2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az elkövetkező választások ismét nagy kihívások elé állítják az erdélyi magyarokat. A tét az, hogy biztosítani tudjuk a magyar érdekek képviseletét Bukarestben, hiszen az elmúlt évtizedek tapasztalata alapján a magyar közösségért csak a magyar önkormányzati és parlamenti képviselők harcolnak – hangsúlyozta Csibi Attila szenátorjelölt, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke. A politikus szerint a parlamenti képviselet biztosítása már csak azért is rendkívül fontos, mert a tervezett közigazgatási reform veszélyezteti a kisebbségi jogokat és az eddig elért eredményeket.

Júniusban kiváló eredményt ért el az RMDSZ Maros megyében. Mennyire lehet erre építeni a mostani választások előtt?

Cs. A.: Júniusban sikerült megmutatnunk, hogy a magyar közösség képes saját erejére támaszkodva eredményeket elérni. Maros megyében 41 településnek van magyar polgármestere. A nyár elején a megye lakosai megértették a választások fontosságát, elmentek szavazni, és beleszóltak abba, hogy ki lesz a településük vezetője, és milyen irányba haladnak a dolgok helyi szinten. Most is ugyanezt kell tennünk: nem dőlhetünk hátra, mert csak így érhetjük el, hogy a jövőnkről mi magunk döntsünk. Most is közösen kell kiállnunk a magyar közösségért, hogy a mi hangunk is hallható legyen, amikor országos szinten hoznak politikai döntéseket. Ezt kell mindenkinek megértenie, és parlamenti képviselő- és szenátorjelöltjeink ezért járják nap mint nap Maros megye településeit, hogy személyesen beszélgessenek az emberekkel a gondjaikról, panaszaikról, meglátásaikról, a választások fontosságáról és az RMDSZ Józan ész programjáról.  

Előzetes felmérések szerint a lakosság nagy érdeklődést mutat az államelnöki és parlamenti választás iránt, azaz magas részvétel várható. Mennyire nehezíti ez meg az RMDSZ helyzetét?

Cs. A.: Ne áltassuk magunkat, a részvétel magas lesz, és a román pártok meg fognak mozdítani mindent. Nekünk is meg kell mozdulnunk, nem maradhatunk alul a románokhoz képest. Ha a magyar emberek nem mennek el szavazni, akkor ennek az lehet az ára, hogy nem lesz képviseletünk Bukarestben, vagy nem lesz elég erős képviseletünk ahhoz, hogy beleszólhassunk az országos döntésekbe. Az elmúlt évtizedek tapasztalata az, hogy csak az RMDSZ-nek fontos településeink fejlesztése és a magyar közösség érdekeinek védelme. Meg kell mutatnunk: nem csak ők döntenek a jövőnkről, ez a mi országunk is. November 24-én és december 1-jén a magyarokkal számolni kell.

Mi a legfontosabb cél a választások után?

Cs. A.: A választások után az egyik legfontosabb feladatunk a közösségünk építése és védelme lesz. Ehhez pedig a legjobb eszköz a kormányzás, mert így tudjuk biztosítani, hogy a magyar közösség érdekei ne csorbuljanak. Az RMDSZ célja az, hogy tagja legyen a kormánynak. Meg kell védenünk azt, amit eddig elértünk, és meg kell akadályoznunk azokat a döntéseket, amelyek rosszak a magyar emberek számára. Minden egyes szavazat közelebb visz minket a kormányzáshoz és ahhoz, hogy mi magunk hozzuk meg a fontos döntéseket. Nehéz idők várnak ránk, az egyik legfontosabb feladatunk most a rossz közigazgatási átszervezés megakadályozása.  

A közigazgatási átszervezést már nagyon régóta tervezik a román politikusok, mostanáig mégsem történt semmi előrelépés. Komolyra fordulhat ez a kérdés?

Cs. A.: Igen, ez az elkövetkező 4 év egyik legnagyobb veszélye, hiszen most már nemcsak beszélnek róla, hanem az USR konkrétan benyújtott a parlamentbe egy   közigazgatási reformra vonatkozó tervezetet. Ha ezt elfogadja a parlament, magyar többségű megyék és magyar intézmények fognak megszűnni, korlátozni fogják a nyelvhasználatot, és az ügyintézés nehezebb és drágább lesz. Meg kell akadályoznunk, hogy erre sor kerüljön.  

Mi a legfontosabb üzenet, amit el szeretne juttatni a választókhoz?

Cs. A.: Az előttünk álló választásokon is egységet kell felmutatnunk, hogy közösségünk ne legyen kiszolgáltatva Bukarestnek. Csak az RMDSZ tudja megvédeni a közösségünk érdekeit, mert csak nekünk fontos településeink fejlesztése. Mi vagyunk azok, akik kiállunk a fiatal családok, a diákok, a betegek, a hazai termelők és a kisvállalkozások mellett. A választások előtt arra kérek mindenkit, hogy a közösségünk érdekeit tartsa szem előtt, és józan ésszel döntsön! November 24-én szavazzanak Kelemen Hunorra, hogy a magyar közösség hangja erős legyen a parlamentben! December 1-jén pedig szavazzanak az RMDSZ-re, hogy a magyar közösség ereje érvényesülhessen a döntéshozatalban!  

Cod MFC: 13240004




Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató