2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A koronavírus gazdasági hatásai

A kínai vírusjárvány miatt romlott a befektetői hangulat, mélypontra csökkent az okostelefon-gyártás, és az átlagos olajár is alacsonyabb lehet az eddig várt szinteknél. Mindezek a tényezők negatívan hatnak a világgazdaságra, és végső soron a kelet-európai országokban is kifejtik negatív hatásukat. 

Az okostelefon-gyártásban csapódott le leghamarabb a koronavírus-járvány negatív hatása. A termelési fennakadások miatt az első negyedévben éves viszonylatra számítva 12 százalékkal csökken a gyártás a kínai TrendForce piackutató intézet hétfőn közzétett prognózisa szerint. Ez az utóbbi öt év mélypontját jelenti. A termeléscsökkenés nem is annyira az alkatrészellátás fennakadásai (mivel a gyártók a holdújév miatt hagyományosan nagy készleteket halmoztak fel), hanem az összeszerelés leállásai miatt következett be. Ugyanakkor például a Samsung esetében csak 3 százalékos csökkenéssel számolnak, a cég gyártókapacitásainak nagy része Vietnámban található. Az elemzők nem tekintik borúsnak az éves kilátásokat, nem számolnak keresletcsökkenéssel, csak egy kis csúszással. Ennél érdekesebb, hogy az euróövezeti befektetői hangulatindex a három egymást követő növekedés – amely az amerikai–kínai kereskedelmi ellentétek rendeződésének köszönhetően javult – után februárban már mérséklődött. A Sentix gazdasági kutatóintézet honlapján közzétett felmérés alapján az euróövezet befektetői hangulatindexe 5,2 pontra csökkent februárra vonatkozóan a januári 7,6 pontról. A piac a ténylegesnél nagyobb csökkenést, 4,1 pontot várt februárra. Kelet-Európában javult ugyan a hangulatindex és az aktuális helyzet megítélése is, a kilátások viszont itt is romlottak. A hangulati romlás a legnagyobb mértékben az ázsiai térségben volt kimutatható. Az ázsiai térséget Japán nélkül követő hangulatindex 7,1 pontra zuhant februárra a januári 18,4 pontról. 

Fogyasztói szempontból akár pozitívnak is értékelhető a koronavírus hatása az olajárra. Londoni piaci elemzők szerint a kereslet csökkenése miatt az idén és jövőre is érzékelhetően alacsonyabb lesz az átlagos olajár az eddig várt szinteknél. A Moody’s Investors Service Londonban ismertetett legfrissebb szektorelemzésében azt emelte ki, hogy Kína a világ legnagyobb nyersolajimportőre, és a koronavírus-járvány máris lassította a kínai gazdaság aktivitását. Így már a globális olajkereslet ebből eredő rövid távú visszaesését valószínűsítő előrejelzések is elégségesek voltak ahhoz, hogy az elmúlt időszakban jelentősen csökkenjen a nyersolaj árfolyama. A nemzetközi hitelminősítő kimutatta, hogy a Brent hordónkénti ára a január 31-én zárult egy hónapban 14 százalékkal 57 dollár alá, a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) olajtípus árfolyama 16 százalékkal 52 dollár alá süllyedt. A Moody’s becslése szerint a kínai gazdaság hozzávetőleg 14 millió hordó olajat fogyaszt naponta, vagyis a kínai kereslet tartós 10 százalékos visszaesése esetén – bár a cég hangsúlyozza, hogy nem ez az alapeseti előrejelzése – 1,4 millió hordónyi napi kereslet veszne el. A hitelminősítő számításai szerint, ha egy ekkora keresleti visszaesés hat hónapig fennmaradna, az 250 millió hordóval növelné a globális nyersolajraktárkészleteket, hacsak a termelők részéről ezt nem kíséri a kínálat ennek megfelelő csökkentése.

Ilyen körülmények között a román gazdaság teljesítőképessége kiszámíthatatlan lesz, ráadásul az elhúzódó kormányválság és a hatalomszerzésért folyatott politikai csatározások miatt kétséges, hogy a versenyszféra növekedést tud-e felmutatni. 



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató