2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hiányzik az intézmények közötti hálózat

Nemrég a kormány meghirdette A digitalizáció bajnokai elnevezésű országos pályázatot, amiből arra lehetne következtetni, hogy a hivatalok háza táján már minden rendben, pedig ez hatalmas tévedés. A bürokrácia, a digitalizálási folyamat hiányosságai miatt önhibáján kívül elesett az idei Zöldház program napelemes pályázatától többek között egy olvasónk is, ennek kapcsán érdeklődtünk az intézmények informatikai rendszeréről, hálózatairól. 

– Milyen időszakonként kapja az Országos Személynyilvántartó Hivataltól és frissíti a lakossági adatokat az ANAF? Illetve ebben a rohamléptekkel fejlődő világban továbbra is személyesen kell felkeresni a fontosabb intézményeket és jelezni a státus, lakcím megváltoztatását annak érdekében, hogy a gyanútlan polgár elkerülje az utólagos kellemetlen meglepetéseket? – kérdeztük az országos adóhatóság vezetőségét.

Olvasói panasz nyomán kutakodtunk, és túl sok hiányosságot fedeztünk fel újra az ország informatikai rendszerének működésében. Panaszosunk eladta a marosvásárhelyi lakását, vásárolt egy vidéki magánházat, megtörtént a szabályszerű átíratás, kicseréltette a személyi igazolványát is az új címre, és néhány hónappal később pályázatot akart benyújtani az általa megvásárolt ház napelemrendszerének a telepítésére. Azonban a dosszié összeállítása során önhibáján kívül nem várt akadállyal szembesült, és nem tudott pályázni a Zöldház 2024 programra, mert az ANAF adatbázisában még nem szerepelt a neve az új lakcímen, továbbra is a régi tulajdonos volt bejegyezve, és ugyanez volt a helyzet a rendőrségi bűnügyi nyilvántartásnál is. Mindkét adatbázisban még az előző ingatlantulajdonos neve szerepelt.


Nincs hálózati összeköttetés az intézmények között

A Marosvásárhelyi Lakosság-nyilvántartó Hivatal igazgatója, Codruţa Sava megkeresésünkre arról tájékoztatott, hogy a személyazonosságiban történt változtatás nem kerül be automatikusan minden intézmény nyilvántartásába, mivel az országos digitalizálás jelenlegi szintje ezt nem teszi lehetővé. Minden intézménynek megvan ugyan a maga hálózata, de még a legfontosabb intézmények sincsenek közös hálózatba összekapcsolva, így nem láthatják automatikusan a változásokat. Amennyiben valaki hivatalosan lakcímet cserél, ez az Országos Személynyilvántartó Hivatal adatbázisába azonnal bekerül. Megyei szinten azonban nem küldhetik el az adatokat például a helyi közpénzügyi hivatalnak, annak külön eljárásrendje van, csakis az országos személynyilvántartó továbbíthatja az intézményeknek. Azonban kérdés, hogy a különböző intézmények milyen időközönként kapják meg az adatokat a központi adatbanktól. Ennek érdekében minden intézménnyel külön szerződést kötött az Országos Személynyilvántartó Hivatal, abban meghatározták az adatok aktualizálásának időszakát. Az adóhatóság, rendőrség, nyugdíjhivatal, gyermekvédelmi igazgatóság stb. különböző időközönként kaphatja meg az országos adatbázisból a személyes adatok megváltoztatását, így a lakcímváltoztatást is.


Az ANAF kéthavonta kap adatfrissítést

Az Adó- és Pénzügyi Hivatal (ANAF) nyilvántartásaiban történő adatfrissítések gyakoriságáról érdeklődve a központi hivatalnál arról tájékoztattak, hogy a Személynyilvántartási és Adatbázis-kezelési Igazgatósággal kötött együttműködési jegyzőkönyv szerint a lakhelyüket megváltoztató magánszemélyekről az országos pénzügyi hivatalhoz kéthavonta küldik el az új információkat. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a pénzügyi törvénykönyv 2015. évi 207-es. sz. törvénye 32. cikkének (5) bekezdése szerint az olyan lakóhely megváltoztatása esetén, amely egyben az adózási lakhely is, az adóalany/adófizető nem köteles az adóhivatalnál a lakóhely megváltoztatására külön kérelmet benyújtson. A központi adóhatóság által vezetett adófizetői nyilvántartás tartalmazza az adófizető/adóalany azonosító adatait is (név és vezetéknév, adóügyi székhely és személyi azonosító szám), amit a lakosság-nyilvántartó által szolgáltatott információk alapján töltenek ki, az adóeljárási törvénykönyv 91. cikkének (1) és (2) bekezdésével összhangban. Az Adónyilvántartás/Cazier Fiscal számítógépes alkalmazással kapcsolatban pontosították, hogy az adófizetők azonosító adataira vonatkozó információkhoz az Adófizetők nyilvántartása/Registrul contribuabililor/plătitorilor alkalmazás révén lehet hozzájutni.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató