2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A gernyeszegi Teleki-kastély udvarán szervezték meg a diákság kultikus eseményét

A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség (MMDSZ) június elseje és ötödike között szervezte meg a Diáknapok 23. különkiadását, amely idén – ahogy a neve is sejteti – helyszínt változtatott, és a gernyeszegi Teleki-kastély udvarán zajlott. Az esemény során napközben a különféle csapatjátékokon volt a hangsúly, míg este a felhőtlen szórakozásé volt a főszerep.

Varga László, az MMDSZ elnöke elmondta, hogy a szervezői csapat nagy örömére szolgált, hogy két év kihagyás után ismét sikerült megszervezni a diáknapokat. Őszintén beszámolt arról is, hogy nem feltétlenül a legsikeresebb eseményen vannak túl, hiszen két év után másképpen kellett gondolkozzanak, illetve a szervezői csapat is cserélődött. A legnagyobb gondot az idei diáknapokon a szállítás és a távolság jelentette, mert valahogy ki kellett jutni Gernyeszegre, majd vissza a városba. Ezt leszámítva pozitív visszajelzéseket kaptak a szervezők, a résztvevőknek tetszett a természetközeli helyszín, a sátortábor és a két különböző zenei felhozatalt kínáló színpad. Az MMDSZ elnöke hangsúlyozta, hogy az idei évben körülbelül 800 aktív diáknapozó személyt számoltak, az esti koncerteken velük együtt körülbelül 1500 résztvevő volt. Reménykednek abban, hogy az idei különkiadás meghozza a külsősök kedvét ahhoz, hogy jövőre csapatokba szerveződjenek és aktív csapattagként látogassanak el a diáknapokra.

 A Szintaxis zenekar

Fotók: Mariş Cristian Daniel


Varga László beszámolt a hagyományos játékokról is. Szerdán és csütörtökön sportnappal indították az eseményt, ami jól indult és jól is zárult. Azonban objektív és külső gondok miatt voltak csúszások. Ennek egyik oka az egyetemi program lehetett, mert több szervező is még részt kellett vegyen a tanórákon, illetve nem egy esetben voltak ismeretfelmérő tesztek is. Továbbá az elnök azt sem rejtette véka alá, hogy februárban fogtak neki a szervezésnek, amikor már nagyrészt biztos volt, hogy lesz lehetőség megszervezni az eseményt. Ebből adódóan merültek fel problémák, viszont sikerült mindenkivel megtalálni a közös nevezőt. Összességében mindenki boldog volt, hogy két év után ismét részt tudott venni a diáknapokon. Varga László zárógondolat gyanánt megemlítette: a céljuk az, hogy jövőben a rendezvény visszakerüljön a városba.

Pénteken a nagyszínpadon elsőként a Szintaxis zenekar lépett fel, amely a 2020-as diáknapokra kapott meghívást, azonban a járvány miatt elmaradt az esemény, így csak két évvel később tudott színpadra állni. Bíró Hunor elmondta, hogy a koronavírus alatt sem állt meg a zenekari élet, hiszen folyamatosan dolgoztak, és most végre lehetőségük volt bemutatni az alkotásaikat szabadtéri színpadon.

Marton Zoltán őszintén beszélt arról, hogy az elején kétségeik voltak azzal kapcsolatban, hogy milyen lesz a diáknapok Gernyeszegen, azonban kellemes meglepetésként könyvelik el az eseményt. Külön élmény volt számukra, hogy az utolsó dalukat a naplementében játszhatták el. Úgy fogalmaztak, hogy minden úgy alakult, ahogy a legjobb forgatókönyvekben elképzelik. A zenészek külön kiemelték, hogy a diáknapokon a közönség átérezte a dalok hangulatát, és bulis dalokra tudtak szórakozni, míg a melankolikusabbak esetében összeölelkeztek, és úgy hallgatták. 

Bíró Hunor és Marton Zoltán arról is beszámolt, hogy a járvány ideje alatt a zenekar közel állt ahhoz, hogy felbomoljon, de szerencsére sikerült „megmenteni” az együttest. Különböző szerepcserék is voltak, de most már teljes gőzzel készülnek az első, fellépésekkel teli nyarukra, amikor szinte az összes erdélyi fesztiválon ott fognak állni a színpadon.

A 4S Street zenekar első koncertét éppen a diáknapokon adta, 2018-ban. Idén pedig ismét színpadra álltak. Négy évvel ezelőtt még nem volt megjelenve a leghíresebb daluk, a közönség azt sem tudta, hogy kik ők, mégis nagyon jól fogadták őket, és a dalaik megérintették a résztvevők lelkét, emlékezett vissza Alin Nicuta. Idén viszont az összes dalt énekelték, ami egy katartikus élmény volt a zenekar számára. A frontember elmondta, hogy a diáknapok számukra mindig egy otthonosságérzést jelent, hiszen ez volt a kezdet, ami megmarad az emberek lelkében.

 Az énekes arról is beszámolt, hogy az elmúlt két évben lehetőségük volt arra, hogy jobban odafigyeljenek a zenekar emberi részére, „nagyobb lelke” lett az együttesnek. Éppen ezért boldogan néznek vissza a járvány időszakára. Az idén nyáron pedig számos koncertet fognak adni mind Erdélyben, mind pedig Magyarországon. Dalok tekintetében is készülnek újdonságokkal. Egy új dalt már fel is vettek, ami szintén a szíveket fogja megszólítani. A címét még nem döntötték el, viszont Alin Nicuta elmondta, hogy a mai világ példaképeiről szól az alkotás, viszont azt is belefoglalták, hogy ez nem minden esetben jó. Véleménye szerint az a legfontosabb, hogy mindenki saját maga példaképe is legyen.

A 4S Street zenekar


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató