2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Csak a katolikusok?

Mennyi ideig tarthat a napi iskolai program?

Egy marosvásárhelyi iskolától érkezett levélben panaszolják a szülők, hogy az érintett iskola igazgatósága szabadnapot ad a „katolikus” pedagógusoknak a közelgő ünnepek három napjára, nagypéntekre, húsvét első és másodnapjára. A közoktatás keretében működő tanintézmények megszervezésére és működésére vonatkozó szabályzatot jóváhagyó 4183/2022. július 4-i határozat 11. cikkelyének 8-as bekezdésére hivatkozva az igazgató javaslatára az iskola vezetőtanácsának határozata alapján (amelyről a megyei tanfelügyelőséget is értesítették) pontosan megszabják, hogy a „katolikus” pedagógusoknak melyik napokon és hogyan kell bepótolni „a szünidőben szabadon töltött” napokat. 

A nagypénteki szabadnapot március 22-én és április 5-én, tehát az ünnep után kellett vagy kell a magyar szakon oktató pedagógusoknak 40 perces órákkal és ötperces szünetekkel reggel 8 órától 15.25 óráig tartó program alapján bepótolni. Húsvét másodnapját március 25-én és április 8-án kellett/kell hasonló módon bepótolni. Az ortodox húsvétot nem érinti a rendelkezés, mivel ahhoz igazították a tavaszi vakációt. 

Arról nem szól a vezetőtanácsi döntés, hogy a katolikusok mellett a többi magyar keresztény felekezet tagjaival mi lesz. Vagy annyira tájékozatlanok, hogy nem tudják, hogy a katolikuson kívül más magyar keresztény felekezetek is léteznek? 

Egyébként a tanfelügyelőség illetékese szerint az iskola döntését jogosnak lehet tekinteni, ha azt vesszük figyelembe, hogy a közoktatást érintő egységes kollektív munkaszerződésre vonatkozó 2023-as jogszabály is felülírja a korábbi szabályzatokat. Ez utóbbiak alapján minden felekezet számára a saját egyházi ünnepein biztosították a szabadnapokat, és igyekeztek úgy kijelölni a tavaszi szünidőt, hogy az a vallási felekezetek ünnepeit is átfogja. A szakszervezeti egyezkedések idején jobban kellett volna figyelni arra, hogy mi kerül be a kollektív munkaszerződésbe, amely sajnos előírja, hogy a nagypénteki és a húsvét első két napjára eső szabadnapokat a munkáltató által megszabott program szerint be kell pótolni. 

Olyan ez, mint a tréfás mesében az igen is meg nem is, a van is meg nincs is. Olyan szabályzat viszont van, amely megszabja, hogy hány órát lehet az iskolában tartani a kiskorú diákokat. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató