2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A mai rohanó és érzelmileg elhidegült világban egyre kevesebb közösségi élményben van részünk. A környezetünk, de a saját magunk által felállított korlátozások miatt is egyre kevesebb időnk van egymásra, örülünk, ha a közvetlen családunkra és a legközelebbi barátainkra jut belőle. Mezőfele kis számú lakossága sem képez kivételt a szomorú helyzet alól: felnőttjeinket lekötelezi egy-egy lakóhelyen kívüli munkahely, gyerekeinket szétszórjuk az oktatás különböző központjaiba, a „szabad időt” behálózza mindenféle egyéb aktívitás, vagy bedarálja a virtuális valóság. Nem jut idő egymásra, a barátkozásra, ismerkedésre, az egymással való együttlétre, esetleg játékra.

A Mezőfele református egyházközsége által évente megrendezett gyermekbibliahét jelenti közösségünkben az egyik olyan lehetőséget, amely minden nyáron egy-egy hétre a közösség gyerekeit hitoktatásra, gyerekfoglalkozásra, közösségformálásra gyűjti egybe. A 2023-as évi rendezvényen több mint 50 gyerek vett részt, és a bibliahét egy hosszú délutánba nyúló, önfeledt játékkal ért véget. Akkor fogalmazódott meg először a gyülekezet vezetőiben, hogy lehetőséget kellene teremteni gyerekeinknek a többszöri találkozásra, ismerkedésre, arra hogy egymás felé nyissanak. Lehetőségeket kerestünk a szabad, nyílt téren való közös játszásra, a gyerekek és családjuk együttlétére, melyben teljes mértékben eltörölhetjük a felekezeti hovatartozást, a társadalmi vagy életkori különbségeket, és ebben az elképzelésünkben egyenértékű partnerre találtunk a Hetednapot Ünneplő Adventista Egyház mezőfelei gyülekezetében.




„Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!” (Zsoltárok 133:1) – ezzel az igeverssel hívtuk már 2023 októberében a faluközösség minden tagját és az odakívánkozókat az első mezőfelei családi napra. Nem voltak nagy elképzeléseink és konkrét programsorozatunk, de annál több volt a segítő kéz és a tenni akarás. Együtt lenni, játszani, beszélgetni, eszmét és tapasztalatot cserélni, feltöltődni, elmesélni és meghallgatni, adni és kapni; összekacsintani, vállon veregetni, tanácsot kérni és adni – ennyit akartunk. És cserébe mosolyt, kacagást, jókedvet és megértést vártunk el. Az akkori eseményen kifogott az őszi esős időjárás, a kiválasztott nap túl hűvös volt. De bár az együttlét rövidre sikerült, a szervezők már akkor tudták, hogy ezt az elképzelést folytatni kell.

A két egyházi intézmény szervezésében idén szeptember 22-én került sor a II. mezőfelei családi napra, amelyhez ezúttal helyi vállalkozók, termelők, a helyi érdekképviseleti csoport és sportalakulat is örömmel csatlakozott.

Isten kegyelméből gyönyörű napsütésre és melegre ébredtünk, ami egész nap kitartott. Megtelt a sportpálya vidám gyermekkacagással, felnőttek örömével, idősek hálájával. Együtt kulcsolta imára kezét kicsi és nagy, és hallgatta Isten szent igéjét. Együtt gyönyörködtünk a tehetségeseinkben, akár a fúvószenekart hallgatva, akár a néptáncosainkat nézve. Együtt fogyasztottuk el az üstökben rotyogó, finomabbnál finomabb falatokat, és mindenki megtalálhatta a kedvére valót a hús- vagy vegánalapú töltött káposzta, gulyás, berbécspörkölt, finom házi kenyér, főtt kukorica, kelt tészták, sütemények és egyéb ínyencségek között, amit mind-mind ügyes, segítő kezek teremtettek elő az asztalokra önzetlen hozzájárulásból.

Helyet kaptak a rendezvényen a helyi termelők és a kézműves termékek is, és ismét ráébredtünk arra, hogy mennyi érték rejlik itt köztünk, a közösségben.

Részt vehettünk a község önkéntes tűzoltóinak bemutatóján, ott magaslott a sportpálya közepén a légvár és az ugrálóvár, arcot festettünk, csillámtetoválás készült, gyerekfoglalkozásokra, egészségfelmérésre vártak minden érdeklődőt az arra kijelölt sátorokban. Lehetőség nyílt kézműveskedésre, írásos varrásminta tanulására, gyerek és szülő közösen barkácsolhatott, de mindenkit várt a paintball céllövölde, az asztalitenisz és a röplabda is. Ha csak röpke pár órára is, de figyelmen kívül maradt a virtuális világ, és nem éreztük az elektronika, a fesztiválfények és -zajok hiányát.

 Meghitt találkozások, beszélgetések és jókedv – ez jellemezte az idei rendezvényünket, amely a tavalyihoz képest sokkal szervezettebbnek bizonyult, és érezhettük, hogy Krisztus anyaszentegyházában mindannyian Isten gyermekeiként lehetünk együtt.

Az esemény megszervezése az erre nyitott szívűek önzetlen anyagi hozzájárulásával, segítő kezek munkájával, biztató szavakkal valósulhatott meg, és hisszük, hogy a jószándékkal végzett munkát és a szívből jött adakozást Isten gazdagon megáldja, és mennyiségtől függetlenül az Ő színe előtt mindez egyenértékű.

 A mezőfelei családi nappal nem akarunk mércét felállítani, sem egy előre meghatározott színvonalat képviselni, de biztatunk minden körülöttünk élő közösséget a hasonló rendezvények megszervezésére. Mi csupán hagyományt szeretnénk teremti egy olyan eseménnyel, amelyen mindenkor központi szerepet kap a biblikus család intézménye, teret talál a korlátozások nélküli játék, az együttlétben pedig elmosódnak a tisztség, a státusz, a társadalmi pozíció miatti különbségek. S.D.G.

Nagy Adél





Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató