Dinamózene a feszültségben (2.)

Senki se gondolja, hogy a fiatal papjelöltek mindennapjai csak tanulásból és imádkozásból álltak. Bizony ők is néha kirúgtak a hámból. Történt egyszer, hogy Czuczor egy vasárnap délután „bált” szervezett. Akik jól bántak a hangszerekkel vagy táncolni tudtak, a könyvtárban gyülekeztek, ahol bizony talpcsiklandozó verbunkos zenére ugráltak a fiúk. Csak egy dolgot felejtettek el, mégpedig azt, hogy a könyvtár épp az egyik atya lakosztálya fölött volt. Így hát csak addig folyt a hejehuja, míg a nyugalmából feldörömbölt pap panaszt nem tett a rakoncátlankodók ellen.

Forrás: Nemzeti Fotótár, in zalakocka.hu

Jedlik Ányos 1820 és 1822 között Pannonhalmán teológiát tanult, és közben készült a doktori vizsgájára. Pesten vizsgázott, és 1822. október 31-én avatták a szabad művészetek és a filozófia doktorává. Akkoriban a szabad művészetek között szerepelt a zene is, tehát – bár ezenkívül kevés adatunk van róla – Jedlik a zenéhez is értett. Oktatói pályafutását a győri gimnáziumban kezdte, de még mindig tanult. Készült a pappá szentelésére. 1825-ben pappá szentelték.

1825–1831 között a számára kedvenc fizika mellett mezőgazdaságot és természetrajzot is tanított. Pedagógusként attól vált sikeressé, hogy kísérletezve tanított, diákjaival mindent kipróbált, hogy azok megértsék a folyamatok működését. A tapasztalatra épített oktatási elvének köszönhetően diákjai tisztelték és szerették.

Nem elégedett meg azzal a tudással, amit a tanáraitól kapott. Mindig kutatta az újdonságokat. A világon ekkor az elektromosság csodája volt a legnagyszerűbb tudomány. Sokan sejtették, hogy a delejesség – ahogy ekkor nevezték az elektromosságot – meghatározó része lesz a jövőnek.

A „villamdelejes forgony” valódi szenzáció volt 1829-ben. Jedlik képzelőerejét állandóan foglalkoztatta az elektromágnesesség. Az elektromos áram által keltett vonzó és taszító mágneses erőt igyekezett forgó mozgássá alakítani. Diákjai számára el is készített egy ősvillanymotort, ami ma is megtekinthető a győri Műszaki Múzeumban. Sajnos ezt a találmányát nem közölte a külföldi tudományos világgal, így – bár ő volt a villanymotor első megalkotója – az igazi elismerést más kapta. Moritz Hermann von Jacobi 1834-ben Párizsban mutatta be a saját villanymotorját. Jacobit 1837-ben I. Miklós cár Szentpétervárra hívta, hogy ott is bemutassa találmányát, és hatvanezer frankot ajánlott fel a gépezet fejlesztésére. Egy évvel később a Néva folyón felfele úszott Jacobi elektromos meghajtású csónakja, ami akkor elemekkel működött. A szükséges energiát 200 kilogrammnyi elem biztosította, az úszó szerkezet pedig valamivel több mint 2 km/óra sebességgel úszott a víz folyásával ellentétes irányban. 1939-ben már 12 embert vitt magával a villamos csónak, és 4 km/óra sebességgel kápráztatta el a nézőket. Az elemmel való működtetés azonban rendkívül költséges volt, így ez a találmány nem váltotta fel a gőzgépet.

Bizonyára sokan felteszik magukban a kérdést, miért nem állt Jedlik azonnal a világ elé, amikor megalkotott egy új szerkezetet? Ő maga válaszol erre a különös miértre: „Én, mivel az electro magnetismus theoriájábul igen természetessen folynak, nem is mertem volna ezen mühszereimet új találmánynak keresztelni, s attul is tarték, netalán már valahol ez illyes mühszerek le legyenek írva, ámbár én felölök valami említést tenni sehol sem találtam”.

Jedlik igyekezett beszerezni minden külföldi tudományos iratot. Ezekben olvasott a mesterségesen készített ásványvízről is. A vállalkozó kedvű fiatal rendtársakkal összefogva elkészítettek egy kezdet- leges ásványvízkészítő berendezést, és mivel olcsón sikerült ásvány- és szódavizet előállítani, a módszert tökéletesítették, és annyira fejlesztették, hogy az egész rendház szükségletét fedezni tudták. Később, amikor Pestre került (1841), magával vitte a szódavízkészítő berendezést, amit kibővítve előbb pincéjében, majd egy új helyen működtetett. Jedlik latin nyelvű leírásaiban megtalálható a különböző ásványvizek összetételének receptje, valamint a víz tisztaságát ellenőrző vegyi eljárások jegyzete. A szódavízgyártás népszerűségét és sikerét bizonyítja, hogy – tévesen! – a szódavízzel hozzák kapcsolatba Vörösmarty Mihály Fóti dalának keletkezését. Az viszont igaz, hogy a költő maga találta ki a „bökős víz” kifejezést, de ezt a szófordulatot Jedlik sohasem használta.

1831-ben különleges lehetősége adódott, hogy a pesti egyetem tanára lehessen, ellenben a rendfőnök nem egyezett bele, hogy elmenjen a versenyvizsgára. Úgy tűnik, élete küldetése mégis az volt, hogy Pesten legyen egyetemi tanár, mert 1834-ben váratlanul meghalt a fizika szakon tanító professzor. Ismét versenyvizsgát hirdettek. Ekkor már Jedlik is megkapta a rendfőnök ajánlólevelét. „Tanári tisztét mindig pontosan, serényen, rátermettséggel és buzgósággal teljesítette, annyira, hogy kiváló műveltségével általában a bölcsészeti, különösen pedig a természeti tudományokban, amiket előad és amiket a legjobb és legújabb szerzőknek fáradhatatlan olvasásával és tanulmányozásával maga is művel, nagy tudásával, előadói készségével, példákban való megvilágítással fel tudta kelteni hallgatói figyelmét, szeretetét, serkenteni tudta őket az előadott tárgyakkal való buzgó, szorgalmas és szép eredménnyel járó foglalkozásra; ugyancsak nemkülönben örvendetes eredménnyel járt fáradhatatlanul buzgó őrködése az ifjúság erkölcsi fegyelmének védelmében. Ezenfelül állandóan féltő gondját viselte a múzeumnak (ma szertár a neve), a fizikainak és a természetrajzinak egyaránt, eszközeit terhes munkával új és kitűnő rendbe hozta, kiváló szakavatottsággal újakat alkotott, fáradhatatlan buzgósággal mutatta be tanítványainak a fizikai kísérleteket még szünetnapokon is.” Ezen a versenyvizsgán történt Mikussay szégyenletes szabálytalankodása. Bár a tanárok többsége Jedliket látta alkalmasabbnak a posztra, mégis Mikussay után került fel a listára. Ekkor azonban egy idős, Wolfstein nevű egyetemi tanár, aki maga is Mikussayt pártfogolta, felszólalt: „Ez már mégis sok, amit ezzel a Jedlikkel csinálnak!” Ki tudja, még milyen praktikákkal igyekeztek elgáncsolni a tudós papot! Hosszas vita után azonban mégis Jedlik Ányos került az első helyre.

Jedlik 1837-ben beadta a királyhoz a kinevezésének kérelmét. A válasz részben az 1838-as pesti árvíz miatt megkésett, és csak 1839 végén írta alá a király a kinevezésről szóló okiratot.