2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A dán munkaadók tiltakoznak a határellenőrzés ellen

  • 2011-06-10 18:39:45

  • MTI

A dán gyáriparosok szövetsége csütörtökön felszólította a kormányt, hogy álljon el a határok ellenőrzésének felújításától.

A dán gyáriparosok szövetsége csütörtökön felszólította a kormányt, hogy álljon el a határok ellenőrzésének felújításától, mert az károsan érinti a gazdasági életet.
Elsősorban a bevándor-lásellenes politikusoknak tett engedményként a dán kisebbségi kormány a közelmúltban jelentette be, hogy a jövő héttől felújítja határain a személyforgalom ellenőrzését.
A terv a szomszédos Németországban komoly ellenérzést keltett és az Európai Bizottság is tiltakozott, mert Koppenhága veszélybe sodorja az Európai Unió egyik legfontosabb vívmányát, a polgárok és áruk szabad áramlásáról szóló schengeni megállapodást.
„A határellenőrzési egyezség teljesen elhibázott jelzés, amely ronthat a dán vállalatok lehetőségein fontos piacokon” – állítja közleményében Karsten Dybvad, a Dán Iparszövetség vezetője. A Jyllands-Posten napilapnak azt is elmondta, hogy „ez azt jelzi a környező világnak, hogy Dánia saját útját járja. Ezt nem akarja a szövetségünk.”
A dán kormány szerint a szigorúbb határellenőrzésre azért van szükség, mert azzal hadat üzennek a csempészésnek, az illegális bevándorlásnak és emberkereskedelemnek, és ez összeegyeztethető több uniós tagállam hasonló törekvésével, hogy időnként szigorítanak az ellenőrzésen.
Lars Barfoed dán igazságügyi miniszter is lesöpörte az aggodalmakat: „nem hiszem, hogy az utazók bármi különbséget fedeznének fel a mai helyzethez képest”. „Esetleg előfordulhat, hogy a jelenleginél több autót állítunk félre ellenőrzés céljából, de ez még mindig csak a forgalom töredékét érinti. A figyelem az illegális árukra, fegyverekre, robbanóanyagra és kábítószerre terjed ki” – nyilatkozta a miniszter, Hozzáfűzte: „Mi ugyanannyira szívünkön viseljük a dán–német és a dán–svéd határok szabad átjárását, mint a szomszédjaink. Eltökéltek vagyunk abban, hogy betartjuk a schengeni megállapodást, és a jövőben is tartjuk magunkat hozzá.”

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató