Bodor Pál, az erdélyi főkormányszék kincstárnoka

Bolyai Farkas barátja volt

Tíz éven át (2015–2025) kértem, majd írással is kérvényeztem a kolozsvári állami levéltártól a Bodor-fond számbavételét, leltározását. Végül Flóra Ágnes levéltárosnak köszönhetően kutathatóvá vált Bodor Pál kincstárnok, kincstárnoki ellenőr iratanyaga. Igaz, egy másik Bodor iratait szerettem volna megtekinteni, tanulmányozni, de ennek a személynek, személyiségnek az iratai is fontosak számunkra, ha arra gondolunk, hogy Bodor Pált egy életre szóló barátság kötötte össze a két évvel fiatalabb Bolyai Farkassal és a korszak más jelentős személyiségeivel. Bodor Pál László nevű unokája Bolyai Farkasnak harmincegy 1815 és 1825 közötti évekből keltezett, Bodor Pálhoz küldött levelét adta át Schlesinger Lajos (1864-1933) matematikusnak, Bolyai-kutatónak. Neki köszönhetően a kutatók igen jelentős adatokat használtak föl, nemcsak Bolyai Farkas, hanem János fia életének az ismertetéséhez is. Ám ez a barátság, amint az alábbiakból is értesülhetünk, már 1795-től vagy még régebbtől is datálható.

Minden jel arra utal, hogy a Kemény-gyerekek pénzügyeit is elsősorban Bodor Pálra bízta az édesapa. Amikor 1798 áprilisában, majd májusában is pénzt kölcsönöznek Göttingenben kiadásaik fedezésére az idős Moyses Pumprechtől, először Paul Bodor, majd Wolfgang Bolyai írja alá a kötelezvényt.

 Bodor másik életre szóló barátja Kemény Simon volt, akit szintén az 1795-ös évtől vagy még korábbról ismert. 1813 és 1825 között, eddigi ismereteim szerint, 25 levéllel „zaklatta” Bodor Pált. A levelekben a közös barát, az anyagiakkal küszködő Bolyai Farkas neve is előfordul. 1825. április 8-án Nagyenyedről keltezett levelében, többek között, az alábbiak olvashatók: „(…) a’ mint lehet Kolosvárt benn léttemben mindent el igazítunk, a’ mi pedig a’ Bollyai azon adósságát illeti a’ mellyel ő a’ Kolosvári Ekklésiának adós, és a’ mellyenk ki fizetését magamra vállaltam/: nem tudom több positiokba adós é oda?, én csak egyet vállaltam magamra/: arra nézve meg vallom, hogy bámulok egy kitség a’ Kolosvári Ekklésia perceptorán, vagy már a’ kin függ, hogy azon tsekély summatskáig sintsen a’ szavamnak elég credituma(…)” Egy másik levelében arra kéri Bodort: „Tudosittson, hogy kivel correspondeállyak azon adósságotska felett a’ mellyel Profesor Bollyai tartozik a’ Kolosvári Reformata Ekklésiának(…)” Később Bolyai „originális Contractusát” kéri, amire „(…)nem azért van szükségem – írja – , hogy ezzel nekem osztán Bollyai adós legyen, hanem tsak azért, hogy a’ Testvérség előtt a’ ki fizetésről magam legitimáljam.” Jó barát ugyan, de a levelei azt érzékeltetik Bodor Pállal, hogy ő valamivel több, talán mert a felsőbb osztályhoz tartozik. 1825. április 16-ról keltezett levelének záró sorai is ezt sugallják. „Egyébb aránt a’ Kolosvári szállásomat úgy estve ’s reggel a’ mint már az üdő lészen, mind addig fütteni kell míg bé érkezem, ide zárva mégyen még egy levelem, mellyet tegnap írtam, erre is válaszoljon most.” De a barátjáért aggódik, figyelmeztetve írja: „(…) mind a’ kettőnknek több dolgunk van mint a’ mennyit a’ Physicai és morális constitutionk győz; ezt azért jegyzem meg, hogy ha nints mód benne, hogy apassza dolgait, legalább ujjabb meg ujjabb dolgokat ne vállaljon magára, se jövedelme szaporítása tekintetéből, se kereszténységből (…) különös figyelmet érdemel ez magára nézve, a’ ki sokféle pénzekkel, különösen pedig a’ Provinciális Cassaval is bajlódik, és meg van terhelve. Tudom bizonyoson, hogy ezen meg jegyzésemet azon nagy confidentiánál fogva a’ mellyben iffjuságunktól fogva élünk, nem veszi rossz néven.”

Valóban Bodor Pál tevékenysége igen sokrétű. Talán Erdély egyik legkiválóbb gyümölcsszakértője (pomológusa) volt. Sokan fordultak hozzá tanácsért, oltványokért, facsemetékért. Egyet közülük mindenképpen meg kell említenem:

 Cserey Farkast, Cserey Mihály történetíró János testvérének az unokáját, Kazinczy Ferenc költő, író egyik legjobb barátját, a marosugrai V. Haller Gábor vejét, aki feleségével Krasznán élt, alkotott, gazdálkodott. Cserey is szakértője volt a gyümölcstermesztésnek. Egyik Bodorhoz küldött levelében az általa termesztett gyümölcsfélék nevét is fölsorolta. 1809. szept. 7-én keltezett levelét a következőképpen indította el: 

  „Nagyérdemű igen kedves Barátom! Én a pomológiának csak kezdője – Te pedig abba már nagy előmenetelt tett barátom vagy – kívántam azon gyümölcseim neveit itt leírva közleni veled, a melyeket eddig szerezhetvén – bírok, tőlled viszont igen szívesen kérvén asztot – méltóztassál magad gyümölcsös nemeinek neveket nékem megírni(…)” Cserey a francia barackból 18 félét, a szilvákból 36, almákból 36, a körtékből 28, a cseresznyéből 13, az egresből 19 félét sorolt fel francia nyelven. Megjegyzi, inkább oltványokat vár tőle.

Bodor Pál több figyelmet érdemlő, számos jeles személyiséggel levelező tekintélyes egyénisége volt a XIX. század első évtizedeinek. 55 esztendős korában, 1828. június 1-én távozott az élők sorából, és június 4-én kísérték ki „(…) a’ közönséges temető Kertjébe, hol ő egyéb hivatalától szabad óráiban gyakran a’ mulandóság halotti énekei mellett gyümölts fákat plántált a’ haza és maradék számára(…)” – olvasható a nekrológjában. A családból gyászoló felesége és három gyermeke kísérte utolsó útjára első kedves felesége és egy szeretett leánya sírhantja mellé. Nemes lelkű családapaként egyformán hagyakozott két felségétől származó gyermekeire a Marosvásárhelyen keltezett testamentumában már 1815-ben.