2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az idén a megszokottnál korábban, május végén kezdetét veszi a mikházi Széllyes Sándor Csűrszínház évada. 

A tavalyi Csűrszínházi Napokon a Gyulai Várszínház, a Kaposvári Egyetem és a budapesti Nemzeti Színház közös produkciójaként láthatta a közönség Weöres Sándor Psyché című darabját. Rendező: Vidnyánszky Attila (Fotó: Vajda György)


Az idén a megszokottnál korábban, május végén kezdetét veszi a mikházi Széllyes Sándor Csűrszínház évada. A Mikházi Csűrszínházi Egyesület által működtetett, az eltelt évek alatt igen népszerűvé vált, nívós programsorozatot nyújtó teátrum ez évi nyári évada is számos, változatosságban hiányt nem szenvedő kulturális rendezvénnyel várja az érdeklődőket május 20-tól szeptember 3-ig. A 2017-es eseményekkel, illetve repertoárral kapcsolatosan kedd délelőtt tartottak sajtótájékoztatót a szervezők a marosvásárhelyi Spectrum Színházban, ahol Szélyes Ferenc színművész, főszervező üdvözölte a megjelenteket.
– Az idén az eddigieknél korábban, május 20-án kezdődik a csűrszínházi program. A programsorozat sűrűbb, mint a tavaly, több minden került be a repertoárba, ráadásul helyenként túljelentkezés volt, azon fellépni vágyókat, akik januárban jöttek hozzánk, mind elutasítottuk, mert a program decemberben már készen volt. Májusban két rendezvényünk lesz: huszadikán Száll a világ címmel az Artsy M Diákszíntársulat adja elő a Weöres Sándor versei alapján összeállított, Gyéresi Júlia által rendezett előadását, míg 27-én a jobbágytelki hagyományőrző néptáncegyüttes lép fel Varró Huba vezetésével. Ők Az idő kereke című produkciójukkal szerepelnek. Az idei programnál figyelembe vettük a gyerek- és ifjúsági közönség igényeit is – több mint három mesejátékkal várjuk az érdeklődőket. Június elsején, gyereknapon a Maros Művészegyüttes Szép Palkó című előadását láthatja a közönség, de az évad során gyerekelőadással fellép a Bekecs néptáncegyüttes és a soproni Petőfi Sándor Színház is. Nagyon szeretnénk a gyerekeket is a Csűrszínházba szoktatni, mert az idő telik, és belőlük lesz majd a felnőtt közönség. A Gyéresi Júlia által rendezett Száll a világ című előadás célja ugyancsak a környék ifjúsága érdeklődésének a felkeltése. Ide tartozik a filmnap, a filmmaraton is, amit szeretnénk úgy megszervezni, hogy vetíthessünk egy gyerekfilmet, egy ifjúsági filmet és egy éjszakai művészfilmet is. A július 29-én esedékes filmnapot a TIFF-fel közösen szervezzük. A legkésőbbi programunk gazdanap, amely az idén két napig tart. Szeretnénk, ha a környék ifjú gazdái is részt vennének termékeikkel, állataikkal, nekik külön standot biztosítunk. 
A Csűrszínházi Napok az évad magját képezik. Június 23-tól 25-ig, péntektől vasárnapig nagyon sok kulturális eseményen vehetnek részt az érdeklődők. Sikerült a szovátai alkotókörrel megegyeznünk, és péntek este egy nagyon szép tárlatot hozunk létre az iskola termében a Szováta környéki képzőművészek – Bocskai Vince, Kuti Dénes, Kuti Botond, Németh Attila, Siklódi Zsolt és Sánta Csaba – alkotásaiból. E kiállítás nyitja a napokat. A tárlatot Bogdán Zsolt, Csutak Réka és Kovács Éva Nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak című Dsida-műsora követi, majd a soproni Petőfi Sándor Színház, a Zentai Magyar Kamaraszínház és a Mikházi Csűrszínházi Egyesület közös előadása, Ingmar Bergman Őszi szonáta című drámája lesz látható Pataki András rendezésében. A főszerepet kolléganőnk, Farkas Ibolya színművésznő játssza jutalomjátékként. Szombaton déli 12 órakor könyvbemutatóra kerül sor több szerző közreműködésével. A résztvevők – Káli Király István, Kovács Levente, Vajda György, Lokodi Imre, Spielmann Mihály és Székely Szabó Zoltán – egymást mutatják be a csűrszínház udvarán, a büféhez nagyon közel. Szombat este láthatjuk a Hoztam valamit a hegyekből – Mezei Mária című produkciót, Tóth Auguszta önálló estjét (budapesti Nemzeti Színház), valamint a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház előadását, Carlo Goldoni Mirandolina című vígjátékát is, utóbbit Csurulya Csongor rendezésében. Vasárnap a Bekecs néptáncszínház lép fel Legendák kertjében című zenés-táncos mesejátékával. Július 15-én kerül sor a Csűrszínházi Zenei Fesztiválra – a Bronx Music Egyesület elvállalta, hogy hirdeti és szervezi, az eseményen erdélyi együttesek lépnek fel. Július 22-én pedig ismét zenés mesejáték következik: A pokoli puncs-pancs című előadás a soproni színház és a Csűrszínházi Egyesület közös produkcója.
A helyi önkormányzat mindezekben nagyon sokat segít, a tavaly újrafestettük, kijavítottuk a színházat, megszépítettük a kertet, jó irányba megy minden. Szerencsére a támogatóink köre is bővül – mondta Szélyes Ferenc.
Barabási Attila Csaba, a Maros Művészegyüttes igazgatója hozzátette: a múlt évtől a táncművészet is hangsúlyosan foglal helyet az évadban. – Elsősorban a gyerekeket szeretnénk megcélozni, a tavalyi, június elsejei előadásunkra több mint 300 gyerek jött el, a saját buszunkkal hordtuk ki őket. Ezt valószínűleg hagyománnyá avatjuk. Beöltözhettek a jelmezekbe, belebújhattak a díszletekbe, ez nagy élmény volt számukra. A Csűrszínház egyik nagy előnye, hogy lehetőséget ad a társulatok közötti kapcsolatok létrehozására és működtetésére. Ilyen kapcsolatot létesítettünk a soproni színházzal is – a Maros Művészegyüttes hamarosan oda fog ellátogatni és 17 előadást tartani. A Petőfi Sándor Színház igazgatója a Csűrszínházban látta az egyik produkciónkat, megtetszett neki és meghívott bennünket. Azóta szép kapcsolat alakult ki a két intézmény között.
Vajda György, az Artecotur Egyesület vezetője is egyetértett abban, hogy a Csűrszínház kovász a kulturális kapcsolatok terén. 
– 2012 óta, amióta az egyesületünk létrejött, és diákszínjátszást oktatunk, immár a harmadik diákszínjátszó táborunkat szerveztük Mikházán. A május 20-i előadásunkon diákok szavalnak diákoknak, reméljük, ez is ösztönzi a fiatalokat a versolvasásra; az idei táborra augusztus 21-e és 27-e között kerül sor. Továbbá a budapesti Nemzeti Színház meghívott bennünket egy színházlátogatásra, és a költségeket is állják. Ott is van pedagógiai foglalkozás, valószínűleg onnan is jönnek ide tanárok, és mi is megyünk majd oda. Ez a kapcsolat is a Csűrszínháznak köszönhető.
Pánczél Szilamér, a Maros Megyei Múzeum munkatársa az augusztus 12-én sorra kerülő 5R római fesztivállal kapcsolatosan elárulta, hogy az idei szemle kiemelt témája az oktatás, a nevelés, a gyerekkor. A rendkívül sikeres fesztivál ez évben is több helyszínen zajlik, a mikházi kolostor udvarán a kolostori nevelés hangulatát igyekeznek megidézni, míg a Csűrszínház udvarán különböző útvonalakat tárhat fel a gyermek és a felnőtt látogató, a régészeti parkban és a kolostortemplomban idegenvezetés zajlik, számos programot kínálnak a meghívott hagyományőrző egyesületek, régizene-együttesek. A múzeumpedagógiai műhelyek összetétele változni fog, a római és a ferences élet kiemelt momentumait igyekeznek bemutatni. A tavaly több mint 3000-en jöttek el a nagyon sikeres fesztiválra, amelyet a Csűrszínház által nyújtott infrastrukturális háttér nélkül lehetetlen lett volna megszervezni. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató