2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Új elnöke van a Maros Megyei Magyar Diáktanácsnak

 Minden vezető életében eljön az a pillanat, amikor valami miatt le kell mondania. Nincs ez másképpen a diákszervezetek esetében sem. Természetesen a lemondás nem jelent végleges búcsút, a régi vezető a továbbiakban is segítheti az utódját. Ilyen vezető- és elnökségváltásra került sor február 12-én, amikor a Maros Megyei Magyar Diáktanács vezetősége lemondott tisztségéről, átadva a helyet a következő generációnak. Szabó Szabolcs, a szervezet tiszteletbeli elnöke nem vonul vissza teljesen, a továbbiakban is segíteni akarja a diáktanács működését, de immár cenzorként. Az új elnökségnek pedig komoly célkitűzései vannak.

 A megújulásról az MDT volt elnökét, Szabó Szabolcsot, illetve az újonnan megválasztott elnököt, Fogarasi Szabolcsot kérdeztük.


Szabó Szabolcs: Nem személyben, hanem egységben kell gondolkodni!

– Három alapvető javaslatot tettem az új elnökségnek. Az első az volt, hogy legyenek bátrak és kitartóan képviseljék az értékeiket. A második gondolatom és egyben kérésem az volt, hogy mindig legyenek hűek az elveikhez. A harmadik és egyben legfontosabb: ne a személyt helyezzék előtérbe, hanem a közösséget.

Az elmúlt évben számos eredményt értünk el. Az alap már megvolt, amikor én lettem az elnök, így nekünk már a további építkezésre kellett koncentrálni. Számszerűen ez azt jelenti, hogy volt 22 rendezvényünk, 13 állásfoglalásunk és 17 médiaszereplésünk. Továbbá volt egy kerettanterv-módosítási javaslatunk, amelyet az Oktatásügyi Minisztériumhoz nyújtottunk be. Emellett két partnerséget kötöttünk. Az egyiket Novák Csaba Zoltán szenátorral, a másikat pedig Vincze Lóránt európai parlamenti képviselővel.

Úgy vélem, nincs okunk a csüggedésre és az aggodalomra. A stafétát átadtuk egy olyan közösségnek, egy olyan generációnak, amely várhatóan ugyanolyan szinten és erővel próbál majd tenni a közösségért, mint mi. Bízom a csapatban, és remélem, hogy még nagyobb sikereket érnek majd el, mint mi. Hiszen abban mutatkozik meg az igazi siker, ha képesek túlnőni az elődeiken.


Fogarasi Szabolcs: Maradnak a hagyományok, de lesznek új dolgok is

– Az elmúlt közel három és fél év alatt nagyon sok tagszervezetünk lett, ezt szeretném a jövőben még tovább bővíteni. Úgy gondolom, hogy az MDT komoly szerepet játszhat abban, hogy létrejöjjön Marosvásárhelyen a Szász Albert Sportlíceumban, illetve a Gheorghe Şincai Technológiai Líceumban egy-egy diákszövetség. A diákcsoportosulások létrehozásában szeretnénk segíteni Dicsőszentmártonban és Erdőszentgyörgyön is.

Az MDT eseményei között immáron tradicionális a kongresszus mellett a Diáknapok és a Sikerkonferencia is. Előbbi esetében a Vándorkupa kíséri az eseményt. Reménykedem abban, hogy útközben lesznek újabb projektek is, ám a képzésnapokkal még többet szeretnénk foglalkozni.

Bevallom, mint újdonsült MDT-elnök vannak félelmeim. Elsősorban az, hogy nem leszek képes megvalósítani a terveimet, másodsorban pedig, hogy nem fogok tudni felnőni az elődeimhez. Ugyanakkor ahogy ők, én is fontosnak tartom az utódaink kinevelését. Hiszen mi elérhetünk nagy dolgokat, szervezhetünk jó rendezvényeket, de ha nem lesz, aki továbbvigye ezt az örökséget, az a jelenlegi elnökség és elnök hibája lesz. Kulcsfontosságú, hogy a tudást képesek legyünk kamatoztatni és továbbadni, hogy majd a következő generáció még nagyobbat alkothasson.

Az MDT kongresszusa, a leköszönő és az új elnökség 

Forrás: az MDT Facebook-oldala

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató