2025. október 20., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Bölöni, az erdélyi legenda című film marosvásárhelyi díszbemutatóján nem csupán egy kiemelkedő sportember életútját ünnepeltük, hanem egész Maros megye és Erdély közösségének erejét és büszkeségét.

Bölöni László története annak bizonyítéka, hogy egy kisvárosból is el lehet jutni a világ csúcsára – ha van hit, szorgalom, kitartás és közösségi háttér.

Nem véletlen, hogy a film romániai díszbemutatójának helyszíne Marosvásárhely lett. Ez a város Bölöni László pályájának kiindulópontja, és a film megvalósulásához, illetve a bemutató létrejöttéhez Maros megye és Marosvásárhely támogatása is elengedhetetlen volt.

A helyszínválasztás így nemcsak szimbolikus, hanem közös teljesítmény és közösségi vállalás is.

Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke hangsúlyozta, hogy „Bölöni László története közös büszkeségünk. Ő az az ember, aki úgy lett világsztár, úgy járta be a világ legnagyobb stadionjait, készítette fel a világ sztárjátékosait, hogy közben egy pillanatig sem feledkezett meg származásáról, gyökereiről. Ezért is tartottam rendkívül fontosnak, hogy a róla szóló film megvalósulását támogassa a Maros Megyei Tanács. Egy ilyen film értéke felbecsülhetetlen, hosszú távú hatása pénzben nem mérhető”.

Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere kiemelte: „Ez a film nem csak Bölöni Lászlóról, hanem rólunk is szól. Egy egész nemzedék emlékeiről. Egy város történetéről. És arról is, hogy milyen erőt adhat a közösségnek egy példakép. Tudom, nagy szavak ezek, mégsem félek kimondani: Bölöni László nem csupán egy legenda a pályán – egy erkölcsi iránytű is.”

Az RMDSZ Maros megyei szervezete számára az ilyen kezdeményezések támogatása nem egyszerű gesztus, hanem tudatos közösségi felelősségvállalás. A film bemutatója egyszerre volt ünnep, közösségi pillanat és üzenet: Erdélyből is el lehet jutni a világ csúcsára, ha közösségként támogatjuk egymást.

A film országos romániai bemutatója november 21-én lesz, ezt követően az egész országban műsorra tűzik a mozik. Az alkotás a Vándormozi révén olyan településekre is eljut a következő időszakban, ahol nincs állandó mozgóképszínház.

Az RMDSZ Maros megyei szervezete


Fotó: Maros megyei RMDSZ




Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató