2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

(Folytatás július 30-i lapszámunkból)

Az elektroszmog folyamatos veszélyt jelent az egészségünkre, ami ellen nem tudunk védekezni, mert láthatatlan. Hiába figyelmeztetnek rá évek óta a szakemberek, benne élünk, megszoktuk.

Ha az ember mesterségesen beleavatkozik a természet törvényeibe, súlyos következményekkel kell számolnia. A mérések rávilágítanak, hogy az elektroszmog nagyon erősen irritálja a föld természetes mágneses mezejét. A zavaró jelekre a szervezet tartósan reagál, és ha a stressz hosszabb időn át fennáll, az életminőség jelentősen romlik. A mobiltelefonok sejtkárosító hatásáról már a kétezres évek elején megjelentek tanulmányok, számadatok, és azóta is óva intenek a szakemberek, hogy ne tartsuk állandóan a környezetünkben.

Az EU által finanszírozott hét európai egyetem közreműködésével elvégzett úgynevezett reflexvizsgálat azt bizonyította, hogy már 2 watt/kg erősségű pulzáló sugárzás is károsítja az emberi örökítőanyagot, a DNS- t. A hatás 0,5 gray értékű radioaktív sugárzásnak felel meg. A kutatók eredetileg azt akarták bizonyítani, hogy a mobiltelefonok nem fejtenek ki genetikailag káros hatást. A vizsgálat során három olyan sejtcsoportot sugároztak be a hordozható telefonok által kibocsátott hullámokkal, amelyek fontos szerepet játszanak az immunrendszer, a szaporodás és a sebgyógyulás folyamatában. Kiderült, hogy már 24 órányi sugárzás is genetikai károkat okoz. Olyan törések keletkezhetnek, amelyeket a szervezet maga nem, vagy csak nagyon nehezen tud kijavítani, s ennek következményeként a sejt elpusztul vagy deformálódik. Különösen szembetűnő volt, hogy amikor a kutatók csökkentették a sejtekre ható sugárzás energiáját, a genetikai károsodások mégis tovább erősödtek. Ez az úgynevezett atermikus hatás, amelyről napjainkban is heves viták folynak. Más vizsgálatok is igazolták ennek meglétét. Egy, a holland kormány által finanszírozott vizsgálatnál két csoportot hoztak létre: az egyikbe elektroszenzibilis embe-reket soroltak, a másikba olyanokat, akik úgy vélték, őket nem zavarják a mobiltelefon-hullámok. A két csoport tagjait a mobilok által kibocsátott sugárzásnak tették ki (etikai okokból a hivatalosan megengedett határértéknek csak ötezred részét alkalmazták). Eredetileg senki sem várt mellbevágó adatokat, ám három hónap elteltével riasztó eredményeket kaptak. Mindkét csoport 95 százalékánál ugyanolyan tünetek léptek fel: fejfájás, szívritmuszavar, fülzúgás és rosszullét. Nem csoda, hogy az érintettek akcióba léptek, és a környezeti károsodásokkal foglalkozó orvosoknak megnőtt a pacientúrája. Ugyanakkor az állatorvosok is beszámoltak arról, hogy a mobiltornyok árnyékában legelő teheneknek nem lesz utódjuk, és hamarabb elpusztulnak. Sok embernek fel kellett adnia otthonát az erős sugárzás miatt. Ehhez hozzájön még a tapasztalat, hogy a pulzáló hullámok hatására terápiarezisztencia léphet fel. A leírt kísérleteket 2006-ban hozták nyilvánosságra. Azóta a figyelmeztető intések ellenére a digitális rádió- és tévéhálózatok kialakításával a sugárterhelés is a sokszorosára nőtt, a helyzet sokat rosszabbodott, mégsem ismerik el hivatalosan, nem foglalkoznak vele.

Mit tehetünk tehát egészségünk érdekében? A legkézenfekvőbb megoldás a sugárterhelés kerülése. Minél ritkábban használjuk az elektromos készülékeket, annál jobb. A mobilt például csak akkor kéne bekapcsolni, ha telefonálni akarunk (de ezt ki tudja ma megcsinálni, hisz egész nap rajtunk lóg a készülék, percenként üzenetet kapunk). Legalább az otthonunkat mentsük meg a sugárzástól. Ne tartsuk a készülékeket bedugva az áramkörbe. A hálószobában az ágyunk mellett ne legyenek elektromos készülékek. Főként ne rádiós ébresztőóra, pláne ha piros számai vannak. A wifik az egész lakásban, sőt a szomszédokéban is folyamatosan pulzálják a hullámokat, ezért csak használatkor kellene bekapcsolni. 

A tiltólistán ott vannak például a rugós matracok, amelyek megkötik az ágyban az elektromágneses terheléseket. A mikrohullámú sütő megváltoztatja a táplálék molekuláinak a szerkezetét, ezért használata különösen meggondolandó. Vannak szigetelő megoldások is, ezek azonban legfeljebb az elektromágneses energia erejét csökkentik. A legfontosabb a helyiség mágneses erejének kiegyensúlyozása.

A mobilvilág napjainkban olyan méreteket öltött, hogy úton-útfélen, járműveken, parkokban, szórakozóhelyeken, hivatalokban mindenki a telefonját nyomkodja. Elképesztő, hogy pár éves kisgyereknek is megengedik a szülők a használatát, időhiányban ezzel helyettesítik magukat, ezzel foglalják le a figyelmüket, és nem tudják, hogy sokkal nagyobb a káros hatása a fejlődésben lévő szervezetre, mint a felnőttére. Lassan függőség alakul ki a telefonnal kapcsolatban, ha valaki otthon felejti, már hiányérzete támad (nehogy időközben keresték volna). Itt már csak az segít, ha nem hordjuk magunknál, és csak szükség esetén használjuk. Ne tegyük az éjjeliszekrényre, ne legyen a közelünkben, amikor alszunk, eszünk, ne vigyük magunkkal a természetbe, kirándulásra, tömegrendezvényekre.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató