2024. july 9., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Cserey Csaba könyvbemutatója

„A Ritmus nélkül nincsen élet című könyvet azért írtam meg, mert úgy éreztem, hogy sok olyan dolog van a világon, ami nem marad meg mások számára…”

„A Ritmus nélkül nincsen élet című könyvet azért írtam meg, mert úgy éreztem, hogy sok olyan dolog van a világon, ami nem marad meg mások számára. Én mint zenész szeretném azokat az időket feleleveníteni és hátrahagyni az utókor számára – attól az időtől, amikor kezdtem, napjainkig. Sok zenésszel játsztam, és fontosnak tartom, hogy sokukat megemlítve tisztelegjek előttük az általam leírt sorokban, de egyúttal az előtt a világ előtt is, amiben éltem és élek. Vannak örök emlékű pillanatok. Amikor egy gondolat megfogant, amikor egy másik ember által kimondott szó cselekvésre késztetett, alkotásra, érzelmek kifejezésére. Így születnek az értékek, így jött létre ez a könyv is, kedves olvasó. Egy szerény kis kötet, benne számomra a legnagyobb kinccsel: találkozásokkal és zenével. Az eddigi életemmel. Volt benne sok könnycsepp. Nem a keserűség könnycseppjei csupán, hanem szerencsére sokszor a meglepetésé, az örömé, a gyönyöré is. Ezen emlékekkel a kötetben üzenem mindenkinek, ki e földre született egyedi, értékes és pótolhatatlan emberként, hogy egyetlen dolgunk van nekünk itt, ég és föld között: szeretni, mit a szívünk diktál. Az én életem elválaszthatatlan attól, ami szívemhez legközelebb áll. Az én életem a ritmus, a dob, a dallam. És ezek nélkül nincsen élet” – e szavakkal ajánlja kötetét az olvasónak Cserey Csaba. 
A szerző, művész- és becenevén Csabcsi egyike a legismertebb és legelismertebb hazai dzsesszzenészeknek. Dobos és ütőhangszeres művész, számos neves formációban fellépett az elmúlt évtizedekben. Az 1958-ban Gyergyószentmiklóson született alkotó 1989-ben költözött Szatmárnémetire, ahol a helyi színház munkatársa lett. 1970-ben hozta létre első zenekarát, de ismertté azután vált, amiután a Vox T együttessel közösen feljátszott albumait kiadta az Electrecord, a ’80-as évek elejétől pedig a Román Televízióval működött közre. Az azóta eltelt évtizedekben olyan, a hazai és nemzetközi dzsesszéletben legendás nevekkel koncertezett együtt, mint Harry Tavitian vagy Johnny Răducanu, egyéni projektjei mellett pedig szívesen tart gyerekfoglalkozásokat, ismerteti meg a legifjabb nemzedékekkel is az ütőhangszerek varázslatos világát. „Cserey Csaba egyike a legleleményesebb romániai dzsesszütősöknek, és egyben az egyik kedvenc partnerem. Az elmúlt tíz évben számos koncerten játszottunk együtt duóban, trióban, vagy az Orient Express nevű zenekarom vendégfellépőjeként Romániában, Magyarországon, Belgiumban, Németországban, Ausztriában és Törökországban egyaránt” – nyilatkozta róla Harry Tavitian dzsesszzongorista. 
A művész nemrégiben könyvet írt: a Ritmus nélkül nincsen élet című kötetet péntek délután Marosvásárhelyen is bemutatják a második Freedom Blues Festival keretében, a Sörház utcai Jazz&Blues Clubban. Az este 7 órától kezdődő eseményt Cserey Csaba rövid, ütőhangszeres bemutatója követi, majd a fesztiválon fellépő együttesek koncertjeivel folytatódik a neves formációkat felvonultató bluesfesztivál.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató