2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Bírálják az új kormányprogramot

Kemény hangon bírálták pénteken a vállalkozói egyesületek a kormány egy nappal korábban bejelentett terveit, amelyek az adórendszer módosítását, a minimálbér emelését célozzák, továbbá szigorúbb ellenőrzést írnak elő a cégek esetében.
„Ezek az intézkedések a válság és pánik érzetét keltik. Azt mutatják, hogy kormány kétségbeesett a költségvetési hiány miatt, ami érthető olyan körülmények között, hogy az új bértáblák emeléseket írnak elő. Tulajdonképpen az Európai Unió bajnokországa érzetet a válságban levő ország érzete váltja” – jelentette ki Florin Pogonaru, a Romániai Üzletemberek Egyesületének (AOAR) elnöke azon a sajtótájékoztatón, amit közösen szervezett meg a Románia Fejlődéséért Koalíció a kétoldalú kereskedelmi kamarák, a romániai és a külföldi beruházók szervezeteinek vezetőivel.
Ami a minimálbér folyamatos emelését illeti, a vállalkozók úgy gondolják, hogy az a „szegényebb vidékeken pusztulást fog okozni”. „Bukarestben és a nagyobb városokban természetesen nem okoz gondot a minimálbér emelése. De a kisebb városokban, főként a szegényebb vidékeken, ahol a cégek kínkeservvel fizetik ki az alacsony fizetéseket, na, azokon a vidékeken pusztulást fog okozni”.
A KKV-k Országos Tanácsa (CNIPMMR) szerint a cégek nagy nehézségbe ütköznek, ha a jelenlegi 16 százalékos nyereségadót az 1–3 százalékos, üzleti forgalom utáni adó váltja, leállhatnak a befektetések, és kevesebb vállalkozást fognak alapítani. „Ugyanakkor az üzleti forgalomra kirótt, differenciált adó meglátszik majd a fogyasztói árakban is, ami miatt versenyhátrányba kerülnek a hazai termelők a többi európai uniós országban tevékenykedőkkel szemben, és ez közvetlenül kihat az exporttevékenységre” – mutat rá közleményében a CNIPMMR.
A minimálbér-emelés kapcsán pedig leszögezik, erről nem politikai érdekből kell döntést hozni, hanem az intézkedést hatástanulmánynak kell megelőznie.
A vállalkozók szerint ugyanakkor az új kormányprogramban rögzített célkitűzések közül az is nagy nyomást gyakorol majd az üzleti szférára, hogy a Tudose-kabinet szigorú intézkedéseket tervez foganatosítani a veszteséges vagy nulla üzleti forgalommal rendelkező cégek ellen vagy bizonyos tiltásokat vezetne be csőd esetére.
Arra a kérdésre, hogy milyen lépéseket terveznek annak érdekében, hogy a bírált intézkedések ne lépjenek hatályba, a vállalkozói szféra képviselői azt mondják, bíznak abban, hogy komoly párbeszédet tudnak folytatni a kormánnyal. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató