2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A DNA is kifogásolja az igazságügyi törvénymódosításokat

Elutasította az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) közgyűlése a Tudorel Toader miniszter által az igazságszolgáltatás működését szabályozó törvények módosítására tett javaslatok többségét. 
A DNA közleménye szerint a közgyűlés résztvevői szavazatukkal megerősítették, hogy a tervezett módosítások jelenlegi formájukban az ügyészek tevékenységére való nyomásgyakorlásnak tekinthetők. Az ügyészek egyöntetűen elutasítják azt a javaslatot, amely szerint az Igazságszolgáltatási Felügyelet átkerülne az igazságügyi minisztérium alárendeltségébe, ez ugyanis szerintük sértené az ügyészek és bírák függetlenségét. 
Elvetették ugyanakkor a bírák és ügyészek felelősségre vonásával kapcsolatban tervezett módosításokat, amelyek a DNA szerint nem megalapozottak, mint ahogyan annak a szaktestületnek a létesítése sem, amely – a miniszter elképzelése értelmében – kizárólag a bírák és ügyészek ellen indított bűnügyi eljárásokkal foglalkozna. Nagy többséggel elutasították a DNA-ügyészek az ügyészségek vezetőinek kinevezési eljárásával kapcsolatos javaslatokat, valamint az előléptetési feltételek terén tervezett módosításokat is. 
Egyetért viszont a DNA azzal a módosítással, amelynek értelmében négy évre nő az ügyészségek vezetőinek mandátuma, és azt a javaslatot is jóváhagyták, miszerint a nyugdíjba vonult ügyészek és bírák nem kérhetik újraalkalmazásukat – mutat még rá a vádhatóság közleménye. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató