyan hallgatók között, akik anyanyelvükön tanultak, az anatómia nehézsége mellett a nyelvi nehézségekkel is meg kellett küzdenem mint az egyetlen magyar anyanyelvű hallgató az évfolyamon. Azt képzeltem, hogy Kolozsváron remek dolog lesz magyar diáknak lenni, ami jó is volt, csak nem az orvosi egyetemen, ahol iszonyúan egyedül éreztem magam. Másodéves koromban a rendszerváltást követően barátokkal utaztunk Magyarországra. Budapesten támadt az ötletem, hogy jó lenne magyarul tanulni. Megkerestem a Semmelweis Egyetemet, és elmondtam, hogy erdélyiként szeretném magyarul folytatni tanulmányaimat. Levelezőtársam szülei vállalták, hogy befogadnak, így eleget tettem az egyetem által megszabott feltételnek. A harmadévet Budapesten kezdtem. A Kemény Zsigmond Alapítvány révén a kisebbségi magyaroknak akkor már helyet biztosítottak a Márton Áron Kollégiumban, ahol nagyon kellemes diákélet zajlott.

 

Nyelvről nyelvre

– Feltételezem, hogy nem lehetett könnyű a már alapjaiban elsajátított román szaknyelvről átváltani a magyarra.

– Nehéz volt, és bántott, hogy a szakkifejezések egy részét nem tudtam magyarul. Sokat kínlódtam, hogy az orvosi nyelvezetet megtanuljam, mert szégyelltem, hogy odamentem Erdélyből, és kiderül, hogy nem is tudok magyarul. Amire megszoktam, sokkal könnyebben ment a tanulás, mint románul. Kevesebb munkával jobb jegyeket kaptam. Negyedévesen rájöttem, hogy az angol nyelv ismerete nélkül nehéz lesz orvosnak lenni. Az egyik csoporttársamtól hallottam, hogy fogadnak Angliában egy Waldorf közösségben, ahol szállást is biztosítanak, ha vállaljuk, hogy 11 hónapot ott töltünk. Pszichológiatanárom, Popper Péter gyakran beszélt Rudolf  Steinerről, a Waldorf-pedagógia atyjáról, ebből arra következtettem, hogy jó hely lehet. Megírtam, hogy tudok egy kicsit angolul, hazajöttem Vásárhelyre, és megkértem Bethlen Anikó nénit, hogy egy kicsit valóban tanítson meg. A negyedév elvégzése után a csoportból öten függesztettük fel a következő évet, és elmentünk az Egyesült Királyságba. A világ minden tájáról érkezett fiatalok között három hónap alatt megtanultam a nyelvet, és megismertem azt a dán fiút, aki az első férjem lett. Visszatértem Budapestre és kijártam az ötödévet. Nyáron látogatóba mentem Dániába, ahol érdeklődtünk, hogy orvosként találok-e állást. A válasz az volt, hogy semmi esélyem sincs magyar diplomával elhelyezkedni, s ha véletlenül alkalmaznak, az első leszek, akit elbocsájtanak. Ezzel szemben Budapesten nem látták akadályát annak, hogy a dán orvosi diplomát elismerjék. Így hát visszamentem Dániába, ahol kiderült, hogy nem maradhatok, mert a férjem még diák, és nem tud eltartani. Gondoltunk egyet, és írtunk a külügyminiszternek egy levelet: ha fél év alatt nem tanulok meg dánul, és nem teszem le a felsőfokú nyelvvizsgát, akkor hazaküldhetnek, ha sikerül, engedjék, hogy maradjak. 

– Nagy merészség volt bevállalni, hiszen a Dániában munkát vállaló magyarok panaszkodnak, hogy nehezen tanulják meg a nyelvet. 

– A kényszerhelyzet is ösztönzött, mivel Budapestről ultimátumot kaptam: ha nem térek vissza, nem folytathatom tovább az egyetemet. Ahhoz pedig, hogy Dániában tanulhassak tovább, szükséges volt a nyelvvizsga. Örvendtem, hogy beleegyeztek. Érdekes, hogy a külügyminiszternek, aki jóváhagyta a kérésem, a lánya évek múltán a betegem lett. Olyan gyorsan tanultam meg dánul, hogy az első iskolából el is tanácsoltak egy kísérleti osztályba, ahol személyre szabott volt az oktatás. Végül az Odensei Egyetem orvosi karának hallgatója lettem, ahol egyéni programot állítottak össze számomra annak alapján, hogy mit tanultam a kolozsvári és a budapesti egyetemen. Főleg a joggal is érintkező tantárgyak, igazságügyi orvostan, gyógyszerfelírás, a statisztikai tárgyak, a járványtan szerepelt a programban, illetve a klinikai tárgyak, amelyekben fontos a betegekkel való kapcsolat. Hozzá kell tennem, hogy Dániában kaptam a legjobb jegyeket.

– Hogyan, miért szakosodtál az ideggyógyászatra, ahol sokat kell beszélnie az orvosnak?

– Amikor az ember elvégzi Dániában az orvosi egyetemet, az eredményeitől függetlenül sorsot húz, és a szerencséjétől függ, hogy másfél évig hol kell dolgoznia. A csomagban benne van Grönland és a Feröer-szigetek is. Nekem szerencsém volt, egy kisvárost húztam ki, ami azon a szigeten fekszik, mint Koppenhága. A vidéki kórházban, ahol dolgoztam, a fiatal orvosoknak lakást biztosítottak. Mivel minden szakkal meg kell ismerkedni, dolgoztam belgyógyászaton, kardiológián, nefrológián, endokrinológián, ortopédián, a megye több kórházában, valamint családorvosként egy kis településen. A lelkem mélyén a pszichológia és a pszichiátria érdekelt (diákkoromban egy ideig ápoló voltam Budapesten a lipótmezei elmegyógyintézetben), ezért a másfél év letelte után a neurológia mellett döntöttem. Elvégeztem a bevezető évet, amely alatt az alkalmasságot kellett bizonyítani, majd a szakosodás négy és fél éve következett az egyik koppenhágai egyetemi kórházban.

 

„Isten kórházában”

– Miért esett a sclerozis multiplexre a választásod? 

– Egyrészt azért, mert ez a betegség fiatalokat érint, akiknél van remény, hogy segítsünk, mert sok új gyógyszer jelenik meg. Ezenkívül jellegzetesen skandináv betegség, ami Dániában is nagyon elterjedt. Amikor eldöntöttem, a Rigshospital  Egyetemi Kórház professzora felajánlott egy állást. A Rigshospital, amit röviden csak RIGET-nek neveznek, és birodalmat jelent, Lars von Trier dán filmrendező Birodalom című kultikus filmjének a színhelye, és azóta is az „Isten saját kórházának” hívják, bár néha élcelődve. Az is igaz, hogy még húsz éve sincs, amikor csak a királynő avathatta fel ebben a kórházban a főorvosokat. Harmadszorra mondtam igent, mert 30 kilométernyire lakunk a fővárostól, amelyen át kell hajtanom, hogy a kórházhoz érjek, ami sok időbe telik. Azóta is ott dolgozom. 

 

Magyar és erdélyi

– Tudják rólad, hogy magyar vagy, nem ér ezért hátrányos megkülönböztetés?

– Sőt azt is, hogy erdélyi vagyok. Mostanában tudományos tagja lettem egy franciaországi prevenciós központnak, a The International Prevention Research Institute-nak, ahova képet és jellemzést kértek, és a honlapjukon most is erdélyi születésűként szerepelek. Dániában hárman vagyunk a szakterületen magyar orvosok, elismernek, szeretnek bennünket. Már a nevem elárulja annak, aki egyszer is járt Magyarországon, és a betegek tudják. A mai ötven-hatvan évesek közül sokan gyűjtöttek bélyeget, amelyeken írta, hogy Magyar posta, ezért nem nehéz a nevemből a származásomra következtetni. 

Neurológusként három évet dolgoztam, majd, hogy maradhassak, le kellett tenni a PhD-doktori vizsgát. A professzorom biztatott, az SM-betegszervezet szerette volna tudni, hogy miért nő jobban  a nőbetegek száma a férfiakéhoz képest. Megkérdezték, hogy vállalom-e ennek a kiderítését, amire igent mondtam, és ez volt a doktori dolgozatom témája. Megírásakor szereztem tapasztalatot az adatbázis-kutatásban. A mai napig a betegszervezetünk biztosítja a fizetésem felét az általuk összegyűjtött pénzből, ami lehetővé teszi, hogy hetente két és fél nap kutatással foglalkozzam.

– Milyen eredményekre jutottál? Miért skandináv betegség az SM, hány éves korban jelentkezik, melyek az első tünetek, mikor fordulnak orvoshoz a dán betegek?

– Európa azon területein, ahol a vikingek portyáztak, sokkal nagyobb az SM előfordulása. Észak-Amerikában is gyakoribb, ahol a skandinávok letelepedtek. Valószínűleg a kevés napsütés miatt kialakuló D-vitamin-hiány is okolható, de más környezeti tényezők is szerepet játszanak. A skandináv genotípussal rendelkező egyénnél, ha dohányzik, akkor hétszeresére nő a betegség előfordulásának a lehetősége, és annál, aki elhúzta a mononukleózis (mirigyláz) súlyosabb formáját, 15-szörösére nő meg a kockázat. A nőknél a gyermekkori elhízás is okolható, és akik nem szülnek gyermeket, azoknál szintén gyakoribb.

A betegség 25-45 év között jelentkezik, de már gyermekeknél is előfordul. Az első tünetek az egyoldali látászavar, a kettős látás, változó eloszlású zsibbadás, a féloldali erőtlenség és ügyetlenség, ami kb. egy hónap alatt teljesen vagy részlegesen elmúlhat. Ezenkívül a fáradékonyság, szédülés és a vizelet indítási vagy tartási zavara.  Bár korán családorvoshoz fordulnak, amire az előzetes vizsgálatok eredményével szakorvoshoz kerül a beteg, egy év is eltelik. A dán egészségügyi rendszerben nagyon pontosan megszabják, hogy munkaidőben napi hét-nyolc beteget láthat el egy neurológus, hogy minden betegre elegendő figyelmet szánjon. Az ingyenes gyógyszer mindenkinek egyformán jár, de nagyon ellenőrzik, hogy miképpen használjuk fel a pénzt. A betegek követése nagyon pontos, minden vizsgálatnak szerepelnie kell az éves jelentésben, s ha valami kimaradt, nagy baj van miatta. 

– Milyen eredménye van a korszerű gyógyszerekkel való kezelésnek?

– Már 13 immunmoduláns (az immunreakciót elnyomó) készítmény áll rendelkezésünkre, amit jelenleg nagyon pontos szabályok alapján alkalmazhatunk. A kórházi gyógyszerfelírást felügyelő bizottság, amelynek én is tagja vagyok, a gyógyszerek árának a függvényében dönt. A kezdődő betegségre az ötféle első vonalbeli gyógyszerből a legolcsóbbat kell adni. Ha rosszabbodik a beteg állapota, akkor kezelhetünk másodvonalbeli szerekkel, amelyek hatékonyabban fékezik meg a betegséget, de komolyabbak a mellékhatásaik. Az orvos nem dönthet szíve szerint, és a kényelmességi szempontok is ki vannak zárva. Sokszor elgondolom, hogy jó lenne, ha a betegség kezdetén adhatnánk a leghatékonyabb gyógyszert. A korszerű új gyógyszerek nagyon hatékonyak, de gyakori és komoly mellékhatásaik lehetnek. Jelenleg olyan betegeknek lehet felírni, akiknél minden más gyógyszert kipróbáltunk, de még mindig halad előre a betegség, és rosszabbodik a helyzetük. Az őssejtbeültetés sok esetben teljesen leállíthatja a betegséget, de akik átesnek rajta, nagyon erős mellékhatásokat kell elviseljenek.  

Tíz évvel ezelőtt azt mondtuk, hogy 15 év elteltével kerül tolószékbe  a beteg, most azt mondjuk, hogy 25 év után.  A sclerosis mutiplexszel diagnosztizált betegek Dániában eddig tíz, ma már csak hét és fél évvel élnek kevesebbet, mint az átlagéletkor, ami a nőknél 86,9, férfiaknál 78,6 év. Biztatjuk a nőket, hogy vállaljanak nyugodtan gyermeket, a terhesség az egyik legjobb gyógyszer. Bár sok a fiatal beteg, 45 éves kor előtt keveset százalékolnak le, próbálják munkában tartani őket, amiért a munkahely állami támogatást kap, hogy a betegek igényeihez igazítsák. Egyre több ismert ember vallja be, hogy beteg, ezáltal is példát mutatva. Rendszeres gyógytornára és évente rehabilitációs kezelésekre van lehetőségük a betegeknek, és ösztönözzük is őket, mert ez nekik semmibe nem kerül, de jelentősen javít az állapotukon. A betegszervezet támogatásával, pácienseinknek, akiknek a kétharmada fiatal hölgy, egy női magazint szerkesztettünk. Annyira jól sikerült, hogy komoly támogatást kaptunk a folytatásra, és most 25 év alatti betegeinknek szánt digitális applikáción dolgozunk. A betegszervezetek Dániában nagyon ügyesek és igen befolyásosak, számos tevékenységet szerveznek, és a kutatásunk nagy részét anyagilag támogatják.

 

Dánia az adatok országa

– Említetted az adattárak fontosságát, mondjál néhány szót erről is, ami a romániai egészségügyi rendszer egyik legnagyobb hiányossága.

– Az SM adatbázist, amelynek a királynő a védnöke, egy fiatal dán orvos kezdeményezte 1948-ban, majd 30 év elteltével átadta a tanítványának, aki szintén 30 év múlva átadta nekem. Nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy a feladatot egy magyar orvosra bízták. Dániának egyik jellegzetessége, hogy mindenről van adatbázisa, így itt található a világ legrégebbi és legteljesebb SM-regisztere is, amelyben 60 éve az SM-betegek kb. 95 százalékának az összes adata megtalálható. Dániában mindenkinek van egy egyéni személyi száma, és ezáltal az adatbázisok összekapcsolhatók. A személyi szám alapján akár 40 évre visszamenőleg azonosíthatók az illető személy egészségügyi, szociális, családi, tanulmányi és más adatai, amiből egy sor összefüggés deríthető ki, például, hogy az életkörülményeik vagy más betegségek előfordulása hogyan függ össze az SM-mel. Érdekességképpen még a múlt század eleji iskolaorvosi adatokból derült ki, hogy akik annak idején serdülőkorban túlsúlyosak voltak, felnőttkorban gyakrabban betegedtek meg SM-ben. Ezért Dánia az epidemiológusok álma, mert több adatot gyűjtött össze a teljes népességről, mint bármely más ország, és ezt a statisztikai hivatal a kutatók rendelkezésére bocsátja. Ezáltal nemzedékeket lehet évtizedeken át követni, és szerintem ez sokkal jobb képet nyújt az összefüggésekről, mint a kísérleti körülmények közt végzett kutatás, mert a valós élet történései vannak az adatok mögött.

Mivel egyre kevesebb pénz jut kutatásra, mindinkább megnő a megfigyeléses vizsgálatok és ezáltal az adatbázisok szerepe. Például a Rigshospital SM klinikáján mi nagyobb figyelmet fordítunk arra, hogy milyen hatékonyak a gyógyszerek a klinikai gyakorlat által összegyűjtött adatok alapján, mint randomizált, kontrollált vizsgálatokban, ahová szigorúan szelektált személyeket toboroznak. A jó adatbázis alapja viszont a folyamatos adatbevitel, amire általában mindenki panaszkodik.

A kutatásban végzett munkáért fél fizetést kapok, de időigényesebb,  mint egy teljes állás, előadásokat tartok, kutatási megbeszélésekre, kongresszusokra járok, alapítványi pénzt gyűjtök a PhD-hallgatóimnak. Aki nem akar kutatni, azt senki nem kötelezi, hogy heti 37 és fél óránál többet dolgozzon. A PhD-témavezetés ingyenes, arra mindenki a szabadidejéből áldoz. Jelenleg Illés Zsolt professzorral, aki Pécsről jött Odensébe, egy magyar–dán kutatást végzünk a demyelinizációs betegségek előfordulásáról a két országban. 

– Jól érzed magad Dániában? A fizetésedből kényelmesen meg lehet élni? 

– Mint orvos jól érzem magam, a rendszer nagyon átlátható, a hierarchia minimális a lapos szervezeti struktúra miatt, mindenki ugyanazt a fizetést kapja, függetlenül az orvosi szakterülettől, de részben a szolgálati időtől függően. A fizetés nyilvános, de a hálapénzről nem is hallottak. A keresztnevén szólítják az orvost, a titulusokat sem használjuk, a betegeknek, nővéreknek, orvostanhallgatóknak Melinda vagyok, mégis érzem, hogy tisztelnek. Mélyebb barátságot kötni azonban nagyon nehéz.  A professzorom, akivel közös az orvosi szobám, soha nem utasít, mindig megkérdezi a véleményem, és természetesen jogom van visszautasítani. A mindennapi életben működik egy természetes skandináv korrektség, kiszámíthatóság. Például mindenkinek jár ugyanaz az 5 éves ösztöndíj, amit 18 éves korától élete végéig igénybe vehet. A dán társadalomban egyelőre az a legfontosabb, hogy egyenlő esélyekkel induljon mindenki, és a lehetőleg csökkentsék a társadalmi egyenlőtlenségeket. Nagyon fontosnak tartják az ember személyiségét. A professzorom szerint, amikor felveszünk egy munkatársat, a személyiségét kell nézni. A neurológiát ugyanis mindenkinek meg tudjuk tanítani, de a személyiségén nem tudunk változtatni.