2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Bródy János jubileumi koncertjét mutatja be az Erdélyi Magyar Televízió december 31-én este 10 órától.


Bródy János jubileumi koncertjét mutatja be az Erdélyi Magyar Televízió december 31-én este 10 órától. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemérem középkeresztjével elismert zeneszerző-szövegíró-előadóművész 2016 áprilisában betöltötte a 70. életévét. Ebből az alkalomból adott nagyszabású, egész életművét felidéző koncertet a budapesti Papp László Sportarénában. Az előadóművész Lesz még egyszer… című, 70. születésnapját ünneplő koncertjének többkamerás felvételét eddig sehol nem mutatták be, így az Erdélyi Magyar Televízióban december 31-én igazi premierre kerül sor. A több mint kétórás koncert során Bródy János megosztja dalokba foglalt véleményét szerelemről, barátságról, küzdelemről, szabadságról, magánéletről és köztársaságról.
Bródy János a legendás Illés és a Fonográf együttesekkel és Szörényi Leventével közösen honosította meg Magyarországon a beatzenét. Már ekkor, a hatvanas években, a rendszer ellen lázadó szövegei révén vált ismertté. Az akkori idők új zenei formáiban megjelenő társadalmi mozgalmainak máig ható következménye az, hogy Bródy János a honi kultúra emblematikus alakja lett, művészetében pedig követhetően tükröződik az elmúlt fél évszázad történelmének minden jelentős fordulata.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató