Az adófizető emberek zöme korrekt, szigorúságában pártatlan, szakmájukat kifogástalanul végző rendőröket szeretne látni az utcákon.
Mármint a rendőrök, közülük is leginkább a helyiek. Tegnap reggel Marosvásárhelyen legalább öt rendőr bírságolta meg azokat, akik a Román Kereskedelmi Bank parkolója körüli szűk utcácskákban próbáltak helyet szorítani maguknak. Ugyanott emelőszerkezettel ellátott autószállító teherjármű zárta el a közlekedést hosszú percekre a Poklos-patak mentén, az ügyészség előtt, miközben azon igyekezett, hogy tilosban parkolt „áldozatával” valahogy kimanőverezzen a Dózsa György utcába. A dugóba került autósok dudálása, felháborodása végül eredménnyel járt, a rendőrök röviddel később már „áttették magukat” valami más helyszínre.
Az elmúlt napokban sokan érezhették magukat „tőrbe csalva”. A zsaruk ugyanis a Hosszú utca mentén is lesben álltak lefülelni azokat a gyanútlan járókelőket, akik a két, egymástól meglehetősen nagy távolságra levő zebra között keltek át az úttesten. Ezek azonban már másfajta rendőrök, ezek a megyeiek. Mert vannak ugye a helyiek, akik mindenféle apróságért (a kihágás apróbb, a bírság borsos) büntetgetnek, vannak aztán a megyei forgalmisok, akik a közlekedési szabályszegőkre vadásznak radarokkal vagy anélkül, no meg a Tracia Trade cég emberei, akik ügybuzgóságukban nyolcpercnyi, parkolójegy nélküli távollétet is „szankcionálnak”.
Annyira üres lehet az államkassza illetve a helyi büdzsé, hogy mindenféle trükkhöz, törvényes, de a jóérzéssel ellenkező módszerhez folyamodva gyűjtik a pénzt. Lehet, ki van adva a parancs: pénzt, mindenáron! Nem szándékunk a szabálytalankodók, törvénysértők pártját fogni, távol ennek a gondolata is. De ha már az illetékesek a közlekedési kultúra hiányára panaszkodnak, beszélhetnénk egy keveset a rendőri ellenőrzési kultúráról, gyakorlatról. Sokszor a szabálysértők akaratukon kívül, a körülményektől kényszerítve vétnek a forgalmi szabályok ellen, tudatlanságból követnek el kisebb hibákat, amikor is a rendőri figyelmeztetés, az udvarias hangnem is megtenné hatását, nem szükséges a durva beszéd, a pénzbírság kirovása. Nem a máról holnapra – gyakran inkább logikai bukfencnek bizonyuló – egyirányúsított utcákban vagy megszüntetett gyalogátjáróknál való leselkedés, az áldozatra való lecsapás emeli a rendőrök tekintélyét, mint ahogy az sem, hogy a terepjáróikkal szélsebesen vágtatókkal, a piros jelzésen áthajtókkal, a leglehetetlenebb helyeken parkolókkal, esetenként ittasan vezetőkkel elnéző, kivételező módon bánnak. Az adófizető emberek zöme korrekt, szigorúságában pártatlan, szakmájukat kifogástalanul végző rendőröket szeretne látni az utcákon.
