2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tizenkét kamion, kilenc autóbusz, valamint a Magyar Állami Operaház szólistái, a Magyar Nemzeti Balett, az Opera Zenekar és az Opera Kórus összesen 380 művésze és munkatársa vesz részt a 133 éves Magyar Állami Operaház első erdélyi és partiumi turnéján. 

Fotó: Berecz Valter


Tizenkét kamion, kilenc autóbusz, valamint a Magyar Állami Operaház szólistái, a Magyar Nemzeti Balett, az Opera Zenekar és az Opera Kórus összesen 380 művésze és munkatársa vesz részt a 133 éves Magyar Állami Operaház első erdélyi és partiumi turnéján. A Kárpát-Haza OperaTúra 2017. szeptember 10-én és 11-én a Sportcsarnokba érkezik Erkel Ferenc Hunyadi László című operájával, Ronald Hynd–Lehár Ferenc világhírű operettjének balettváltozatával, A víg özveggyel.
Minden magyar embernek szüksége és joga van arra, hogy a nemzethez tartozónak érezze magát. Különösen fontos ez azok számára, akiknek egy történelmi döntés hozadékaként más országban, más kulturális környezetben kell megőrizzék nemzeti identitásukat. Halmozottan fontos a segítség azoknak, akik szórványban élnek, magyarságukat ezen környezetben kell megtartaniuk, kiteljesíteniük. A projekt célja, hogy a határon túli valamennyi vidéken nagyszabású előadásokat mutassunk be az ott élő magyar közösség, de akár a többségi társadalom számára is.
Minderre az Operaház várhatóan csaknem másfél évig tartó felújítása adott alkalmat. Mint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a sajtóeseményen fogalmazott, a turné támogatásával „egy kihívást lehetőséggé változtattunk”. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a turné megvalósulása apropóján azt hangsúlyozta, hogy minden külföldi magyar közösség a kultúra által szeretne kötődni az anyaországhoz, ezért van igény a minőségi magas kultúra közvetítésére. Bíró Rozália, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Bihar megyei szenátora példaértékűnek nevezte, hogy az Operaház olyan élményt hoz Erdélybe és a Partiumba, ami az összetartozást erősíti.
Az OperaTúra szeptember 4-től 21-ig tartó első fejezetének állomásai Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Marosvásárhely, Nagyvárad, Temesvár, Arad és Kolozsvár. „Habár az Operaház alapítása 133 éve az összmagyarság egyetlen ilyen intézménye, sohasem járt még ezekben a városokban” – hangsúlyozta Ókovács Szilveszter főigazgató. „Olyan műveket viszünk, melyek nem spórolni igyekeznek a művészi tartalommal.” Minden városban két napot időzik a társulat, az első napon Erkel Hunyadi László című operája, a másodikon Ronald Hynd Lehár Ferenc világhírű operettjének zenéjére készített balettje, A víg özvegy látható.
Erkel Ferenc 1844-ben, a reformkor tetőpontján komponálta hazafias operáját, mely a magyar történelem egyik zűrzavaros periódusára, a nándorfehérvári diadalt követő napokra koncentrál. A Hunyadiak korában játszódó mű hőse azonban nem a híres törökverő, Hunyadi János vagy a későbbi Mátyás király, hanem a vérpadra lépő fiatal lovag, László. A kortárs nézők lelkesen fogadták a művet, mivel nem is annyira titkolt áthallásokat tartalmazott saját koruk politikai viszonyaira; természetesen az olasz és francia mintákat, valamint a verbunkos hagyományokat követő zene is megtette hatását.
A művet, mely bemutatója óta megszakítás nélkül a magyar repertoár megbecsült darabja, 2012-ben új rendezésben mutatta be a Magyar Állami Operaház. Marosvásárhelyen a közönség a főbb szerepekben az Opera olyan vezető énekeseit láthatja, mint Miklósa Erika vagy Kolonits Klára, de számos erdélyi születésű művész, így a címszerepet alakító Pataki Adorján, a Cillei Ulrikot megformáló Sándor Csaba vagy V. Lászlóként Szappanos Tibor, Gara nádorként pedig Laborfalvi Soós Béla is fontos közreműködője az előadásoknak. A darabot az egyik legelismertebb magyar karmester, Medveczky Ádám dirigálja.
Talán furcsának hathat, hogy Lehár Ferenc A víg özvegy című darabját a Magyar Nemzeti Balett előadásában tekintheti meg a közönség. A népszerű operettből Ronald Hynd brit koreográfus készített fantasztikus balettet 1975-ben az Ausztrál Balett megbízásából. A darab témaválasztása újdonságnak számított, ugyanis korábban senki sem próbált operettet balettszínpadra ültetni. A történet 1905-be, Párizsba repít minket, ahol a Pontevedro nagykövetségen áll a bál: az országot fenyegető államcsőd borzolja a diplomaták idegeit. Egyetlen reményük maradt, hogy tőkéhez jussanak: egy dúsgazdag özvegyet összeházasítani korábbi szerelmével.
A nagy tablókból építkező előadás legszebb részei a kettősök és a jellemek bemutatását lehetővé tévő szólók, amelyeket hatásos, sokszor komikus pantomim részek egészítenek ki. A koreográfus kiválóan bánik a karaktertáncokkal a II. felvonásban, bár furcsa módon a délszláv karakterű zenék között egy lengyel polonézt is látunk. A víg özvegy szerencsés keveréke mindannak, ami ahhoz szükséges, hogy a közönség kitűnően szórakozzon és élvezze Lehár csodálatos muzsikáját. Minderre bizonyíték a balett több mint 40 éve tartó töretlen sikere. A darab magyarországi bemutatójára 2014-ben került sor az Erkel Színházban. A marosvásárhelyi előadáson a népes szereplőgárda soraiban a Magyar Nemzeti Balett kiválóságai, Hangya Rita, Timofeev Dmitry, Földi Lea és Rónai András József is láthatók majd. A turné beharangozó sajtóeseményen Ronald Hynd elmondta, a Müncheni 
Balett igazgatójaként meglepetéssel tapasztalta annak idején, milyen sok  csodálatos magyar táncos érkezik Erdélyből. A koreográfus számára megtiszteltetés, hogy magyar szerző művére készült balettjét magyar társulat adja elő.
A Kárpát-Haza OperaTúra Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.
*
Jegyek kaphatók a www.bilete.ro weboldalon, a Román Posta bilete.ro jelzéssel ellátott telephelyein, illetve az Inmedio és Germanos bolthálózatban.
https://www.bilete.ro/categorii/cultural/opera-nationala-maghiara-budapesta/
(Közlemény)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató