2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely


A hónap második felében, január végén magyarországi előadók érkeznek Marosvásárhelyre: a pécsi Bóbita Bábszínház két előadással vendégszerepel az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban.
A 4 év fölötti gyerekeknek szánt Szélkötő Kalamona című produkció január 29-én délelőtt 11 órától kerül bemutatásra a Nyomda utcai színház nagytermében. Ugyanazon napon délután 5 órától egy emelettel feljebb, az Ariel Stúdióban Az ablak című előadást nézhetik meg a 14 év fölötti nézők. 
A produkciót követően a drámapedagógiai tapasztalattal is rendelkező színészek körülbelül 80 perces foglalkozásra várják azokat a felnőttkor küszöbén álló nézőket, akik számára lassan időszerűvé válnak az iskola utáni élet kis és nagy kérdései.
 A Szélkötő Kalamona című előadás dramaturgja Nagy Orsolya, díszlet-, jelmez- és bábtervezője Boráros Szilárd, zeneszerzői Bogárdi Aliz és Jankó Mátyás. Koreográfus: Fitos Dezső, Kocsis Enikő, rendező: Markó Róbert. Játsszák: Czéh Dániel, Kalocsányi Gábor, Matta Lóránt, Papp Melinda, Vadon Judit, Komlóczi Zoltán m.v. „Amikor a főkirály, valamennyi királynak a királya nem adta a lányát Kalamonának, az fogta magát, és a Szelet megkötötte. És az egész ország-világban nem találtatott egyetlen teremtmény, aki a Szelet megszabadítsa. Csak a szegényember meg a szegényasszony legkisebbik fia, a Rontó – akinek életében nem sikerült még soha semmi – vállalkozott, hogy vadkanokon, ördögökön meg varázsos asszonyokon keresztül elmegy a hetedik világ végéig, hogy ott a Kalamona palotáját, s benne magát Kalamonát megtalálja s hogy a megkötött Szelet eloldja. Színházi forgatag bábbal, tánccal, fénnyel, földdel, vízzel, levegővel, népmesekincsünk talán legmozgalmasabb darabja nyomán” – áll az előadás ismertetőjében. A produkció időtartama kb. 45 perc. 
Az ablak (bábos játék és színházi nevelő foglalkozás 14 éven felülieknek) című előadást A bogyósgyümölcskertész fia című műve alapján Háy János írta bábszínpadra. Dramaturg: Tóth Zoltán, zene: Komlóczi Zoltán, Czéh Dániel és Kalocsányi Gábor. Tervezte: Schneider Jankó, rendezte: Tóth Zoltán. Játsszák: Vadon Judit, Czéh Dániel, Kalocsányi Gábor, Papp Melinda, Tölgyfa Gergely m.v., Komlóczi Zoltán m.v.
„Szóval baromi szar 18-nak lenni… Na persze sokkal jobb! Végre vehetsz sört meg cigit. Anélkül, hogy beszólnának. De… Ennyi! És tényleg ennyi. Kevesebb a kiskapu. Szart. Hülyeség ez az egész. Ezt várni. Minek. És most mi lesz. Semmi. Itt ülök a sarkon és várom a többieket. Este van. Kedd. Szokásos kedd. Bedobunk pár sört és várjuk a semmit!” (Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia – részlet) 
Az előadás központi témája a 18. életév betöltése és a középiskola befejezése után a felnőttéletbe kilépő fiatalok „kapunyitási pánikja”. A kortárs nyelven megszólaló bábos játékhoz színházi nevelési foglalkozás is kapcsolódik, amelyben a játszó bábszínészek és drámatanárok az érintett korosztályhoz tartozó nézőkkel együtt teszik fel s próbálják megválaszolni az előadás, a játék által felvetett, a jelenlévőket közvetlenül is érintő kérdéseket – olvashatjuk az ismertetőben.
A produkció időtartama kb. 80 perc, amelyet 80 percnyi színházi nevelési program követ.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató